Hunyadi sorozat – Végre itt az első Werkfilm
Olyan mint a trónok harca, csak sárkányok nélkül” – itt az első előzetes és werkvideó minden idők legnagyobb költségvetésű magyar tévésorozatából. A Bán Mór-regényeken alapuló Hunyadi trailerét a Cannes-ban megrendezett televíziós szakmai rendezvényen leplezték le, és most már mi is láthatjuk, hogyan fog szembeszállni Kádár L. Gellért és Rujder Vivien az oszmánokkal.
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat (nemzetközi címén Rise of the Raven) első trailerét a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián. A Beta Film, Európa egyik legnagyobb filmforgalmazója először szűk körben, egy exkluzív vacsorán vetítette le az első hivatalos trailert a szakmai közönségnek.
A werkvideóval kombinált előzetesben a regényadaptáción régóta munkálkodó Robert Lantos producer mesél a 10,5 milliárd forintból, magyar és nemzetközi szereplőgárdával készülő megaprodukcióról. Kardforgatás közben felbukkan a Hunyadit alakító Kádár L. Gellért és a Szilágyi Erzsébetet játszó Rujder Vivien, valamint Szász Attila és Nagypál Orsi rendezők. A sorozat vezető rendezője Robert Dornhelm, valamint a szereplők között Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska, és számos nemzetközi színész is szerepet kapott, akiknek kiválasztása két évet vett igénybe. A forgatás még nem fejeződött be.