Hazai aviatika: Rohamléptekkel az 1910-es években!
„Székely Mihálytól azt a riasztó hírt közölték, hogy gépe Szarvason elégett, porrá égett, ő maga jelentékenyen megsebesült. Szerencsére sem a gépnek, legkevésbé Székelynek nem történt komolyabb baja, s mind a kettőt viszont fogjuk látni a szentistvánnapi repülőnapon” – írta az Az Aero című lap 1913 augusztus 18.-i száma.
Borítóképen: Jelentek az 1913. évben megrendezett Szent István napi repülőversenyről
Székely Mihály az előző évben éppen Szent István napján, az akkori versenyen zuhant le, azóta pedig gépét átépítette, de úgy igazán nem volt a szerkezetben megfelelő számú repült óra, így azért a cikk írójának optimizmusa ellenére is kérdéses volt Székely indulása a versenyen. Ráadásul ekkor történt, hogy Svachulay gépe egy fa tetején landolt Dobos István pilótával, így az Albatrosszal is akadt némi munka.
Azokban a napokban érkezett a hír, miszerint Lányi Antal Szegedről akart a nagy versenyre repülni, de mikor tervét megneszelte a szövetség vezetése, megijedt, és kérve kérte Lányit, hogy gépe és ő vonattal menjen Budapestre, mert már így is rájár a rúd a magyar aviatikára.
Mondjuk ki nyíltan: Veszélyben volt a verseny, de legalábbis a legjobbak megjelenése a viadalon!
Székely Mihály elismert alakja volt a hazai repülésnek, akkorra már rendszeresen tartott bemutató repüléseket, de ezeken is elő-előfordult, hogy nem éppen a kívánt módon ért földet, azaz lezuhant…
Szerencsére aztán mindenki megérkezett a versenyre, és a gépek is készen álltak a megmérettetésre. Az 1913-as István napi repülőversenyen:
- a magassági versenyben Székely Mihály a második lett (az 500 méter alatti teljesítményeket akkor már nem is értékelték!),
- az állandó sebességű időtartam repülésnél Lányi Antal harmadik lett,
- az időtartam repülésben (ahol csak a levegőben töltött idő számított) Dobos István lett a harmadik,
- a gyorsasági versenyben szintén Dobos jeleskedett, második helyet ért el,
- a leszállási verseny első két helyén pedig (ebben a sorrendben) Lányi és Dobos végeztek,
- és Dobos megnyerte a leggyorsabb nyolcas versenyszámot!
Figyelem! A verseny már akkor is pénzdíjas volt! A fenti eredményekért Dobos kapott 2.000, Lányi 1.200, Székely pedig 1,100 koronát.
Egyáltalán nem mellékes, hogy a versenyt 50.000 (!) néző tekintette meg!
Látható tehát, hogy a repülőszövetség (Magyar Aero Szövetség) igyekezett összefogni és támogatni, időnként pedig terelgetni is tagjait, hogy azok fejlődése biztosított legyen, de ha lehet őrizzék meg egészségüket és persze gépeik jó állapotát!
Ehhez képest voltak olyanok, akik elégedetlenek voltak a szövetség működésével. Arról nem szólt a fáma, hogy kik voltak az elégedetlenek, de arról tudunk, hogy a szövetség – miközben saját működésére 11.000 koronát fordított – valamivel több, mint 62.000 koronával támogatta az aviatikusokat! Íme:
- Dobos István: 2.500 K.
- Horváth Ernő: 160 K.
- Kvasz András: 1.625 K
- 4. Lányi Antal: 1.485 K
- Prodam Guido: 4.750 K
- Svachulay Sándor: 13.900 K.
- Steinschneider Lily: 2,100 K.
- Székely János: 70 K
- Székely Mihály: 11.100 K
- Takács Béla: 400 K
- Tóth József: 1.525 K
- Wittmann Viktor: 6.900 K
- Zsélyi Aladár: 11,500cc (és egy Hyero repülőgépmotor)
Összesen: 62.014 K
Szóval a szövetség tette dolgát, az aviatikusok pedig egyre csak kergették a rekordokat. Akkoriban őrületes tempó volt, aki részt vett a hazai repülőgépipar kezdeti lépéseiben nem lazsálhatott! De mint láttuk, a tüsténkedésnek meg is volt az eredménye – bár azt nem tudjuk, hogy a fent nevezett összegek, melyek a 1913-as évre vonatkoznak, milyen összeget jelentettek az aviatikusok kiadásaihoz viszonyítva.
És persze mindig voltak „renitensek”, vagy inkább mondjuk azt, hogy még a bátraknál is bátrabbak. Ott volt mindjárt Zsélyi Aladár, aki még sok-sok találmánnyal lephette volna meg a világot, ha 1914-ben egy repülőbaleset szövődményei okán nem veszíti életét. De mi most hoztunk egy szerencsésebb repülést, hogy megmutassuk, akkoriban bizony igen gyorsan zajlott az élet!
Mint említettük, 1913 augusztusában óva intett attól a szövetség, hogy Lányi gépével repülve induljon Budapestre. Azt is említettük, hogy Dobos István, a vakmerő pilóta egy fa tetején landolt, aki, mire odaértek mentésére, mosolyogva cigarettázott…
És akkor itt most összeérnek a szálak… Történt ugyanis, hogy Székely Mihály a Szent István nap repülőverseny után – amikor lezuhant – a gépet átépítette. De, mivel nem volt benne megintcsak elég kilométer, Dobos Istvánnal – aki korábban Svachulay pilótája volt – megbeszélte, hogy Mezőtúrról Budapestre repül Dobos. Másnak nem szóltak az ügyről, de mégis látványosra sikeredett a start, mert a környékbeliek valamit megneszelhettek.
Dobos igen kedvezőtlen időjárási körülmények között indult, de a jó start után úgy tűnt, minden probléma nélkül megérkezhet Budapestre. Igen ám, de Újszász felett észrevette, hogy benzin fröccsen az arcába, ezért leszállni kényszerült.
Szerencsére az államvasutak fűtőházának iparosai kijavították!
Már esteledett, Dobos azonban mégis felszállt, és jó 45 perc múlva Rákoson is volt, de ott – a kései időpontra való tekintettel az értesítés ellenére – nem várták, csak akkor figyeltek fel a gépre, amikor meghallották annak hangját.
Aki még ott volt a repülőtéren, kirohant a pályára, és máglyát gyújtottak, hogy így irányítsák a pilótát!
Dobos minden probléma nélkül földet ért. És ha valaki azt gondolja, hogy a reptéren lévők gondatlanok voltak, az idézze fel a szövetség figyelmeztetését, hogy a légvonalban 150 kilométerre lévő Szegedről Lányi meg se próbáljon gépével elindulni!
Dobos ugyanis egy közbülső leszállással teljesítette a Mezőtúr-Budapest távolságot, 140 kilométert repülve, átlagban pedig 102 km/h-ás sebességet produkált!
Nos, az augusztusi figyelmeztetés igazán arra vall, hogy a szövetség hideg fejjel tudott gondolkodni, míg Dobos repülése azt bizonyítja, hogy a hazai repülés rohamléptekkel fejlődött!
