Házhoz hozta a hideget: a jegesember
Mielőtt még feltálálták volna a hűtőgépet, na meg kémiai tartósítást alkalmaztak volna, problémát okozott a tartósítás. Erre persze minden korban voltak különféle megoldások, de azzal, hogy a városok egyre nagyobbak lettek, és a városi életforma vált meghatározóvá, a probléma egyre nagyobb lett…
Borítóképen: Megjött a jegesember, lehet behordani a jeget!
A savanyítás, vagy éppen a füstölés, ahogy a só alatt tárolt élelmiszerek is megoldást jelentettek, de a kis városi lakásokban – ahol jellemzően az illemhelyek is például közös használatban voltak… – egész egyszerűen nem volt lehetőség arra, hogy a városlakók maguknak állítsák elő a tartósított termékeket.
Maradt tehát a piac, ahol megvásárolhatók voltak a termékek, de itt meg az volt a probléma, hogy le kellett tudni tárolni a rengeteg élelmiszert és élelmiszer alapanyagot. Mert bizony, egyszer elég volt a piaci kínálat, máskor meg szűk, de a piacon árulóknak az jelentette a legnagyobb gondot, ha rajtuk maradt az áru.
De az is problémás volt, hogy miként hűtsék le az italokat, mert nem volt feltétlen minden egyes étterem, vagy kocsma olyan pincével felszerelve, ahol nyáron is kellemes hőmérsékletűre hűltek volna az italok, illetve minden kockázat nélkül eltárolhatók ettek volna az alapanyagok.
És akkor ott volt az a helyzet, amikor egy vakbélgyulladást eljegeléssel kellett megoldani…
De lehetne még ezer meg ezer példát említeni a jég felhasználására. Ami talán a legkülönlegesebb ezek közül, az nem más, mint az Országház épülete, amely az első a világon, amelyik légkondicionált volt,
A hűtést pedig hideglevegővel oldották meg, méghozzá úgy, hogy hűtést eredetileg vízmedencéken átáramló hideg levegővel oldották meg, majd 1994-ig (!!!) az épületben tárolt több tonna jég látta el ezt a feladatot.
A modernebb korokban a jéggyár biztosította a jeget, melyet ammóniával készítettek. A jegesemberek a gyárban kezdtek kora reggel, és széthordták azokra a helyekre, ahol rendeltek jeget. Természetesen a nagy melegben a jeget sűrűn kellett cserélni, így a nyári időszakban a jegesek többször is megjárták az utat a jéggyár és a felhasználók között.
Előtte azonban a télen, a nagy hidegben kitermelt természetes jeget használták fel. Ez bizony nem volt kis feladat! Először is kellettek olyan helyek, ahol tiszta volt a víz, olyan hideget kellett ivárni, amikor jó vastagra hízik a jég, és persze azt ki is kellett termelni, ami nem volt éppen veszélytelen feladat.
Miután kitermelték a jeget, az beszállították egy verembe, ahol az egyes tömböket szalmával szigetelték, el, hogy álljanak össze egyetlen nagy tömbbé, és a későbbiekben ezekből a vermekből szállították ki a jeget, míg el nem fogyott a jég a veremből.
Az igazság az, hogy ezt az állapotot sokan nem várták meg, mindig tartottak valamennyi jeget a veremben, mert ha az egyszer felmelegedett, akkor nehéz volt újra lehűteni, és az bizony sok-sok tonna jég felhasználását jelentette – amit a jegyes természetesen nem tudott eladni…
Szóval ilyen volt a jeges mesterség, ami ma már igazából nem létező szakma, mert ma már a hűtési technológiák teljesen más alapon működnek, na meg jó vastagra hízott jeget sem nagyon lehet találni…
És amikor a jégszekrény a sínekre költözött:
