Hévíz, a természet gyöngyszeme
Mióta ismerik a hévízi tó áldásos hatásait, nem tudjuk pontosan, de azt is itt talált különböző régészeti anyagok elárulják, hogy már a rómaiak is megfordultak itt, és azt is pontosan tudjuk, hogy az 1700-as években már a messze környékről jártak ide különböző mozgásszervi betegségekben szenvedők.
Borítóképen: A tó
A tó, ahogy ma ismerjük, persze nem létezett, de azt tudjuk, hogy maga a természetes tőzegmedrű melegvizű tó létezett, és akik erre jártak, minden bizonnyal ki is használták legalább tisztálkodás céljából. Ez nem azt jelenti, hogy mára mesterséges tó lett belőle, hiszen a mindenkori gazdái szerencsére vigyáztak arra, hogy a meder megmaradjon természetes állapotában.
Az 1896-ban megjelent Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány XIII. kötetéből azt is tudjuk, hogy már a középkorban is ide jártak a közeli falvakból, és „használták e vizet csúfos és köszvényes bántalmak ellen, ficzamodásokból s egyéb okokból eredő daganatok és más hasonló betegségek ellen”.
A leírás szerint különösen ünnepnapokon volt nagy forgalom a tó körül, és magában a tóban, hiszen ekkoriban a közlekedés fejletlensége miatt akár 50 kilométeres távról is napokig tarthatott az út, márpedig aki erre járt, állítólag 5-6 órát is elüldögélt a vízben!
Éppen ezért már 1896-ban arról írnak, hogy nincs elegendő szálláshely a településen, így a környékbeli települések is a Hévízre tartókkal teltek meg.
Bár a korabeli leírás szerint Festetics Tasziló volt, aki tudatosan fejlesztette az üdülőtelepet, de ma már pontosan tudjuk, hogy az érdem Festetics Györgyé, aki a 18. század közepétől komoly figyelmet szentelt a tónak, és fejlesztésének.
De menjünk még vissza kicsit az időben! Azt tudjuk, hogy a helyet ismerték tehát, de első írásos említése egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictusként említik.
Mi sem mutatja jobban, hogy sokáig ugyan használták a tavat, de komolyan úgy igazán senki nem foglalkozott vele, mint hogy az első tanulmány a tóról Szlávy Ferenc tollából, csak 1769-ben jelent meg.
Tudni kell, hogy a korabeli említések a tóra vonatkoztak, hiszen a ma ismert Hévíz település csak 1946-ban jött létre, méghozzá Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítésével.
A mai helyzetet mindenki ismeri, de talán sokan vannak, akik nem tudják, hogy a mai épületek zöme – legalábbis közvetlenül a tónál – nem is olyan nagyon régiek…
Történt ugyanis, hogy 1986-ban tűzvész pusztított a tófürdőben!
Dr. Szántó Endre Egy fürdőváros születése – Hévíz története című művében egy korabeli ügynöki jelentést idéz, amelyben a fiatal reumatológus azt írja: az akkori országos rendőrfőkapitány gyakorta rendezett a tó közepén felépített szaunában dzsemborikat, s egy ilyen mulatság során gyulladt ki az épület a kályhára ömlő alkoholtól.
A résztvevők pedig nem az oltásban, inkább az elmenekülésben jeleskedtek…
Alig egy évvel később kirobbant a Hévíz kontra Nyírád ügy, mivel a bauxitbányászat a tó létét fenyegette: vészesen csökkent a vízhozam, kipusztultak a tavirózsák, tömegesen döglöttek a halak.
Szerencsére ma már sem egyik, sem másik nem veszélyezteti a tavat, ugyanakkor már a koráűbbi hírekből arról arról értesültünk, hogy eredetileg akvarisztikai céllal kitenyésztett halak hemzsegnek a tó lefolyó vizében, és friss hír, hogy a párducmintás vértesharcsa megjelent a tóban, sőt, ott szaporodik is.
Márpedig ez a halfajta Brazíliában és Bolíviában őshonos, a Rio Madeira medencéjében és mellékfolyóiban…
Sajnos a határtalan turizmus, és a felelőtlen emberi magatartás súlyos károkat okozhat, és a tó vesztét éppen az a tulajdonsága okozhatja, hogy – eltérően a nálunk megszokott vizektől- állandó hőmérsékletű, így olyan fajok is megélnek benne, amelyek pedig teljesen idegen a hazai ökológiai környezettől…
Szerencsére a szakemberek foglalkoznak a problémával, és ahogy korábban a tűzvész után, vagy éppen a bauxitbányászat után sikerült megőrizni ezt a gyöngyszemet, remélhetjük, hogy továbbra is így lesz!
