II. Rákóczi Ferenc Fejedelmünk hamvainak hazahozatala és újratemetése 1906 október 29.

A 19. század közepén és végén több magyar tudós indult Törökországba tudományos kutatásokat végezni, különösen a Corvinák, azaz Mátyás király könyvtárának elveszett darabjainak felkutatására. 1862-ben Kubinyi Ferenc, Henszlmann Imre és Ipolyi Arnold a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából látogattak el Konstantinápolyba, ahol sikerült több régi kódexet Corvinaként azonosítaniuk a szultáni könyvtárban. Ezen kódexek közül néhányat később, 1869-ben és 1877-ben a szultán ajándékozott vissza Magyarországnak. Ezen kutatóút során a tudósok Rodostóban is megfordultak, ahol azonban csak rövid időt tölthettek.

Thaly Kálmán, a 19. század végén, 1888-ban indult el, követve a három tudós nyomait. Ő részletesen leírta Rodostóban a helyi görög templomban található Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós sírköveit. Nikodémiában pedig az örmény temetőben azonosította Thököly Imre sírját. 1889-ben Thaly ismét visszatért Konstantinápolyba, ahol egy bizottság tagjaként Fraknói Vilmossal együtt feltárták és azonosították II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József és Bercsényiné Csáky Krisztina sírjait.

Thaly Kálmán nem csak a történelmi kutatásokban vett részt, hanem politikusként is aktívan harcolt a történelmi személyek hamvainak hazahozataláért. A 19. század végén ezek a kutatóutak nem csak a tudományos érdeklődést szolgálták, hanem a nemzeti büszkeség és a történelmi örökség megőrzésének fontosságát is hangsúlyozták.

A 19. század végén és a 20. század elején a magyar tudósok és politikusok intenzív kutatásokat végeztek Törökországban, hogy az ott rejtőző magyar történelmi személyiségek, köztük II. Rákóczi Ferenc és társai hamvait hazahozzák. Szádeczky Lajos 1903-ban sikerrel járt, amikor hivatalos engedély nélkül feltárta Bercsényi Miklós sírját Rodostóban. Ezt követően 1904-ben Ferenc József császár engedélyezte II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatalát.

A hazahozatal előkészítésében Thallóczy Lajos vett részt Tisza István miniszterelnök megbízásából, Edvi Illés Aladár és Forster Jenő társaságában. 1906-ban egy ünnepélyes ceremónián Konstantinápolyban a magyar delegáció átvette a hamvakat a lazarista rend képviselőjétől.

A hamvak hazaszállítását az országgyűlés támogatta, amely elrendelte a Rákóczi-ház és társai elleni törvénycikk megszüntetését. Kassára, ahová október 29-én hajnalban érkezett meg. II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós és neje Csáky Krisztina, Eszterházy Antal valamint Sibrik Miklós hamvait a Szent Erzsébet dómban helyezték örök nyugalomra. Thököly Imre hamvait október 30-án, végakaratának megfelelően Késmárkra vitték, és az új evangélikus templomban helyezték végső nyugalomra.

Haláláról így írtak : Bnne Mike Kelemen sorai

‘RákócziFerenc választott erdélyi fejedelmet és a szabadságért összeszövetkezett magyarországi rendek vezérlő fejedelmét az 1715:49. te. 2—3. pontja a király, a haza ellenségének és örökre száműzöttnek nyilvánította, miután nem fogadta el a szatmári békekötésben számára biztosított amnesztiát, s nem mondott le az erdélyi fejedelemségről. Száműzetése a kor jogfelfogása szerint „törvényes” volt; a vonatkozó törvénycikket a rendek hozták, s az uralkodó szentesítette.

Amikor 1735. április 8-án Rodostóban meghalt, itthon már nagyon kevesen emlékeztek rá, s haláláról az országban szinte senki sem értesült. A fejedelem haláláról és első temetéséről Mikes Kelemen levelei számolnak be.

„A testet másnap felbontották és az aprólékját egy ládába téve a görög templomban [ti. Rodostóban] eltemették. A testet, pedig a borbélyok füvekkel becsinálták, mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Konstancinápolyba… A szívét Franciaországban hadta hogy küldjük. A testet húsvét után egy nagy palotán kinyújtóztattuk, ahol isteni szolgálat volt harmadnapig. Mindenféle embernek szabad volt a testet meglátni. Harminc török is volt egyszersmind, aki látta és akik jól ismerték szegényt, de mégis nem hiszik, hogy meghalt, hanem azt hirdetik, hogy titkon elment és mi mást öltöztettünk fel valakit helyében. Bár igazat mondanának. Tegnap az isteni szolgálat után a testet koporsóban zártuk és egy kis házban tettük, ahol leszen mindaddig, míg szabadság nem lesz, hogy Konstancinápolyban vihessük.” (Április 18.) „A porta megengedvén, hogy titkon a szegény urunk testét Konstancinápolyban vihessük, egy nagy ládát csináltatván, a koporsót belézárattam, hajóra tétettem és egynéhány magammal [július] 4-ikben megindultam, 6-ikban Konstancinápolyban érkezvén, a ládát, akiben a koporsó volt, a jezsuitákhoz küldöttem. A koporsót kivévén belőlle, felnyitották, hogy a testet meglássák. Sírt pedig azon a helyen ástak, ahová temették volt az urunk anyját. Akinek is csak koponyáját találták meg és aztal a fia koporsójába bézárták és együtt eltemették.” (Július 18.)

II. Rákóczi Ferenc, az erdélyi választott fejedelem és a magyarországi rendek vezérlő fejedelme az 1715:49. törvénycikk alapján az ország ellenségének lett kikiáltva, és örökös száműzetésben élt. Bár a törvényhozás és az uralkodó is ezt az intézkedést támogatta, Rákóczi nem fogadta el a szatmári békét és nem mondott le az erdélyi fejedelemségről. Ezért száműzetése a korabeli jogfelfogás szerint “törvényes” volt.

1735-ben, amikor Rákóczi Rodostóban elhunyt, az országban már csak kevesen emlékeztek rá. Mikes Kelemen leveleiben ír Rákóczi haláláról és az azt követő eseményekről. A fejedelem testét először a rodostói görög templomban temették el, de később, amikor a Porta engedélyezte a test Konstantinápolyba szállítását, Mikes Kelemen és néhány társa elindult, hogy a fejedelem testét a jezsuitákhoz vigye. A jezsuiták felnyitották a koporsót, hogy megnézzék a testet, majd egy készített sírban eltemették Rákóczi anyjának maradványaival együtt.

Ez az események sorozata nem csak a magyar történelem egyik fontos pillanata, hanem azt is megmutatja, hogy milyen mély tisztelettel és gyászolással emlékeztek meg az akkori magyarok a fejedelemről, akinek öröksége ma is él a magyar kultúrában és történelemben.

arcanum