Híd, ami összeköt: a múlt, a jelen (és a jövő?) Tatabányán
Szerencsére legtöbbünk a hidakat így értelmezi, de sajnos – és ez a 20. század egyik legnagyobb tapasztalata… -, bőven vannak olyanok, akik bizonyos történelmi helyzetekben a hidak lerombolásával kívánták elválasztani azt, ami pedig összetartozott. És vannak olyanok is, akiknek semmiféle történelmi helyzet nem kell, egyszerűen saját sikertelenségük okán rombolnak…
Borítóképen: A közúti felüljáró napjainkban
Ez utóbbiak közé tartozott Matuska Szilveszter, aki kereskedő, mérnök és feltaláló volt, egy időben több házzal rendelkezett Bécsben és Budapesten, de felesége betegsége és egy-két sikertelen üzleti vállalkozás elvitte vagyonát. Pontosabban: amikor úgynevezett vagyontalansági nyilatkozatot tett, egy minimális készpénz és pár aranygyűrű mellett arról is vallott, hogy tulajdonában van a Hofgasse 9. sz. alatti ház.
Korábban bőszen hangoztatták, hogy kommunista volt, de kiderült, hogy ez nem igaz, maximum csak annyira, hogy a kommunistákra akarta terelni a gyanút…
De ez mellékes, voltaképpen érdektelen, hogy ki is volt Matuska Szilveszter, és igazán azt sem érdemli meg, hogy bárki is emlékezzen a nevére, miután a torbágyi vasúti hidat felrobbantotta. Később kiderült, hogy egy Ausztriában és egy Németországban történt, hasonló robbantásos merényletnek is ő volt az elkövetője. Ehhez képest – miután Ausztriában nem volt halálbüntetés, ottani büntetése letöltése után a Váci Országos Királyi Fegyintézet „vendége” volt… – 17 napot töltött büntetés-félbeszakításon, mikoris katonai célok érdekében hagyta el a fegyházat, kísérettel, majd kísérettel is érkezett vissza.
Az a minimum, hogy ezt az ügyet ki kellene vizsgálni, mert gyanúnk szerint még ma sem tiszta minden részlet!
A lényeg azonban, hogy a hidat helyre kellett állítani! És ez meg is történt viszonylag gyorsan, mivel 1931 szeptemberében már dolgoztak a Budapest-Hegyeshalom vonal villamosításán. Az igaz ugyan, hogy a villamosításig aztán még kicserélték a hídszerkezetet, de a magyar vasút egyik fő-ütőerén nem állhatott sokáig a forgalom:
A torbágyi viaduktot a MÁV hídosztálya javította ki, mégpedig igen gyors munkával. Íme a merénylet után, és a javítás után a viadukt:
Ez a munka ugyan csak javítás volt, de a maga korában az egyik legfontosabb, és legsürgősebb munka volt, nem kétséges! De szerencsére nem csak javítási és újjáépítési munkája volt a hidosztálynak; a világháborús károkat már kijavították, és az őrült merénylő megbocsáthatatlan cselekedete után – a híd csak egy dolog, de 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt az eszement állat robbantásának! – az építés, a fejlesztés adott munkát a hídépítőknek!
És ez utóbbi – a kármentés minden hősiességével együtt! – mégiscsak örömtelibb tevékenység, hiszen a haladást, a fejlődést szolgálja!
Nézzük tehát, hogy a háború, az őrült merényló és persze a nagy gazdasági világválság után milyen fejlesztéseket vittek véghez azok a szakemberek, akiknek a munkájáról sokkal kevesebb szó esik, akik sokkal kevésbé voltak szem előtt a maguk korában is, mint az egyébként zseniális Kandó Kálmán, vagy a szintén nem kisebb érdemeket szerzett Déri-Bláthy-Zipenowsky trió – akik nélkül szintén nem lett volna villamos vasút…
Igen, ők azok, akik megépítették a pályákat, akik különösen ott jeleskedtek, ahol a földrajzi viszonyok nehéz helyzet elé állították a vasutak megálmodóit! Ez a MÁV esetében a hídosztály volt, pontosabban az ott dolgozó kiváló szakemberek! A név kissé félrevezető, ugyanis tevékenységük korántsem csak a hidak építésére terjedt ki.
A hídosztály munkája kiterjedt a műtárgyak tervezésére, építésére, illetve fenntartására is, valamint a szerkezet- és anyagvizsgálat területére is.
De ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, ugyanis ezen tevékenységek körében folyamatosan követték a fejlődést. Követték? Ez a kiváló szakembergárdának nem lett volna elég – ahogy a gazdasági helyzet sem engedte volna meg, hogy a fejlesztésekhez külhoni technikát, technológiát vásároljunk, azt meg főleg nem, hogy az építéshez szükséges késztermékeket külföldről vásároljuk! -, a hídosztály folyamatosan tanulmányozta az új építési anyagok, és gyártástechnológiák vasúti hasznosításának lehetőségeit.
Akkoriban a karbon- és szilíciumacél alkalmazási lehetőségeit, a nagyszilárdságú portlandcementek, bauxit-cementek és a velük készült betonok fizikai, mechanikai, szilárdsági és vegyi tulajdonságait vizsgálták, de akkoriban a vasszerkezetek gyártása terén újonnan bevezetett elektromos ívlánghegesztéssel készült vasszerkezetek témakörével is beható vizsgálatokat, teszteket folytattak.
A fentieket figyelembe véve nem csoda, hogy a Budapest-Hegyeshalom vonal villamosításával kapcsolatban a hídosztály tervezte meg a 3.409 darab vezetéktartó oszlopot, melyek közül mintegy 1.000 darab hegesztett kivitelben készült!
Maradva a Budapest-Hegyeshalom vonalnál, az alábbiakban bemutatjuk, hogy akkoriban a hídosztály mára talán nagyrészt elfeledett kiváló szakemberei milyen műtárgyakat építettek meg. Ezeknek a munkáknak egyrészt a villamosítás, másrészt a nyomvonal-korrekció, valamint a már korábban is használt szakaszok javítása, tartósságának, minőségének javítása volt a céljuk. Mi most egyetlen, talán sokak által nem ismert hidat választottunk ki bemutatásra. Pontosabban: a mai híd immár a harmadik a sorban (és még az is könnyen lehet, hogy nem az utolsó!).
Érdekes módon elsőként egy közúti híd építését említjük. A bánhidai közúti vasbeton felüljáró bár közúti célokat szolgált, de a vasút legalább annyit profitált a nem szintbéli kereszteződéssel, ugyanis ezen a szakaszon nem kellett fenntartani erre a célra szolgálatot, és persze a környék közúti közlekedését sem zavarta a vasút – még akkor is, ha nem ez volt az első híd, ami itt létesült…
A fenti kép azért fontos, hogy azonosítani tudjuk, melyik közúti felüljáróról van szó a Budapest-Hegyeshalom vonalon (figyeljük meg a Turult a dombon!). Ez ma már nem is annyira egyértelmű, mert Bánhida Tatabányába olvadt, és ma már nem is igazán felismerhető a korábban különálló település. De azt azért tudjuk, hogy ilyen formán Tatabányán kell keresnünk a megoldást. Bánhida persze nem erről a közúti hídról híresült el annak idején. Sokkal inkább azért, mert Bánhida volt a kulcs a vonal, és persze a Dunántúl villamosításához:
A fenti képen látható közúti híd a vonal felett 1908-ban készült el, de aztán 1932-ben átépítésre került. Íme, az építésről néhány fotó:
A közúti hidat ekkor a vágányhálózat módosítása miatt négynyílásúra alakították, az átépítés tehát szükséges volt – nem mintha addig szintbéli kereszteződés lett volna ezen a ponton. Ami pedig segít az azonosításban, az talán nem is tűnne fel, ha nem emeltük volna ki: igen, a dombtetőn ott a turul, a szobrot külön egy piros karikával kiemeltük! És most mutatunk egy képet egy mai hídról:
A híd annyira nem is látható, ugyanakkor itt is kiemeltük a Turult, így pedig pontosan azonosíthatóvá válik, hogy hol is volt az 1932-ben átépített híd! Igen, az ma a Dózsa György úti híd Tatabányán, ami persze már nem az a híd, amit 1932-ben megépítettek, mert a háborúban lerombolták (mi mást tettek volna…?) és az ’51-es újjáépítés után 1962-ben teljesen új hídszerkezetet kapott, majd ’83-ban és ’85-ben is történetek fejlesztések. De a híd eredetileg vasbeton-szerkezet volt:
Érdekes, hogy a fenti képen látható vasbeton szerkezethez hasonló szerkezeti elemek ma is láthatók a műtárgyon, de ezek – annak ellenére, hogy láthatóan nincsenek jó állapotban… – 1983-ben kerültek ide, mikoris az egyébként fémszerkezetű hidat kiegészítették egy vasbeton szerkezetű, különálló gyalogoshíddal:
Nagy hír volt valamikor 2023 elején, hogy Tatabánya Berhida és Sárberek részei között új összeköttetés létesült. Itt azonban más a felállás; a vasút fut felüljárónm, pontosabban a vasút alatt épült egy aluljáró – ahogy nézzük…:
Nem kétséges, hogy a vasút által eléggé szétszabdalt településen nagy jelentőségű volt a közúti aluljáró létesítése, de ne feledkezzünk meg az igen komoly múlttal rendelkező hídról sem. A két műtárgy helyzete Tatabánya térképén:
De ezzel lehet, hogy még nincs vége, ugyanis elképzelhető, hogy épül egy újabb híd a mai Dózsa György úti híd helyett. Erről ugyan nem találtunk híreket, és nem volt nagy felhajtás mostanság körülötte, de találtunk egy tervet, ami bizony egy új híd létesítésére született 2020 körül:
Azt csak remélni tudjuk, hogy manapság már nem járkálnak szabadon olyan félnótások, mint a torbágyi híd felrobbantója – akinek nevét direkt nem említjük, mert semmi szín alatt nem érdemli meg valójában! -, azt viszont reméljük, hogy „a híd, ami összeköt” örökkön örökké fennmarad, még ha nem is abban a formában, amiben ma láthatjuk.
