Hírek Magyarság Nagyjaink Történelem

IV. (Kun) László koronázása

Ezen a napon koronázták meg IV. (Kun) Lászlót 1272 (1262. augusztus 5. – 1290. július 10.) Árpád-házi magyar király 1272 és 1290 között. Apja V. István király, anyja Erzsébet kun hercegnő volt. Kun László okleveleiben magát III. Lászlónak nevezte, mivel II. Lászlót, a III. István idején fellépő ellenkirályt ekkor nem ismerték el törvényes uralkodónak.

Kun nevet azonban nem anyja származása miatt kapta, hanem életében ragasztották rá. A hatalomra törő főurak Joachim bán vezetésével gyerekkorában elrabolták, hogy ezzel tarthassák sakkban apját. A trónra lépő László továbbra is ki volt szolgáltatva az urak kényének-kedvének, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felserdülve szívesebben legyen „szeretett kunjaival”, mint a magyarok között. Szinte teljesen azonosult velük, életmódjukat, szokásaikat is átvette.

Erzsébet királyné V. István halála után elébe sietett a Lászlót SzlavóniábólSzékesfehérvárra hozó Joachimnak, és együtt készítették elő a koronázási ceremóniát augusztusra. IV. Béla volt pártja, amelyet V. István háttérbe szorított elsősorban Aba nembeli Finta és rokonai Monoszló nembeli Egyed és Gergely megpróbálták megakadályozni a koronázást, valószínűleg a huszonéves Béla macsói herceget szerették volna inkább a trónon látni és nem a tízéves Lászlót. Előbb elfogták Lászlót, majd a királyné szállására támadtak. A királyné hívei azonban Pok nembeli Miklós vezetésével elhárították a támadást. A lázadók közül Egyed és Gergely II. Ottokár cseh király udvarába menekült – átjátszva Pozsony várát a cseh király kezére – ahol már tartózkodtak még V. István elől elmenekült IV. Béla-párti magyar bárók, köztük a legnagyobb, Kőszegi Nagy Henrik. Egyedet Ottokár szívélyesen fogadta, s számos birtokkal megajándékozta. Ezen Nagy Henrik úgy megsértődött, hogy otthagyta Ottokárt és a magyar udvarba jött felajánlani szolgálatait, ahol szívélyesen fogadták. Közben megtörtént László koronázása az 1272. szeptember 3. előtti napokban, amit Türje nembeli Fülöpesztergomi érsek végzett el. A kortársak III. Lászlónak nevezték, mert az ellenkirályt, II. Lászlót nem szerepeltették a királynévsorban. A koronázás után az udvar Budára vonult, ahol az ősszel gyakran mulatott a Nyulak szigetén. Egy ilyen alkalommal Kőszegi Nagy Henrik árulással vádolta meg Béla herceget, s a kialakuló szóváltás közben kardot rántott, és úgy összekaszabolta a herceget, hogy utána darabjait testvére, Margit – aki a Nyulak szigeti apácakolostorban élt – és a többi apáca szedték össze. Bélát a kolostorban temették el.

A legátus már szeptemberben megintette a királyt, hogy késlekedik a kun törvények végrehajtásával. Az agresszív türelmetlenség kiváltotta a király agresszivitását is, mire Fülöp legátus 1279. október elején kimondta a király személyére és országára az egyházi interdiktumot. A pápa felszólította és felhatalmazta az országot, hogy keljen fel a király ellen. László válaszul az év végén elfogatta és a kunok kezére adta a legátust, erre Aba Finta magát a királyt ejtette fogságba. Végül a legátus és a király is kiszabadult. László hozzákezdett a kun törvények végrehajtásához, mire a kunok keltek fel ellene, és pusztítani kezdtek a Tisza–Körös–Maros vidékét. IV. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál 1282 nyarán győzte le erőiket. Fülöp még a csata előtt, 1281 végén távozott az országból. A „király státusának megerősítése” céljából érkezett legátus elérte, hogy a király támaszai valóban országos veszedelemmé váltak, és a király kénytelen volt ellenük hadjáratot indítani.

Kun László és gyilkosai. Miniatúra a Képes krónikából

A talaját vesztett, többszörösen megalázott királyt a legátus távozásával csak a bosszú érdekelte. Elrablói és megalázói ellen szövetkezett leghatalmasabb ellenségeivel, a Kőszegiekkel, és 1281 nyarán megtette nádorrá Kőszegi Ivánt. A magyarországi belviszonyok ezzel visszaestek az 1277-es rákosi országgyűlés előtti szintre.

Rövid, viharos életének utolsó éveiben kun szeretői, Édua, Köpcsecs és Mandula nyújtottak neki vigasztalást. Ekkor már alapvető uralkodói feladatait is egyre kevésbé látta el; csak vonulgatott megmaradt kunjaival, egyre nagyobb terhet jelentve az országnak. Az országban kettős hatalom kezdett kialakulni. A pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra; ezt volt a második tatárjárás. A Talabuga és Nögej kán vezette hadak Pestig hatoltak, erősen pusztítva az ország keleti részét. Felmerült – még ma is van – olyan nézet, hogy a tatárokat László hívta be. A támadókat végül kiverték, illetve kiszorították; ebben jelentős érdemeket szerzett Aba Amadé. Erre nincs semmilyen bizonyíték, arra azonban van, hogy 1287 végén a királyhoz hű Baksa György a lengyel–magyar határvidéken újabb tatár beütést hiúsított meg.

IV. László egyéni tragédiájának betetőzése, hogy végül a kunok kezétől veszett el. 1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők – Árbóc, Törtel és Kemence – embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra, és megölték. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen, és nem alaptalan a gyanú, hogy a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban. A király testét a csanádi székesegyház fogadta be. Különösebb részvét nem kísérhette az utolsó, bizonyosan Árpád-házinak tekintett, tragikus sorsú uralkodó halálát.

Ajánlott Cikkek