Ikonikus magyar állatfajták: A puli, a nyughatatlan szőrgombóc

Bár csak mintegy száz éve tenyésztik szervezetten, mégis elmondható, hogy ez az egyik legősibb állatfajta, ami a magyarságot elkísérte hosszú útja során. Története tehát igen hosszú időre nyúlik vissza, hiszen már Kr. e.  4. évezredből is maradt ránk olyan szobor, ami a pulihoz igencsak hasonlító kutyát ábrázol!

Borítóképen: Fekete puli – hol az eleje, hol a vége?

A történet a múlt homályába vész, de a sumér összefüggés egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott fikció, hiszen ez a fajta valamikor az Ázsiai vándorlások során „csapódott” a magyarokhoz. Az Árpád fejedelemhez köthető honfoglalás (manapság egyre biztosabb, hogy ez inkább hon-visszafoglalás volt!) korában már biztosan őseinkkel volt, velük együtt került a Kárpát-medencébe.

Honnan tudjuk mindezt? Bár vannak, akik azt állítják, hogy honfoglaló őseink korából csak nagyobb testű kutyák maradványai kerültek elő, de – kapaszkodjunk meg! – a fent említett sumer állat neve sumér nyelven nem más, mint… puli!

A pulit régebben „vizikutyának” is nevezték, mert egyes területeken főként a zsombékos helyekre elkalandozott állatok kihajtására használták. A hagyomány – és a kutatók szerint – a puli azonos az ősi tibet-terrierrel. Természetesen a két fajta eltávolodott egymástól, hiszen más feladatokkal és más körülmények között élnek évezredek óta.

Az 1400-as évekből maradt olyan leírás, amely szerint „a magyarok ősi terelő pásztorkutyája a lompos szőrű és kis termetű eb – a puli – volt”. Fennmaradását a pásztorkodó életmódnak, a nyájnak és a pusztának köszönhette.

Legnagyobb értéke munkakészsége. Nem kell külön képzésnek alávetni, ha egyszer-kétszer látta a terelést, a későbbiekben nagy pontossággal végzi azt. Hihetetlen gyorsasággal tanul meg bármit. Ma már a Föld minden részén vannak puli klubok. Mivel pásztoraink inkább pumit és mudit tartanak, ezért a pulik egyre inkább a városokba szorulnak, ahol életterüknek nem megfelelő a környezet.

Ennek oka az, hogy bár a puli igen okos és tanulékony, de a hosszú ideje megváltozott körülmények között élő pulinak a legkevesebb a terelőhajlama a három terelőkutyafajta közül – ma már. Ezen sokat segítenek azok a lehetőségek, hiszen az 1990-es évektől kezdve kerülnek megrendezésre a terelési ösztönpróbák, amelyeken pulik is részt vesznek.

De vissza a történet kezdetéhez! A puli a sok-sok évszázadon keresztül a pásztoremberek nélkülözhetetlen segítői voltak. Akár egy marhát is adtak egy-egy híres terelő kölykéért. A külsejével nem törődtek. A puli fennmaradása a szorgalmának, találékonyságának, intelligenciájának tudható be. A zord körülmények, a kemény munka edzetté, ellenállóvá és igénytelenné tették a fajtát, ezek a vonások pedig a mai napig jellemzőek a pulira.

Bár az 1400-as években említésre került, a fajta első leírója Heppe volt 1751-ben, és utána sokan mások is megemlítik írásaikban, kiemelve a puli bozontos szőrét, hihetetlen intelligenciáját és munkabírását.

Az 1900-as évek elején megváltozott a mezőgazdaság szerkezete, csökkent a legelők területe és ezzel a puli munkalehetősége is. A kipusztulástól Raisits Emil és munkatársai tevékenysége mentette meg. Egyre kevesebb kutya maradt meg eredeti munkakörénél, a puliból sztárfajta lett. Példányai bekerültek a tanyákra, falvakba, városokba, mint házőrzők, testőrök vagy kedvencek, esetleg rendőrkutyák. 1935-ben Anghi Csaba vezetésével állították össze a fajtaleírását. A második világháború a nagy létszámú, erős populációban nagy károkat nem tett, de a tenyésztést néhány évre visszavetette.

Az 1960-as években elkezdődött a puli tervszerű tenyésztése Ócsag Imre vezetésével, aminek során a fehér, majd a szürke és a maszkos fakó szín kitisztult, a szőrzet minősége javult.

Apropó, szőrzet! Manapság divat a kutyák szőrzetét a nyári időszakra megkurtítani, de a puli esetében ezt inkább csak esztétikai kiigazításként javasoljuk, mert ez a nemezesedésre hajlamos szőrzet bizony télen fűt, nyáron pedig hűt! Nem véletlen, hogy a fajta, ami évszázadok óta él az Alföld legnapsütöttebb, legmelegebb területein, nem vesztette el szőrzetét, miközben gazdáikat különösebben nem érdekelte a küllem, így ezirányú szelekciót biztosan nem folytattak! De ha már itt tartunk, egy rövid külső leírást is mellékelünk:

Szőrszíne lehet fekete, fehér, maszkosfakó és a szürke különféle árnyalatai. A szőre lehet szalagos, zsinóros jellegű, nemezes, gubancos, nyílt, sima, selymes. Dús szőrzettel borított gömbölyű feje alig különül el testétől, mert nyaka a hosszú szőrzet miatt szinte nem is látható. Arcorri része rövidebb, mint az agykoponyai része, orrháta egyenes, orrtükre viszonylag nagy, fekete. Állkapcsa fejlett, fogazata erőteljes, metszőfogai ollósan záródnak. Szeme sötétbarna, értelmes tekintetű. Füle széles, lekerekedő, lelógó, szinte észre sem vehető. Háta egyenes, feszes, középhosszú. Ágyéka rövid, egyenes, rendkívül feszes. Farka az ágyéktájékra visszakunkorodik; hosszú szőrzet borítja, ezért szinte beleolvad a far szőrzetébe. Mellkasa hosszú és mély. Hasa enyhén felhúzott. Mellső végtagjai szikár izomzatúak, egyenesek, párhuzamosak. A hátulsó végtagok is jó izomzatúak. A csánk szikár. Mancsa erős, kerekded, karmai feketék vagy palaszürkék.

A fehér szín az 1960-as évekre annyira ritka lett, hogy vészharangot kongattak: kipusztulhat a fehér puli. A tenyésztők ekkoriban kiemelt figyelmet fordítottak a különleges színű állatra, így mára már nem számít ritkaságnak. A fehér szín alatt érthető gyöngyfehér és zsemleszín is. A fajtaleírás szerint ugyan a pulikutya egyszínű, ám ez inkább jelenti azt, hogy kifejezetten foltos állat nem létezik, mint azt, hogy ne lehetnének szőrzetében színátmenetek: az ilyen típusú kutya nevezhető maszatos fakónak, vagy népiesen ordasnak.

A puli jellemét a fentiekből jól ki lehet olvasni, de van egy igen fontos tulajdonsága (amit szintén hosszú történetéből, munkavégzéséből adódik):

Jól megfér más kutyákkal és más háziállatokkal is, a gyerekekkel is jól kijön, de igen erős hajlama van arra, hogy különösen szoros kapcsolatot alakítson ki a család egy tagjával!

A puli őt tekinti valódi gazdájának, és ha valaki látott már ilyen párost, pontosan tudja, hogy a pulira tényleg igaz; olyan okos, hogy éppcsak meg nem szólal! Nem csak érti gazdája minden szavát, de mozdulataiból, sőt mimikájából, vagy akár csak egy pillantásából is képes értelmezni a neki adott parancsot, és azt azonnal teljesíti is!

Ez az energikus, mozgékony, nagyon élénk vérmérsékletű kutyafajta sohasem lusta. Bátor, szinte semmitől sem fél. Ugatós, de mégis kiegyensúlyozott!

Bár a külföldi fajták térnyerése mellett a puli népszerűsége sokat csökkent az utóbbi években, de ez megakadályozza azt is, hogy a fajta túltenyésztett divatkutyává váljon!

És ha most nem is vetül rá annyi fény, ő akkor is teszi a dolgát, és reményeink szerint legalább annyi ideig velünk marad még, mint amennyi ideje velünk van már!

Szinte megszólalásig beszél, az orra hegyétől a farka végéig. Állítom és mindenütt hírdetem: A pulit nem kell túltenyészteni, kényeztetni, produkáltatni. Maradjon meg eredeti állapotában, fajtajellege szerint.

Sebestyén Ferenc, 1884