Immár 22 éve nincs köztünk: Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze
A címben szereplő kitüntetés csak egyik a sok közül, mindet szinte lehetetlen felsorolni. Színházi és filmes szerepei mellett a könnyedebb műfajokban is megmutatta tehetségét, nem mindennapi nyelvi készségeit pedig nem egy felvétel őrzi. Testvére – aki sajnos lassan nyolc éve szintén távozott… – Sinkó László, aki hasonlóan egyéni orgánuma okán szintén senkivel össze nem keverhető stílust alakított ki.
Borítóképen: Sinkovits Imre a Petfői szobornál, 1956. október 23.
Honnan jött Sinkovits Imre? Hogyan lett egy kor ikonikus sztárja? Budapesten született Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia elsőszülött fiúgyermekeként. Kispesten nevelkedett, ahol…
Nagyapja, Sinkovits Vince meséi mellett nőtt fel, aki sokat mesélt Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, 1848-ról és az első világháborúról.
1928-ban született, tehát éppen a gazdasági válság „előestéjén”, így meg kellett tapasztalnia, hogy válság csődbe juttatta a család kisvendéglőjét. Szerencsére ebből a gyermek Sinkovits csak annyit fogott fel, hogy kisebb lakásba kellett költözniük, ahol később öccse is megszületett.
Édesanyja varrással próbálta kiegészíteni a család jövedelmét és közben németül tanította fiát. Ennek a második világháború alatt nagy hasznát vette.
Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerzett a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lett. Az iskolában egész életére szóló élményekben volt része. Itt lett cserkész, ami kitöltötte ifjúsága minden percét.
Állítása szerint a cserkészet életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, és a természetjáró kultúrához szoktatta.
A háború alatt kelletlenül, de a Leventemozgalomban is részt vett. Nem szerette, mivel cserkésznek vallotta magát, és szerinte a két mozgalom olyan volt akár a tűz és a víz.
Egy leventegyakorlat után, amikor diáktársai előtt egy oktató a neve miatt megalázta, édesapja felvetette, hogy meg kellene változtatniuk a családnevüket. Sinkovits azonban így reagált:
Nem, Édesapám! Most már csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!
A második világháború alatt – mint cserkész – kármegfigyelő szolgálatot teljesített a Margit-szigeti víztoronyban és a Szemlő-hegyi víztározónál. Később édesanyjával és két testvérével Somogy megyébe költöztek nagybátyjához, ahol, mint leventekorút befogták kötelező hadi munkára…
Sőt egyszer még egy Németország felé tartó vonatra is felrakták, azonban Szentgotthárdnál „véletlenül” lemaradt a szerelvényről.
Több családtagját elvitték az „oroszok”, sőt magának Sinkovitsnak is háromszor kellett megszöknie tőlük, mivel málenkij robotra akarták fogni.
A háború után szerencsére – ekkor még… – az új rendszer nem bántalmazta, 1947-ben leérettségizett, és felvették a Színiakadémiára. Ez fontos volt, mert a későbbiek során alighanem a színész népszerűsége mentette meg! De nem szaladjunk ennyire előre!
1948-tól a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban játszott, ösztöndíjasként az Apák ifjúsága című darabban láthatta a közönség. Kolléganője Gombos Katalin színésznő volt, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre, a darabban ő alakította Dását. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben össze is házasodtak. A Nemzetiben Háy Gyula: Az élet hídja című drámájában kapta első szerepét, a darab szerinti édesapját Bihari József alakította, akivel baráti viszonyba került.
Az áttörést Madách Imre Mózes c. darabjának főszerepe jelentette számára. Mózest, olyan drámai erővel játszotta el, hogy a bemutatótól számítva 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel ebben a szerepben.
A Nemzeti Színházban ’56-ig maradt, hiszen az akkori eseményekből ő sem vonta ki magát, sőt…
1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, az esemény az 1956-os megmozdulás jelképe lett!
1956. október 30-án délelőtt 11 órakor került sor Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának tagválasztására a Nemzeti Színházban. Ugyanezen a délutánon Színművészeti Szövetségben a budapesti színházak küldöttei életre hívták a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztották Sinkovits Imrét.
1956. november 4-i szovjet invázió és a forradalom leverése után az új, kádári hatalom a bizottság működését felfüggesztette, majd rövidesen feloszlatta, tagjai ellen pedig az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával indított eljárást. Sinkovitsot népszerűsége miatt nem merték börtönbüntetéssel sújtani.
Helyette politikai nyomásra előbb a Nemzeti Színház vezetősége rendszerellenes magatartás miatt fél évre eltiltotta a színpadtól, majd elbocsátották.
Ők tőlem nyilvános önkritikát kívántak, és én ezt nem voltam hajlandó megtenni. […] Még élő vezető politikusunk próbált azzal hatni rám: Sinkovits elvtárs, maga kövezte ki az utat a Petőfi-szobortól a Köztársaság térig. Én ezt ott, akkor, rögtön visszautasítottam. Ezt követte volna a mentőakció: hogy hangosan nyilatkozzak. Azt mondtam: nem, nincs mit visszavonnom.
Ebben az időszakban folyamatosan nyomozók zaklatták, megfigyelték, kihallgatásokra vitték. A családja megélhetése végett más munkát vállalt, játékfröccsöntőként dolgozott. Csak 1958-tól engedték meg neki, hogy a külvárosi, „proli” színháznak számító József Attila Színházban újra színészként játsszon. Ennyit arról, hogy nem merték megbüntetni…
Kiemelkedő tehetsége itt is kifejezésre jutott, sorra vitte sikerre szerepeit. 1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött. Egyik legismertebb filmszerepe A tizedes meg a többiek felejthetetlen alakítása.
Itt játszott haláláig. 72 évesen halt meg…
Ki ne emlékezne rá az Egri csillagok Dobó Istvánjaként, vagy éppen az 1987-es Humorfesztiválon előadott Édes ékes apanyelvünk című humoreszkre, ami ugyan egy könnyed műfaj remeke, de hogy bizony igen nehéz előadni, ahhoz kétség nem fér:
