Ipartörténet: Hutter és Lever Szappan- és Olajgyár Rt. – 2. rész: A szerelem hatalma!
Történetünkben még csak 1830-nál jártunk az előző részben, mikoris végül hosszas küzdelem után végre Hutter József mesterjogot szerezhetett. Tulajdonképpen itt is kezdhettük volna, hiszen a tényleges szappangyártást ekkor indíthatta el főhősünk, de úgy gondoljuk, nem árt pontosan látni azt a környezetet, ahonnan indult, és hogy milyen harcok árán érte el végre, hogy azt csinálhassa, amiért az elmúlt 16 évben – mióta a szappanfőző mesterséget választotta – küzdött.
Borítóképen: Pest-Buda látképe Hutter József korából, 1844 (egykorú kőrajz Thomas Endre rajza nyomán)
1830. „Startvonal”. Az előző részből tudjuk, hogy a városi tanács végül nem csak Hutter Józsefnek, hanem még másik három szappangyártónak is mesterjogot adott, de az erről szóló határozat tartalmazott egy érdekes záradékot:
Figyelmeztették a szappanosok céhét, hogy a jövőben jobb minőségű szappannal és gyertyával lássa el a céh a város közönségét!
Az előző rész:
Ez a figyelmeztetés akkoriban igencsak azt mutatta, hogy a város vezetése bizony tényleg nagyon elégedetlen lehet a szappangyártó mesterek munkájával, ugyanis az ilyen figyelmeztetésektől úgy általában óvakodott a tanács, mert tisztában volt a mesterek választó-hatalmával… É még ha voltak is ilyen figyelmeztetések, azokat általában elengedték a fülük mellett.
És ez történt ebben az esetben is… Hutter József ugyan hivatalosan mester jogot kapott, de a céh „a bekebelezést nem foganatosította”, azaz nem vette fel tagjai közé! Márpedig a még mindig érvényes céh-szabályok szerint így aligha működhetett a vállalkozás. De a céh még ennél is továbbment:
1830 március 20.-án felségfolyamodványban akarta elhárítani az új mesterek bekebelezését.
Indoklásukban azt hozták fel, hogy a vásárokon és a hetipiacokon a szappanosoknak már így is kicsi a hely (erre később Hutter csattanós választ adott!), többen biztosan nem férnek el. Szerencsére a hatóságok a szappanoscéh gyenge érveit figyelemre se méltatta.
És ezen a ponton úgy gondoljuk, hogy érdemes megállni kicsit. Mit rakhatunk össze abból, hogy a városi tanács véleménye hirtelen megváltozott, végül megadta a mesterjogot három új szappanos mesternek – köztük Hutter Józsefnek -, és ezzel egyidőben figyelmeztette a céhet a minőség javítására? Szerintünk ezt rakhatjuk össze:
- A szappanos céh tagjai meg akarták őrizni kvázi monopol helyzetüket.
- A szappanos céh mesterei leosztották a piacot.
- A szappan előállításával és eladásával minden bizonnyal jól lehetett keresni.
- A céh egyszerűen félt Hutter Józseftől, mert korábbi mesterétől, Weisz Tamástól hallhattak arról, milyen tudás birtokában tért vissza külföldi útjáról!
Így hát a céh – a hatóság minden ellenkező felhívásának ellentmondva! – egyre csak halogatta a bekebelezést… A dolog odáig fajult, hogy Hutter József 1831. január 10-én felségfolyamodványt nyújtott be. És a siker ezúttal nem maradt el!
1831. augusztus 16-án végre megszületett a királyi parancs és most már visszavonhatatlanul megkapták a kérelmezők a teljes mesterjogot.
Ez a királyi leirat az okmányszerű bizonyítéka a vállalat megalapításának, mely szó szerint a következőket tartalmazta:
Ezzel már nem tudott mit kezdeni a céh, a királyi akarattal nem szállhatott szembe, ugyanakkor még egy akadályt gördített Hutter és a többi mester elé. Ugyanis a bekebelezés feltétele volt az úgynevezett remeklés! Ez annyit tett, hogy a leendő céhtagnak egy mesterművet kellett készítenie felvétele előtt. És utána következett persze a áldomás, melynek költségét persze a remeklőnek kellett állnia…
Igen ám, de a céh nem tűzte ki a napot – mint azt kellett volna! –, amikor a remeklést meg kellett ejteni! Ehhez megint a városi tanácshoz kellett írni egy kérelmet, ami aztán végül a céhet felszólította a nap kitűzésére. Végül – sajnos napra pontosan nem állapítható meg – 1931 október elején történt meg a remeklés.
Öt év egyenlőtlen küzdelem után tehát végül célt ért Hutter József, teljes jogú mester lehetett!
A mesterség megszerzése után hozzálátott műhelyének berendezéséhez. E célra tekintélyes összeg állott rendelkezésére. Az atyja után örökölt tőke 1829-ben, mostohaanyja halálakor még 1.428 forinttal növekedett és így az ő megtakarított pénzével együtt mintegy 6.000 forintot fordíthatott a műhely felszerelésére és az üzlet berendezésére.
Műhelye a Lipótvárosban, a mai Bajcsy-Zsilinszky úton volt, hozzávetőleg a mai Arany Jónos utcai metrómegálló helyén.
Bajcsy-Zsilinszky út
A műhely nyitása idején, az 1700-tól használatos Váci út volt a neve – a Révay utca és a Nyugati tér között Országút. Az 1850-es években a Szent István tér és a Deák Ferenc tér között Kohl Markt (Káposzta piac), 1879-től teljes hosszában Váci körút az akkor kialakított Kiskörút folytatásaként, 1914-től I. Vilmos német császárról Vilmos császár út, 1919-től Váci körút, 1926-tól újból Vilmos császár út. 1945. április 17. óta viseli Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét.
És akkor jöjjön az a tény, amiért azt gondoljuk, hogy a céh tagjai egyszerűen féltek Hutter Józseftől, illetve szaktudásától. Szappant és gyertyát gyártott és nemcsak a piacokon árusíttatta készítményeit, hanem;
Elsőnek vezette be Pesten az üzleti árusítást e szakmában. Ezzel válaszova a céh részéről korábban ellene felhozott érvekre…
Miután jól ment az üzlet, a mester végre gondolhatott a családalapításra is. Még vándorlásai idején Pozsonyban ismerte meg Stadler Hieronimus pozsonyi szappanosmester és külső tanácsos lányát, Henriettet. Stadler, az apa, látta a fiatalok vonzódását, de kikötötte Hutternek, hogy csak abban az esetben adja neki lányát, ha megszerzi mesterjogát, és önálló vállalkozást vezet!
Talán itt a magyarázat arra, hogy az elsőre kilátástalan harcát végig vigye a céh és a hatóságokkal szemben? Még az is lehet, hogy a szerelemnek ekkora hatalma van!
A jegyajándék (200 forint) nem volt jelentős összeg, ennél sokkal fontosabb volt, hogy a szerződés szerint Hutter József halála esetén a leendő feleség örökli a mesterjogot és az üzletet.
Az esküvőt 1833. október 6-án tartották meg. Ezután azonnal visszatértek Pestre. Hutter ekkor úgy gondolta, hogy műhelyét áthelyezi Pozsonyba. Az a szándék vezette erre a gondolatra, hogy átveszi apósa üzletét és sajátjával kibővítve folytatja a mesterséget.
Pest ipari és kereskedelmi fellendülése és Pozsony egyidejű hanyatlása azonban alapos meggondolásra késztették és végre is ejtette szándékát.
Pest ugyan távolabb volt Bécstől, de fejlődése gyorsabb volt, mint Pozsonyé, és a fejlődéssel a közlekedési és szállítási viszonyok is rohamosan javultak akkoriban. Ez később jó döntésnek bizonyult, de ahhoz, hogy igazán biztos alapokon fejlessze tovább vállalkozását, 1834-ben polgárjogért folyamodott és ezt szeptember 6-án meg is kapta.
Négy esztendő múlva már olyan eredményt mutathatott fel, ami nővel korában nem sok mester dicsekedhetett. Nevének közismertségén kívül anyagiakban is annyira megerősödött, hogy már műhelyének kibővítésére gondolhatott!
A váci úti ház, melyben műhelyét megnyitotta, a kibővítés céljaira teljesen alkalmasnak mutatkozott. Az épületet még 1811-ben építtette Kurtz Ignác kovácsmester, építője Zitterbarth János neves pesti épitőmester volt. Zitterbarth annak idején hosszú, de keskeny telekre átjáróházat tervezett.
Hutter József a bővítés tárgyában tárgyalásokat kezdett a ház tulajdonosával, Rosnagel Mihálynéval és 1838 augusztus 14-én megkötötték az adásvételi szerződést. A házért 22.500 bécsi értékű forint vételárat fizetett, és még aznap az ingatlant saját és felesége, Stadler Henriette nevére íratta.
Hutter vagyonosodását becsületességének és gyártmányai kiválóságának köszönhette.
De ezen kívül igen fontos tényező volt a sikerben, hogy Pest nagyarányú fejlődése is! Lipótvárosban 1831-ben már 434 ház állott és az épületek száma évről évre szaporodott. Az építkezések hatással voltak a városrész népesedésére, a lélekszám emelkedése pedig az iparra és kereskedelemre.
A megnövekedett szükségletet egyre nagyobb darabszámú gyártással lehetett csak kielégíteni.
Hutter József arra törekedett, hogy mennyiségben és minőségben is lépést tartson a szükségletek növekedésével. Amikor 1837-ben Milly híressé lett bécsi gyára megkezdte a stearingyertya gyártását, Hutter is áttért erre a gyártási rendszerre. Egyelőre csak kísérletképpen vezette be az új rendszert. Sajnos az elért eredményekről közelebbi adatok nem maradtak fenn. A próbálkozás is jellemzi azonban Hutter tudását és üzleti mozgékonyságát.
Műhelye Pest egyik legvirágzóbb üzemévé fejlődött és gyártmányainak hírneve Pesten túl is elterjedt.
Hutter József tehát elérte célját: jól menő vállalkozása volt, és – ettől nem függetlenül! – szeretett felesége! A korabeli Pest szerette termékeit, melyek egyre szélesebb palettát fedtek le, és rugalmasan követte a piaci igényeket. A történet folytatása a következő részben olvasható!
