„… így lett az én első fellépésem lelépés” – Kabos Gyulára emlékezünk

Lelépés… Igen, neki sem volt maradása, 1939. február 11-én a 28.000 tonnás Paris nevű tengerjáró hajón érkezett meg New York-ba. Sajnos ő nem tudott olyan karriert felépíteni, mint annak idején sok magyar, végül a New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében temették el, helytelenül írva nevét…

Borítóképen: Kabos Gyula egy jellegzetes pózban

Talán meglepő, de a legnagyobb magyar komikus színész élete egyáltalán nem volt olyan vidám, mint azt filmjeiről gondolnánk. Ennek ellenére soha nem vesztette el jókedvét, hiszen nála a szerep nem csak egy figura megjelenítése volt, abban mindig volt valami ott volt maga Kabos is!

Erre példa a címéli idézet is, ami kezdő színész korából származó történetre utal. Egy operettben volt lámpavivő a kínai menyegző jelenetben, izgalmában rossz helyre lépett, s a zenekari árokba zuhant. Mivel a brácsásra esett, így a zene is abbamaradt. Erre a következőképpen emlékezett vissza:

„… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Ha aztán az élet megpróbáltatási meg is törték, öniróniája soha nem szűnt meg létezni. De nézzük, honnan indult, és hogyan ért végül tragikus véget élete 54 évesen. Igen, alig 54 éves volt, pedig filmszerepeiben – amelyekben halála előtt 5-10 évvel készült filmekben látható –, egy öreg ember benyomását keltik. De ez senkit ne tévesszen meg, hiszen az ő szerepe (egyszerű, naív, esendő kispolgár) megkívánta ezt a figurát, így megjelenésében erős szerepe van a filmes eszközöknek is!

Kann Zsigmond néven született Budapesten zsidó család gyermekeként, 1901 és 1905 között a Wesselényi utcai kereskedelmi iskolában tanult, mellette 1902 és 1905 között Solymosi Elek színiiskoláját végezte el. Pályáját frissen végzettként, még 1905-ben Szabadkán kezdte.

1906–1907 között Zomborban, 1907–1910 között ismét Szabadkán játszott. Pályája Nagyváradon (1910–1913), majd a Király Színházban (1913–1914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott.

Az első világháború elején, 1914 és 1916 között ún. katonai pótszolgálatot teljesített egy fővárosi honvédkerületi parancsnokság segédszolgálatánál.

1916–1918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban és a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett. Ezután az alábbi budapesti színházakban lépett fel: Andrássy úti Színház, Magyar Színház, Vígszínház, Belvárosi Színház, Renaissance Színház, Pesti Kabaré, Revü, Scala, Blaha Lujza Színház, Budai Színkör.

1919. március 8-án Nagyváradon házasságot kötött Puhalag Máriával, dr. Surányi Imre hadiözvegyével, akinek férje 36 évesen az olasz fronton esett el. Neki volt egy ekkor nyolcéves lánya, Gabriella, aki ezáltal Kabos Gyula nevelt lánya lett. Nem sokkal később született meg közös gyermekük, Kabos István György.

1920 márciusa és 1923 decembere között az Andrássy úti Színház tagja volt, ahol 44 egyfelvonásos színdarabban és tréfában játszott, miközben szerzőként is működött. 1924 januárjától a Vígszínházhoz szerződött. A Renaissance Színházban kapta élete első címszerepét és első fővárosi főszerepét, Szemjon Juskevics Szonkin és a főnyeremény című tragikomédiájában – ami negyven gépírásos oldalt tett ki, melyről Kosztolányi Dezső színibírálatot írt. 1926–1929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt.

Színi mestersége mellett 1929 novemberétől hat hónapra a színház igazgatója lett, amit Fővárosi Művész Színházra keresztelt át. Először Zsolt Béla Erzsébetváros c. darabját mutatták be, amely vezetése alatt a színház legnagyobb sikere volt. Igazgatói vállalkozása azonban hamarosan megbukott, és elvesztette vagyonát.

Bizony, akkoriban a színház igazgatója nem feltétlen a mai foglalkozást jelentette. A mai színházi igazgatóktól annyiban különbözött ugyanis az akkoriak jogállása, hogy az igazgató voltaképpen kibérelte a színházat, és neki volt a feladata, hogy a megfelelő színészekkel, és az ahhoz illő repertoárral (vagy fordítva) a lehető legtöbb nézőt vonzza, így tartsa fenn magát, és lehetőleg nyereséget is termeljen az igazgató, és az esetleg mellé beszálló vállalkozóknak.

Nos, ez ebben az esetben nem így történt… Ez a sajnálatos eset is hozzájárulhatott, hogy Kabos Gyula a film iránsyába fordult, na meg természetesen az a tény, hogy Magyarországon akkoriban igen élénk filmes élet volt, egyre-másra jelentek meg az új és újabb filmek.

Az első film, amiben feltűnt, a Hyppolit a lakály volt, melyben fergetegeset alakított, és ezzel megalapozta hazai sikereit, amelyek már túlmutattak az akkor nem feltétlen mindenki számára elérhető színházi világon, miután a filmeket jóval többen láthatták!

Saját számításunk szerint 1932 és 1938 között 36 filmben szerepelt. Ez még akkor is nagy szám, ha tudjuk, hogy akkoriban futószalagon jöttek ki a filmek a hazai stúdióktól, hiszen éves átlagban több, mint öt filmszerep azért jól mutatja, hogy mennyire keresett volt akkoriban!

Igen ám, de aztán 1938 után – a zsidótörvények okán – nem engedték színpadra lépni. Ekkor határozta el, hogy ez Egyesült Államokba települ, fiát pedig a londoni egyetem automérnöki karára küldte tanulni.

Amerikában alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta – állítólag azért, mert nem tudott megtanulni úgy angolul, ahogy azt elvárták volna tőle -, teljesen mellőzték és utolsó évei keserűségben teltek.

1941 őszén egy kis brooklyni színházban játszott, amikor előadás közben rosszul lett. Hiába tiltotta el orvosa a színpadtól, ő továbbra is fellépett és második rosszulléte után a harmadiknál tüdőgyulladást kapott. Utolsó két hetét kórházban, oxigénsátor alatt töltötte.

1941. október 6-án hunyt el New Yorkban. A New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében Kobas (!!!) néven temették el, és sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án temették újra a Farkasréti temetőben.