Jókai Mór: Szondy György, a drégelyi hős

Megelőzte Losonczyt néhány nappal egy másik hős magyar, ki bár kisebb várat védett, hősi jellemben éppen olyan nagy volt.

Drégely vára az Ipoly bal partján fekszik s annyiban volt fontos hely, hogy ez volt a kulcsa Egernek és a bányavárosoknak.

Rosatag kis erősség lehetett, de mégis hetekig ellenállt Ali bég, budai basa ostromának.

Benn Szondy György volt a várparancsnok.

A török ágyúk rommá lőtték már a várkapu fölötti védtornyot, maga a várnagy hű hadnagya, Zoltay János eltemetődött a védett bástyatorony omladékai alá.

Ekkor az emberséges basa beküldé Szondyhoz az oroszi papot Mártont, felszólítva általa, hogy adja fel a tarthatatlan várat.

Erre a spártai jellemű férfi azt felelte, hogy védeni fogják még azt a romot is a végső leheletig ő és hű társai, és Ali basa nem találand ott mást, mint mikor elfoglalja, mint hullákat és hamvakat.

Volt neki két énekes apródja, kik az akkori időkben dívó szokás szerint hősi és világi költeményeket dalotak asztal felett az urak mulattatására, lant és timbora szó mellett. Azokat és a két fogoly török ifjút Szondy pompás skarlát ruhákba öltözteté kápáikat megrakva arannyal s legszebb lovaira felültetve kiküldé őket a pappal együtt Ali basához, azt izenve enki, hogy a két török ifjút neveltesse derék vitéznek, a két énekes apródnak pedig engedje meg, hogy az ő sírja fölött hőskölteményeiket énekeljék; mert bizonyára nincs Szondynak egyéb vágyódása, mint életét föláldozni hazájáért. Jöjjön a basa és vegye el azt tőle. Nem kíván egyebet, minttisztességes eltemetést.

Amint ezeket kibocsátá a kapun Szondy, lehordatta az udvarra várából minden drága öltönyeit, azokat máglyába rakva, meggyújtatá; paripáit kihozatta az aklokból s valamennyit leszúratá. Akkor meggyónt, megáldozott, meghúzatta a kápolnában halálharangot s kiállt a romladék kapujába bevárni az ostromra rohanó ellenséget. A viadal közben egyik lábán nehéz sebet kapott, akkor fél térdre esve folytatta a harcot, míg annyi sebekkel elborították,  amennyi elég volt, hogy nagy lelke elhagyhassa földi börtönét. Társai mind ott maradtak körülötte holtan.

És Ali basa (aki igazi oszmán volt, nem renegát rác, mint Szokolovics Mohamed) megtisztelte ellenségében a hőst. Ahogy ő kívánta, a védett Drégely várral átelleni domb tetején ásatott számára sírt s nagy kőhalmot rakatott föléje; hősök módjáa szerint lobogós kpját tűzetve a sírra. A két énekes apród hőskölteményét énekelhette szerteszét az egész országban.

Talán meg is értették valahol?

Bizonnyal megértették Egerben!

Szondy hősi ellenállása alatt éppen azt a szerepet játszotta a bányavárosokban Teufel Rézmán, amit Erdélyben Castaldo. Mikor már Drégely vára elesett, akkor indult neki seregével, hogy azt visszavegye.

Hanem Ali basa eléje ment s Palásthnál úgy megverte Teufelt, hogy az maga is foglyul esett, s négyezer némettel és olasszal láncra verve Sztambulba küldetett, ott, mivel vakmerően eltagadta még a nevét is, zsákba varrták s Boszporuszba dobták.

Ennek nem maradt énekes apródja, aki halálát megénekelje? De Batthyány Ferenc (a király híve) azt írja felőle a királyénak: Vajha ez a Teufel, mielőtt az ütközethez fogott, inkább előbb szállt volna a poklok fenekére!

Ez is szép epitaphium*.

*: síremlék, halotti beszéd