Épített örökség Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Világ

Ipartörténet: Hutter és Lever Szappan- és Olajgyár Rt. – 1. rész: A kezdet kezdete

Nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsa annak az épületnek, ami még a mai napig meghatározója Rákospalota legrégebbi részének. Friss információk szerint a területen nagyszabású építkezés veszi kezdetét, ugyanis a valamikori gyár területe ma félig romos állapotban kisebb vállalkozásoknak ad otthont, de valójában rozsdaövezet…

Borítóképen: Hutter József szappangyárának homlokzata 1831-ben

Azt nem tudni, hogy mi a pontos terv, de például a messziről látható siló épülete akár beilleszthető lenne egy modern környezetbe is. Ennek eldöntése alighanem a beruházóra marad – hacsak nincs műemléki védettség -, de a 2006-ban végleg bezárt gyár – illetve a mellette lévő egyéb ipar létesítmények felett bizony igencsak eljárt az idő… A napi aktuális témákba mi nem folyunk bele, ezért nem is folytatjuk a gondolatmenetet, ugyanis minket sokkal jobban érdekel a dicső történelem, mint a dicstelen napi sárdobálás! Ezt meghagyjuk másoknak, ezért bele is vágunk. A történet nem ma kezdődött…

A Rákospalotai Növényolajgyár napjainkban

Igen, vissza kell mennünk egészen a török kiűzéséig, ugyanis minden azzal kezdődött, hogy Buda várának visszafoglalása idején, 1686-ban máris három pesti szappanoscéhbeli mester tevékenykedett a városban. Igen, a szappanos mesterséggel indult minden! És nem is telt el olyan sok idő, hogy egy ma is elég ismerős helyzetbe csöppenjenek az akkori iparosok és kereskedők…

1744-ben Mária Terézia megerősítette a régi céhszabályokat, ami pedig igencsak a fejlődés ellen hatott, ugyanis az egyes céhek féltékenyen őrizték zárt körüket, és lehetőleg minden mesterségért folyamodó fiatal mesterlegény felvétele elé akadályokat gördítettek.

És mi lett ennek az eredménye? II. József uralkodása alatt Bécs szállította ipari termékeit Budapestre, és görög kereskedők külföldön gyártott szappanokkal árasztották el a piacot…

Ebből fakadóan a szappanosmesterek – akik 1803-ban azért mégis tizennégyen voltak – igen szerény körülmények között folytatták tevékenységüket. Ebbe a világba született bele 1802-ben Hutter József, akinek szitakötőmester édesapja a Vas vármegyei Pinkafőről költözött Pestre, és 1796-ban nyert polgárjogot.

Az öreg Hutter igencsak jó mester volt, ezért szép vagyonra tett szert, de 1807-ben elhunyt Hutter József édesanyja, Kam Erzsébet. Édesapja a gyászév letelte után újra házasodott, nőül vette Muher Katalint. 1809-ben aztán az édesapa is meghalt… A mostohaanya folytatta az így örökül rámaradt szitakötő mesterséget, hogy a kiskorúak számára végrendeletileg biztosított vagyont, mintegy 10.432 forintot vagyont megtarthassa.

A háztartást, a mesterséget és a gyerekneveléssel járó feladatokat azonban nem bírta sokáig egyedül, így 1812-ben feleségül ment Waldhauser György pesti szitakötőmesterhez.

A két mostohaszülő becsülettel nevelte az árvákat, gondos nevelésben részesítették őket, és amikor József elérte a 13 éves kort, nem korlátozta pályaválasztásában, kívánsága szerint a fiút 1814-ben Weisz Tamás pesti szappanosmesterhez adta, hogy a mesterségbeli tudást elsajátítsa.

Miért mutattuk be ilyen részletesen Hutter József tragédiákkal teli gyermekkorát, hogy megmutassuk; a későbbi gyáralapító igen mélyről érkezett, az élet igencsak próbára tette!

1818-ban – amikor felszabadulása után még egy évet lehúzott Weisznél – kiváltotta vándorkönyvét és útra kelt, hogy főleg külföldi útjain mesterségbeli tudását elmélyítse.

Magyarországi nagyobb mesterek műhelyei után bejárta Ausztriát, Csehországot és felkereste Bajorországot is. Hatesztendei vándorlás után visszatért mostohaszüleihez és újra Weisz Tamás szolgálatába állott! Ekkor Weisz már, mint munkavezetőt alkalmazta, de Hutter úgy érezte, hogy alkalmazottként nem tudja megfelelően hasznosítani megszerzett tudását.

Elhatározta; megszerzi a mesterjogot. Attól ugyanis csak ez a jog választotta el, hogy önálló műhelyt nyisson, ugyanis az örökségből rá eső 3.485 forinthoz vándorlásai során szép kis összeget keresett, ráadásul mostohaapja is támogatta! Igen ám, de a céhszabályok… Hutter József 1826 december 26.-án kezdte meg azt az elkeseredett küzdelmet, amely teljes öt esztendeig tartott!

Ez az öt év pedig szakadatlan háborúskodással telt el a céh mestereivel, illetve a hatóságokkal… Az első kérelem után 1827 március 28.-án nyújtott be újabb kérvényt – mivel előző kérelmét el sem bíráltak! -, de most már nem a városi tanácshoz, hanem egyenesen a budai helytartótanácshoz.

Hutter József szappanosmester jogért esedező, és a pestvárosi tanácshoz 1826. december 26.-án benyújtott folyamodványának másolata

A helytartótanács előtt teljesen ismeretlen volt az ügy, ezért utasította a városi tanácsot, hogy intézkedjen. Ez igencsak meglepte a céhmestereket, ezért tiltakozásukat kifejezve a felvétel ellen foglaltak állást a városi tanácshoz írt beadványukban. Talán tudták, hogy Hutter József mindannyiuknál jobban érti a szakma mesterfogásait?

Miután azonban a céhmesterek nem szerettek volna ennyire ellenségesnek tűnni, ezért várakozási időt akartak kérni, ugyanis állításuk szerint az ekkorra 19-re emelkedett létszámú mesterek így is sokan voltak, és az „üzlettelenség” miatt éppcsak megéltek valahogy. Ilyen fejlemények után a helytartótanács is jegelte az ügyet…

Mindez nem volt elég ahhoz, hogy Hutter József letegyen tervéről, 1828 február 5.-én újabb beadvánnyal élt a helytartótanács felé, ezúttal azzal, hogy Újlipótvárosban szándékozik megnyitni üzletét, ami akkor egy új városrésznek számított, gyorsan fejlődött és csak két szappanos mester volt a környékén. Ez sem járt sikerrel…

A későbbi növényolajgyár helyén 1810-1820 körül készült térképen még posztógyárat (Tuchfabrik) jelölnek

Ennek okán 1828 június 8.-án felségfolyamodványt szerkesztett, melyben leírta eddigi kérelmeinek sorsát, és statisztikai adatokkal érvelt: azt írta, hogy 1808 és 1826 között a város lakossága megkétszereződött (32.980-ról 60.740-re), míg a céhmesterek száma 12-ről csak 19-re növekedett. Sajnos azonban ez a kérelem elakadt a városi tanács és a helytartótanács szintjén, elutasították, de arra ígéretet tettek, hogy üresedés esetén felveszik.

Ekkor – az már soha nem derül ki, hogy milyen oknál fogva… – ekkor éppen a városi tanács kezdte Hutter érveit a helytartótanács felé sorolni. Nem lehetetlen, hogy a statisztikai adatok ráébresztették a tanácsot, hogy most már tényleg lépni kellene valamit, de annak mégsem tudjuk pontos okát, hogy mi volt ez a pálfordulás a tanács részéről… A lényeg, hogy Hutter József a jelek szerint másoknak is kitaposta az utat, ugyanis a helytartótanács egyetértésével a városi tanács 23-re emelte fel a pesti szappanosmesterek számát!

A tanács 1830. január 16-án tartott ülésében elhatározta, hogy a négy kérelmezőt, Folger Jakab, Grossinger Amadé, Ferberth István és Hutter József szappanoslegényeket felveszi a mesterek sorába.

Nos, történetünk valójában ezzel indul el, de úgy gondoltuk, hogy volt felesleges bemutatni, hogy már ahhoz mennyit kellett tenni akkoriban, hogy egyáltalán „a rajtkőre felálhasson” egy tehetséges iparos!

Ajánlott Cikkek