Hírek Történelem Világ

Hogy lett Kadirov Putyin szövetségese?

Komoly kérés, ugyanis Oroszország és a Csecsen Köztársaság, avagy Csecsenföld két, igen hosszas háborút vívott meg egymással, miután 1990-ben Dzsohar Dudajevet választották meg elnöküknek, aki kinyilvánította a Csecsen Köztársaság függetlenségét, bár ezt egyetlen állam sem ismerte el… De akkoriban Oroszország nem volt éppen jó erőben, és az 1992-es etnikai zavargások okán kivonták az orosz haderőt, és Moszkva jóváhagyta az Ingus autonóm Köztársaság megalakulását.

Borítóképen: Vlagyimir Putyin, a Csecsen Köztársaság Gazdasági és Szociális Szféra Helyreállítását Ellenőrző Köztanács vezetője, Alu Alkhanov és a Csecsen Köztársaság első miniszterelnök-helyettese, Ramzan Kadirov – 2004 (forrás: Kremlin.ru 6 commons.wikimedia.org, szerző: Пресс-служба Президента Российской Федерации, licenc: CC BY 4.0) A kép illusztráció

Ezzel szétesett az egykori Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság utódja. Igen ám, de a Kreml szemét szúrta az ügy, így 1994. december 11-én ismét bevonultak az orosz csapatok Csecsenföldre. Miután diplomácici körökben ezt orosz belügynek tekintették, nem lett belőle különösebb nemzetközi bonyodalom, ugyanakkor a 60.000 fős sereg csak 1995. márciusában tudta elfoglalni Groznijt, a fővárost.

1995 nyarán zajlott a a bugyonnovszki túszdráma. 1995. június 14-én a bugyonnovszki kórházat kerítette hatalmába Samil Bászájev, a csecsen lázadók vezére és 100 társa, túszul ejtve több mint ezer beteget, orvost és kórházi dolgozót. A túszokat fél éven keresztül tartották fogva a kórház területén. Fél év után azonban egy orosz kommandós egység megrohamozta a kórházat. A támadásban 129-en meghaltak és 500 ember megsebesült. Közülük később 18-an belehaltak sérüléseikbe. A sikertelen mentőakció után Moszkva szabad elvonulást engedélyezett a terroristáknak, akik számos túszt is magukkal hurcoltak Csecsenföldre.

Az eset után nem sokkal aláírták a tűzszünetet, és egy katonai egyezményt, miszerint az orosz csapatok kivonulnak, a csecsen fegyveres alakulatokat pedig lefegyverzik. Dudajev halála (1995) után Zelimhan Jandarbijev – bár folytatta az ellenállást – 1996 májusában tűzszüneti egyezményt kötött Moszkvával, majd júniusban megegyeztek abban is, hogy Oroszország végleg kivonja csapatait Csecsenföldről.

Közben azért tovább folyt a harc terrorista eszközökkel is. 1996. január 9-én a dagesztáni Kizljar kórháza volt a színhelye túszejtésnek, de még 2002-ben is az orosz főváros Dubrovka színházában is mintegy 8000 túszt ejtettek. Az oroszok minden esetben kemény megtorlást alkalmaztak, még akkor is, ha ez sok túsz életébe is került…

De ez utóbbi már a történet későbbi része! Menjünk vissza egyelőre 1996-ba. A májusi tűzszüneti egyezség nem volt sikeres, de végül augusztusban megszületett a békemegállapodás, és az orosz erők ismét elhagyták Csecsenföldet. Ezzel együtt a csecsenek további terrorcselekményeket hajtottak végre számos orosz városban. Itt érünk el 2002-ig, a Dubrovka színházig.

Az oroszok a terrorra rendszeres légicsapásokkal válaszoltak, de 2003-ra megelégelték a helyzetet, és a meggyengült Maszhadov helyére – az oroszok támogatásával! – Ahmad Kadirov, Ramzan édesapja került. 2004 májusában azonban megölték az idősebb Kadirovot (tehát még ekkor is jelentős volt az ellenállás!). Sőt, 2004. szeptember 1-jén kezdődött, amikor egy főként ingus és csecsen fegyveresekből álló csoport több mint 1.100 embert, köztük 777 gyereket ejtett túszul az Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1. számú iskolájában.

Három napi patthelyzet után az orosz biztonsági erők megrohamozták az épületet harckocsikat, gyújtórakétákat és más nehézfegyvereket is bevetve… Végül legalább 334 túsz halt meg, köztük 186 gyerek; ezen kívül több százan megsérültek és sokan eltűntek.

A volt elnök, az ellenzékbe szorult, majd üldözött Maszhadov sikeres külpolitikát folytatott, elhatárolódott a terroristáktól, de 2005-ben egy orosz különleges alakulat megölte.

Az új elnök az oroszbarát Ramzan Kadirov, a korábbi elnök fia lett egy, megfigyelők szerint szintén manipulált választás révén. Azóta Kadirov számos politikai ellenfelét ismeretlenek megölték. Így járt Anna Politkovszkaja orosz tényfeltáró újságíró is, aki sokat írt a csecsenföldi helyzetről.

Putyin tehát belátta, hogy nem érdemes a csecsenekkel háborúzni, mert a végsőkig kitartanak, terrorjukkal pedig rettegésben tudják tartani akár egész Oroszországot is.

Nem volt más lehetőség, mint az egyezség. Kivel? Igen, Ramzan Kadirovval, aki gyakorlatilag teljhatalmat kapott, na meg segítséget Groznij újjáépítéséhez, és persze saját olajkutakat! És – bármilyen fucsa is! -, de az is megengedett az erősen keresztény (vagy annak mutatkozó, de ez szempontunkból lényegtelen!) Kreml részéről, hogy ifjabb Kadirov voltaképpen egy kalifátust építsen fel.

Cserébe persze hűséget vár, amit Kadirov biztosít is!

Nem véletlen, hogy Ukrajnában is megjelentek, hiszen a sokszor fanatikus szélsőséges ukrán nemzeti gárdisták – akik egyébként közvetlen belügyi irányítás alatt állnak! – ellenében hasonlóan szélsőséges, ezáltal a legnehezebb helyzetekben bevethető katonák kellettek. Az iszlám fanatizmust ugye senkinek nem kell bemutatni?

Végülis Csecsenföld meglehetősen komoly autonómiával rendelkezik, komoly gazdasági támogatás mellett, cserébe pedig hűséget, és katonai támogatást ad. Kadirov feladata pedig az, hogy vezetőként rendet tegyen (saját belátása szerint…), és persze ennek megvannak az anyagi előnyei is. Mind személyesen, mind pedig Csecsenföldre vonatkozóan.

Kadirov tehát sokat elért abból, ami miatt a csecsen háborúk kitörtek, Putyin pedig megszabadult a terrorveszélytől, és mindenre elszánt harcosokat is kapott. Ez számukra tehát egy jó üzlet!

És mintha az iszlám világ szimpátiája is erősödött volna az utóbbi időban a Kreml irányába…

Ajánlott Cikkek