Ilyen is lehetett volna: a lakótelep
A történet a háború után kezdődik. A front átvonulása nem „csak” a gyárakat és középületeket rongálták meg, hanem rengeteg elbontandó házat és lakást is hagyott maga után. Az újjáépítéssorán ezzel együtt nem a lakhatási problémákra koncentrált az akkori rendszer, hanem az iparra. Az erőltetett iparosítás viszont egyre több embert vonzott a városokba, így csapdahelyzet alakult ki…
Borítóképen: Építés alatt az óbudai kísérleti lakótelep – panel nincs, tégla van!
Ez még Rákosiékat olyan nagyon nem érdekelte, hacsak nem arra gondolunk, hogy építettek úgynevezett Cs-lakásokat (Cs = csökkentett értékű), ami annyit tett, hogy általában egy helyiségük volt, a mellékhelyiség a gangon, vagy az udvarban, és leginkább egyedi széntüzelés volt, sok helyen a víz sem volt bevezetve, csak egy udvari Norton-kút szolgáltatta a vizet.
Igen ám, de – többek között – az vezetett ’56-hoz, hogy a rendszer egyáltalán nem foglalkozott az emberek jólétével, és az már ’53 után kezdett világossá válni, hogy ez már ipari teljesítményre is negatívan hatott (!), ugyanis egész egyszerűen nem volt elég ipari munkás, a mezőgazdaságban meg gyakran nem volt munka (a földeket meg erőszakos tagosítással elvették…).
Óriási volt tehát a lemaradás, hiszen az ipar egyébként tényleg „előre szaladt” – egyrészt kényszerből, hiszen a jóvátétel nagy terheket rótt az országra, másrészt pedig elhibázott iparpolitikai döntések okán -, de egész egyszerűen nem volt tovább!
Egyrészt gépesíteni kellett, másrészt pedig javítani az életkörülményeket, és egyáltalán megfelelő számú lakást kellett létrehozni, ha tovább akart fejlődni az ország.
Márpedig az akkori vezetésnek előre kellett menekülnie, mert az önmagáról fokozatosan kialakított kép, a „gulyáskommunizmus”, vagy „Trabant-szocializmus”, – de mondhatnánk a „legvidámabb barakk” lózungot is – nem volt elég;
Tudták, ha nem akarják, hogy ’56 megismétlődjön, érdemben kell tenni valamit! És cselekedtek is:
Az Építésügyi Minisztérium a Fővárosi Tanáccsal együttműködve 1958. decemberében zártkörű tervpályázatot írt ki az óbudai kísérleti lakótelep beépítési terveinek elkészítésére.
A pályázók feladata első ütemként az Országos Lakáspályázat díjazott és megvett terveiből kiválasztott legkiválóbb megoldások, második ütemként pedig a fővárosi igényeknek megfelelő 6—7 emeletes lakóépületek telepítése volt.
A kísérleti lakótelep területét a Bécsi út— Névtelen utca—Vörösvári út—Solymári utca— Föld utca— Zápor utca—Névtelen utca határolja, melynek északnyugati fele nagyjában teljesen beépítetlen, felhagyott téglagyári terület.
Mi volt az elvárás? Nos, a pályázati kiírás így fogalmazott:
„A kísérleti lakótelep elsődleges célja a tervezési programban és a pályatervekben kidolgozott új lakásalaprajzi rendszerek gyakorlati kipróbálása. Meg kell vizsgálnunk, hogy alaprajzi szempontból melyek a megvalósításra kerülő legfontosabb új elképzelések. Röviden ezek a következők:
- A lakásfajták nagyságrendi meghatározása ne a szobák száma szerint, hanem a lakásban elhelyezendő fekvőhelyek (család-létszám) szerint történjék.
- A lakások technikai felszerelése fokozódjék. (Beépített konyha, beépített ruhásszekrény, melegvíz-ellátás.)
- Kis alapterületen belül is viszonylag nagy lakóterületet kell létesíteni és a lakóterületet a használati igényeknek megfelelően differenciálni kell. Biztosítani kell a helyiségek jó kapcsolatát.”
A pályázatra több mű érkezett, végül Kiss Albert és Pomsár János terve nyert, és jobbára ez alapján folyt az építkezés:
Azért csak jobbára, mert mintha a tervet nem igazán hajtották volna végre teljesen és eredeti formájában. Ennek két oka lehetett; menet közben lehettek módosítások, és megérkezett aztán az a megoldás, ami ma mindenfelé láthatunk, a panel…
Így a beépítési terület egy részén (a képen a bal alsó traktus) már panelek építettek fel:
Személyes tapasztalat – pár évig a jelzett területen laktam -, hogy a hely igen hangulatos, barátságos, jó élőkörnyezetet ad lakónak! De nem ez lett végül az akkori vezetés megoldása, hanem a panel.
