Intermezzo Trianonban: mintha gyakoroltak volna majd’ 50 évvel 1920 előtt

A Grande Trianon érdekes történetű épület. Nekünk magyaroknak finoman szólva sem a hely, vagy az épületek szépsége jut eszünkbe róla… Itt és most azonban nem 1920-ról lesz szó, korábbra tekintünk vissza, 1973-ba, mikoris régen látott forgalmat bonyolított Versailles indóháza. Ezúttal azonban nem Versailles volt a célja az ideözönlőknek, hanem a Nagy Trianon palotába…

Borítóképen: A Nagy-Trianon látképe a kerttel (forrás: wikimedia, CC BY-SA 3.0, szerző ismeretlen)

A Nagy Trianon palota építése az élvhajhász XIV. Lajos francia királyhoz köthető, aki az abszolutizmus mintáját adta a világ uralkodóinak, azon túl pedig 72 évig tartó uralkodása alatt Franciaország Európa vezető hatalmává vált.

A palota a verseilles-i kastél hatalmas parkjában épült meg, rendeltetése pedig nem más volt, mint hogy nagyszabású mulatságoknak és ünnepségeknek adjon helyet.

Ha nagyon pőrén akarunk fogalmazni, ez egyfajta királyi Playboy-villa volt, ahol Hugh Hefner helyett azonban maga XIV. Lajos töltötte be a korabeli „playmate-ek” háziurának szerepét… „Ezután egy jó darab ideig csend honolt a szép kastélyban és a körülte elterülő nagy kertekben. Az udvar visszavonult belőle s mély nyugalmát csakis a XVIII-ik század közepe felé zavarta meg XV-ik Lajos és kísérete, kik a park tekervényes sétányait szánkázó helyül néha fölkeresték. XVI. Lajos, I. Napoleon, XVIII. Lajos és X. Károly szintén megjelentek itt olykor-olykor, de igen ritkán. Grandé-Trianon határozottan kegyvesztettnek látszott.”

forrás: Vasárnapi Ujság, 1873

Aztán Lajos Fülöp nagyobb javításokat eszközölt a palotán, de – ellentétben a dorbézoló előddel – ő puritán módon rendezte be az általa lakott helyiségeket.

I. Lajos Fülöp francia király története sem kevésbé érdekes, mint a mindenkori uralkodók között leghosszabb ideig uralkodó XIV. Lajosé. Ő volt az a király, aki még hercegi minőségében az 1789-es forradalom során apjához hasonlóan a forradalmi eszmék híve lett, olyannyira, hogy az 1789-es rendi gyűlésben a harmadik rendhez csatlakozott, valamint apjával együtt felvették az „Egyenlőség Fülöp” (Philippe Égalité) nevet!

Ahogy radikalizálódott a forgalom, még egy ennyire elfajult királyi trónvárományos sem maradt biztonságban, és a korra jellemző, hogy apja, Philippe Égalité a Nemzeti Konventben árulónak bélyegezte tulajdon fiát és példás megbüntetését kérte. A girondisták ennek nyomán letartóztatták és börtönbe vetették Lajos Fülöp testvéreit. Szabadulásuk után külföldre menekültek, de ott hamarosan meghaltak a francia forradalom börtöneiben szerzett tuberkulózis következtében…

Elérte őket végzetük, ahogy idősb Philippe Égalité-t is, csakhogy őt már a jakobinusok végezték ki a girondistákkal való együttműködés vádjával.

A forradalom utáni időkben Lajos Fülöp külföldön bolyongott, 1890-ben feleségül vette a Bourbon-házból való Mária Amália Terézia nápoly–szicíliai királyi hercegnőt, akinek anyja történetesen a kivégzett Marie Antoinette francia királyné nővére volt, így Mária Amália XVI. Lajos király unokahúga volt, de emellett unokatestvére volt a bebörtönzött XVII. Lajos királynak és Mária Lujza francia császárnénak, I. Napóleon császár második feleségének is.

Elég jó irány volt ez ahhoz, hogy lassan a forradalmi eszmék után visszatérjen főúri énjéhez, ami elég látványosan sikerült is, hiszen 1830-ban 1830. július 25-én X. Károly királyi rendelettel feloszlatta a Képviselőházat, mire a forradalom megdöntötte X. Károly uralmát, a király elmenekült a városból.

A a republikánus felkelés vérbe fojtása után Lajos Fülöp herceget 1830. augusztus 1-jén királlyá kiáltották ki, de nem koronázták meg. Augusztus 9-én a francia nemzetgyűlés is megerősítette az uralkodóváltozást. De mindenkit elér a sors keze…

Az 1848. februári polgári forradalom megdöntötte a francia monarchiát. Lajos Fülöp február 24-én lemondott, a trónt kiskorú unokájára, Philippe d’Orléans hercegre, Párizs grófjára (1838-1894) hagyta (az 1842-ben meghalt Ferdinand-Philippe orléans-i herceg fiára).

Lajos Fülöp és felesége Mr. és Mrs Smith néven Angliába menekültek, ahol a lemondott uralkodó 1860-ban, míg Mária Amális királyné 1866-ban halt meg. Ahogy teltek az évek, a Nagy Trianon kastély kívül került az érdeklődésen, de a királyné halála után 6 évvel eljött az idő, amikor megint mindenki a Grande Trianon palotára volt kíváncsi.

Helyesebben: nem is a palotára voltak kíváncsiak, hanem arra a perre, ami a falak között folyt!

Igen, egy per, ami bizony elég érdekes körülmények között tartatott meg, és elég érdekes eredményre jutott. A vádlott François Achille Bazaine, francia tábornok volt, akit a porosz–francia háborúban tanúsított tetteiért vontak felelősségre.

Bazaine 1870-es hadjárat kezdetén ismét a III. hadtestet vezényelte, később azonban, augusztus 12-én, III. Napóleon császártól átvette az összes francia hadsereg fölötti fővezérséget és rögtön elrendelte a visszavonulást Metztől Párizs felé, hogy a Châlons-sur-Marne-nál gyülekező tartalékokkal egyesülhessen.

Terve végrehajtásában azonban megakadályozta az első német hadsereg, amely a francia sereg jobb szárnyába kerülve a visszavonulását megkezdő francia sereget augusztus 14-én erélyesen megtámadta és mindaddig feltartóztatta, amíg a folyton a csatatérre és környékére érkező német hadtestekkel szemben Bazaine nem folytathatta visszavonulását és ahelyett, hogy Északra tért volna ki, arra határozta el magát, hogy Metznél állást foglal és ott várja be a németek támadását, akik legyőzetésük esetén nem lettek volna képesek megvert csapataikat hadászati alapjuk felé terelni és következésképpen katasztrófának lettek volna kitéve.

A német hadvezetés azonban bízva túlerejében és seregrészeinek kitűnőségében, augusztus 18-án mégis megtámadta Bazaine-t és mert az jobb szárnyának kellő időben való erősbítését elmulasztotta, döntően legyőzte. Bazaine Metz külső erődei mögé vonta vissza seregét és később igen csekély tevékenységet fejtett ki a várat körülfogó németek ellen. Csak ritkán és akkor is megdöbbentő ügyetlenséggel kísérelt meg kitöréseket.

A sedani fegyverletétel után egyáltalán nem mozdult, azt remélve, hogy Franciaország, hadsereg hiányában, úgyis mielőbb békét fog kötni, ezután pedig az egyedüli francia fegyveres hatalom élén ő lesz a helyzet ura.

Azonban csalódnia kellett. Franciaország rögtönzött hadseregeivel még öt hónapig tartóztatta fel a német hadsereget Párizs előtt, és ennyi időre Bazaine hadseregének nem volt élelmiszere. Szeptember végétől kezdve már katonai lovakkal táplálták a katonákat és végül október 27-én Bazaine és hadserege (170.000 fő 427 tábori ágyúval és golyószóróval) lerakta a fegyvert és hadifogságba került Németországba.

Megmentette embereit, vagy elárulta hazáját? Nos, ez valójában mindegy is, hiszen könnyen lehet, hogy az ítélet előre kész volt.

A haditörvényszék Henri d’Orléans-nak, Aumale hercegének (Lajos Fülöp exkirály fiának) elnöksége alatt ült össze, a verdikt pedig így szólt: Bazaine-t lefokozásra és halálra ítélte, egyidejűleg azonban a köztársaság elnökének kegyelmébe ajánlotta „a sors által amúgy is eléggé sújtott aggastyánt”.

Patrice de Mac-Mahon tábornagy, köztársasági elnök az ítéletet helyben hagyta ugyan, de a halálbüntetés helyett 20 évi várfogságot szabott ki büntetésül. Bazaine-t a Cannes melletti Sainte Marguerite-szigeten lévő várban helyezték fogságba, ahonnan azonban már 1874. augusztus 10-én feleségének közreműködésével megszökött és Spanyolországba menekült. Madridban élt visszavonultan haláláig.

Szóval ez történt 1873-ban, és ez volt addig a Nagy Trianon története. Pontosabban azok története, akik a hely történetét alakították.

A kastély tehát kéjlaknak épült, majd haditörvényszék ült össze benne, és aztán úgy tűnik, meg is maradt ez utóbbi funkciójánál – 1920-ig mindenképpen…