Hogyan mondjuk magyarul? Február
Mint tudjuk, a hónapok ma használatos nevei Augustus császárhoz köthetők, ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a római naptár csak 304 napot, így tíz hónapot tartalmazott, 61 nap pedig a telet jelölte. Később ezt osztották fel két hónapra, a januárra és a februárra. Nem jön ki a számítás?
Igen, közben az egyes hónapok napjainak száma is változott némileg, de számunkra most az a fontos, hogy február hónap mögöttes tartalma – az utólagos „betoldás” okán – igen hasonló volt január hónaphoz. Legalábbis a római naptár kiegészítése idején.
Ahogy a január, úgy a február is a megtisztuláshoz köthető eredeti formájában, és ezen a kereszténység sem változtatott, és talán ma már ezt sokan nem gondolják, de gondosan ügyeltek arra, hogy igazodjanak az archaikus európai szokásrendhez illeszkedjék. De ne szaladjunk ennyire előre!
Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak.
Enyhe éghajlatának megfelelően, Itáliában február 10-e volt a tavasz hivatalos kezdőnapja. 11-én (vagy 18-án) ezért áldoztak Quirinus agrár- és termékenység-istennek, s ezen a napon „bolondünnepet” is ültek. 13-24 között volt a Parentalia, az elhunyt szőlők, általában a holtak engesztelésének ideje.
A második hónapot tehát a Februa (egyes források szerint Februltus) tisztulási ünnepről nevezték el. Az ünnepi időszakon belül számos más, tisztító célzatú ünnepet tartottak.
Régi magyar elnevezése: böjtelő hava (Böjt előhava, böjtelő-hó).
Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve. Nevezték Halak havának is, mivel február 21. és március 20. között a Nap a Halak jegyében jár.
Fontos tehát, hogy a keresztény kultúrkörben is összekapcsolódik a február a márciussal – a böjtön keresztül – hiszen a húsvét ünnepét megelőző 40 napos előkészületi, bűnbánati időszak jobbára e két hónapra esik – és a megtisztuláson keresztül is, amit rögtön a február 2. ünnepei jeleznek, illetve maga a böjt kezdete is.
Február 2-a a katolikusok számára Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, egyben Mária megtisztulásának ünnepe. A keresztények a gyermek Jézus bemutatását a templomban is e napon ünneplik. A hármas ünnep zsidó, római és kelta (északeurópai) hagyományok ötvöződéséből jött létre.
A mózesi törvény értelmében a nő szülés után negyven napra nyeri vissza tisztaságát, s karácsony -Jézus születése – és gyertyaszentelő közt pedig pontosan ennyi idő telik el. Mózes törvénye szerint minden első zsenge az Úrnak szentelt áldozat kell hogy legyen, ezt példázza Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban.
Az ősi emberáldozat, melyet a történeti korban a templomnak tett pénzajándék vagy galambáldozat váltott meg, Jézussal visszatér: Jézus Krisztus föláldozza magát, hogy beteljesítse a Törvényt.
Ártatlan, mint a ma született bárány
Ez a régi, de a mai köznyelvben is gyakran előforduló szólásunk nemcsak a teljes ártatlanság jellemzésére szolgál, gyakran gúnyos értelemben is használják, mikor valaki egyáltalán nem ártatlan. Valószínűleg két, régen gyakrabban használt hasonlatnak a keveredéséből keletkezett: ártatlan (vagy szelíd, engedelmes, türelmes), mint a bárány, és ártatlan, mint a ma született gyermek.
Az újszövetség írói Krisztust, a legártatlanabbnak és legszelídebbnek tartott ember „Isten bárányának” nevezik. A zsidók húsvéti bárányáldozata és Krisztus áldozat halála közötti analógia vezet az áldozati bárány szólás használatához (jelentése: olyan ember, aki magát valamely ügyben ártatlan áldozatnak akarja feltüntetni).
forrás: Háromszék, 2003. április (15. évfolyam, 3824-3846. szám)2003-04-19 / 3840. szám
Fontos eleme ennek a hónapnak (is) a farsang. Karnevál herceg farsangi diadalmenete hamvazószerdára virradóan halottasmenetté változik. Európában általánosszokás (volt), hogy a farsangot jelképező alakot: óriás papírmasé bábut, medvemaszkát, vesszőből, szalmából, rongyból formált torz képmást megjátszott jajveszékelés közben kivégzik, többnyire hatalmas máglyán elégetik, maradványait pedig eltemetik. Nálunk a szokásnak farsangtemetés, téltemetés, télkihordás a neve. A busójárás is ezen a szokáson alapul.
Nem nehéz kitalálni, a keresztény kultúrkörhöz tartozó farsangnak is vannak római előzményei, ahogy említettük a rómaiak is tartottak „bolondünnepet” ebben az időszakban.
