Hírek

HELL – A pokoli fejlődés!

A 100%-ban magyar brand 2006-ban született és 2010-re Magyarországon piacvezető lett, a nemzetközi energiaital-piacon pedig – mára közel 50 országból álló exportpiaccal – meghatározó szereplővé vált. Hazánkon kívül Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Szlovákiában, Horvátországban, Görögországban, Cipruson és Macedóniában is piacvezető.

Borítóképen: Bruce Willis reakciója a hűtőben sorakozó Hell termékekre (a cég reklámjából, forrás: HELL)

A bevezető szövegét a cég honlapjáról idéztük, hiszen mi sem tudtuk volna leírni jobban, hogy mit is jelent ez a márkanév, mit jelent a cég maga. De nem csak a termék, hanem az egész vállalat egy minden szempontból jól átgondolt, hosszú távú stratégiát követ, és azt meg is valósítja. A tulajdonosok nem szeretik a nyilvánosságot, így róluk nem ejtünk szót, de annyit talán mégis érdemes megemlíteni, hogy van mire büszkének lenniük!

A cég reklámarca nem más, mint Bruce Willis, akit aligha kell bemutatni bárkinek is. Akkoriban, amikor feltűnt az első vele készült reklám, kicsit túlzásnak tűnt szerepeltetése, de – mint azt a cég fejlődése mutatja – a vállalat vezetői már akkor tudták, hogy terveik valóra válnak! Munkánk okán sokat járjuk az országot, Abaúj és Borsod megye határán, az újfalusi parton, a 3-as főúton haladva – ahol a 34. Császári és Királyi Gyalogezred emlékére állított emlékmű, közismertebb nevén, a “turul” áll – a völgyre tekintve minden alkalommal felfedezünk valami újdonságot a völgyben fekvő gyáron.

Ahogy tovább haladunk, balra a vállalat által működtetett Angel Station benzinkút és kamion-parkoló, mögötte az Avalon Motors (BMW és Mini márkaszervíz), jobbra pedig maga a gyár található. A 3-ashoz közelebb az energia-ital gyártó részleg, mögötte a kávét gyártó részleg, a logisztikai részlegen pedig a vállalathoz tartozó kamionok várakoznak arra, hogy feltöltve eljuttassák a vevőkhöz a termékeket. Talán nem kell mondani, de a térség nem tartozik Magyarország leggazdagabbjai közé, ugyanakkor a vállalat itt a legnagyobb foglalkoztató, de szerencsére az állami beruházások sem kerülik el a térséget. Ősszel kerül átadásra a 30-as autópálya, ami a régi 3-ast váltja ki, a lehajtó pedig talán már el is készült ahhoz a komplexumhoz, amit fentebb leírtunk!

Aki azt hitte, hogy kész a mű, és a vállalat leáll a befektetésekkel, az igencsak nagyot téved! Egy kötvénykibocsátás keretében a közeli jövőben 67,5 milliárd forint összeget vonnak be újabb beruházásokra. A saját forrással együtt már 79,5 milliárdos beruházás keretében megvalósítandó fejlesztések még nem ismertek, de azt már láttuk legutóbb, hogy a gyár oldalán máris elindult valami, mintha újabb csapadékelvezető rendszereket kezdenének kiépíteni egy eddig még nem beépített területen. De ez csak egy személyes tapasztalat, ma még nem tudjuk, hogy mi lesz az újabb dobás, de azt azért megjegyezzük, hogy ez a forrásbevonás immár a MOL, a Nestlé, a Magyar Telekom és a Richter Gedeon hasonló kibocsátásaihoz mérhető volumen!

A sikertörténet várhatóan folytatódik. Az újabb beruházások azonban nem csak a tulajdonosoknak jelentenek sokat, hanem a térség munkavállalói számára is jó hírt jelentenek! A privatbankar.hu így ír erről:

„… a Hell hosszú évek óta folyamatosan fejleszt, és jelent be újabb beruházásokat. Köszönhetően annak, hogy ezek létszámbővítéssel is járnak, továbbá az üzemeik az ország legelmaradottabb részein vannak, a beruházások rendre komoly uniós vagy állami támogatásokban is részesülnek.”

Most tehát újabb munkahelyek jönnek létre, újabb munkavállalók találhatnak maguknak biztos munkát egy olyan vállalatnál, ami a nemzetközi piacokon is ütőképes termékekkel jelentkezik! Mi magunk azért tartottuk fontosnak, hogy írjunk a vállalatról, mert egy jó példa arra, hogy a magyar vállalkozások is képesek arra, hogy – hazai központú – multinacionális vállalkozássá váljanak! A Hell erre egy jó példa, hiszen termelését, beruházásait itthon végzi, miközben bevételeinek egyre nagyobb hányada érkezik az export-piacokról. És ha körbe nézünk a világban, egy kicsit hajlandók vagyunk még időben is visszalépni, azt találjuk, hogy a ma legnagyobb multinacionális vállalatok mind így építették fel saját birodalmukat!

Sok sikert a továbbiakra is!

Ajánlott Cikkek