Magyarság Minden más Nagyjaink Sport Történelem Történelem Videók

Kárpáti Rudolf, a kardvívó művész

1999 február 1. Kárpáti Rudolf halálával a klasszikus magyar kardvívás utolsó nagy egyéniségét is elvesztette. A méltán három testőrként emlegetett gárda másik két tagja, Gerevich Aladár és Kovács Pál után utolsó mohikánként távozott a hatszoros olimpiai bajnok…

Borítóképen: A 2. helyezett Wladimiro Calarese gratulál a győtes Kárpáti Rudolfnak az 1960-as Olimpián (a második helyezett Horváth Zoltán balról)

Magyarország történetének egyik legeredményesebb, legsikeresebb sportolója. Vívását kimagasló technikai felkészültség, magasfokú taktikai érettség és rendkívüli tempóérzék jellemezte, amely nyilvánvaló muzikalitásának egyenes következménye volt.

1942-ben Zeneakadémiát végzett, közismert volt klasszikus zene iránti rajongása, közel 50 évig töltötte be a (XIV. kerület Zichy utcai) tisztiház zenei instruktori tisztségét. Népszerűek voltak zenei előadásai és bemutatói is. A sportpályafutásáról írt könyve Karddal a világ körül… 1965-ben jelent meg, Örvös János újságíró rendezte sajtó alá.

Kárpáti Rudolf hegedül

Szabolcsi Bence professzor úr tanácsára beiratkozott a Pázmány Péter Tudomány Egyetemre, ahol a zene és irodalom-történet szakon szerzett diplomát.

A hegedűszakot elvégezte, de elmondása szerint, mivel ekkor már versenyszerűen sportolt, érezte, hogy az a lazaság, ami a hegedüléshez szükséges, a vívástól izmai megkeményedtek. El kellett döntenie, hogyan tovább. Nos a vívás mellett döntött, de a zenétől sem távolodott el. Így lett zenetörténész.

De vissza az elejére!

„Santelli Italo után, a BBTE-ben – mint már említettem – Balogh Béla fiatal vívómester (Borsody-tanítvány) foglalkozott velem. Balogh mesternek – vagy ahogy mi neveztük, „Ubul”-nak -, nagyon sokat köszönhetek… Már akkor felismerte a modern kardvívás atlétikus elemeinek szükségességét, és iskoláiban – maga is igen erős tussőr volt – rendkívül nagy súlyt fektetett a versenyszerű leckékre. Hasonló stílusban és elvek alapján tanított Vass Imre és Somos Béla is. Tőlük is számos leckét kaptam. Santelli termében Csiszár Lajos és Szabó László is foglalkoztak velem. Balogh külföldre távozása után Somos mester lett az edzőm.”

Borsody László

Őrnagy, a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet egykori fővívómestere és aligazgatója. Pályafutása alatt vívómesterként 18 olimpiai és világbajnokot, 15 Európa-bajnokot, 8 katonatiszti Európa-bajnokot és 103 magyar bajnokot segített hozzá a győzelemhez.

1900 és 1925 között a Ludovika Akadémián teljesített szolgálatot, majd 1926 és 1936 között a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár-és Vívómesterképző Intézet (SPOTI) fővívómestere. A modern magyar kardvívás egyik megalkotója, a Borsody-rendszer létrehozója.

Nyugdíjba vonulásáig (1936) a SPOTI aligazgatója. 1939. január 25-én déli 12 órakor Borsody őrnagy szolgálati fegyverével, saját kezűleg vetett véget életének. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 1939. január 28-án délután a római katolikus anyaszentegyház szertartása szerint.

Mi volt a Borsody-iskola lényege? A tempó és a taktika, melyet közvetlen módon át lehet adni, de ezt oktatni megtanulni – már a nehezebb feladatok közé számított. A tanítvány részéről sem volt éppen könnyű, hiszen nem mindenki rendelkezett olyan tempóérzékkel, s taktikai érettséggel, hogy a mester elképzeléseit magáévá tudja tenni. De a Borsody-tanítványok megfeleltek ennek a követelménynek, talán a vonzás-kiválasztás is közrejátszott ebben. Sőt, bizonyos vagyok benne! Azok a versenyzők ugyanis, akik nem passzoltak hozzá, el is mentek tőle. De sokan közülük csak Borsodi által válhattak igazán naggyá. A Borsodi-tanítványok között ugyanis olyanok is akadtak, akik nem a klasszikus technika szerint vívtak, ilyen vívó Santelli vagy Gerentsér kezében semmi sem lett volna, de Borsodynál vívó lett, s nem is akármilyen!

Talán az egyik legkiválóbb tanítványa volt ennek az iskolának Kárpáti Rudolf, aki a BBTE, a Vasas, majd a Budapesti Honvéd versenyzőjeként 7 országos bajnoki cím tulajdonosa, kard egyéniben 2 (1948, 1955), csapatban 4, párbajtőrcsapatban egy.

Négy olimpián, Londonban, Helsinkiben, Melbourne-ben és Rómában harcolt a páston és csillogott kezében az akkor még legyőzhetetlen magyar kard. A csapatot négy alkalommal segítette sikerre.

A négy olimpián hat aranyat szerzett, 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben csapatban, 1956-ban Melbourneben és 1960-ban Rómában mind csapatban, mind egyéniben.

Különlegesség a sportág történetében, hogy kétszer is tudott duplázni (azaz mind egyéniben, mind csapatban győzni), korábban erre csak egy másik magyar, Fuchs Jenő dr. volt képes (1908, 1912).

A világbajnokságokon hétszer végzett az élen, ebből 1954-ben és 1959-ben egyéniben bizonyult a legjobbnak, ezen kívül 3 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett.

„Művész volt. Pille könnyű, és szinte repülni tudó test (lerohanó támadás, fless közben), és festőien, leheletszerűen könnyű, „ecset”, akarom mondani pengekezelés, bonyolult (kontra) tempójú, cseles közbetámadásai során. És hozzá az esze. A pengeéles, zenén, sakkon, irodalmon éleződött elméje” – írta róla Dávid Sándor.

Visszavonulása után nemzetközi versenybíróként tevékenykedett 1976-ig, utána versenyek főbírója volt. 1961-től 1991-ig volt a Magyar Vívó-szövetség elnökségi tagja. 1963 júniusában kinevezték a válogatott kard fegyvernemi felelősének.

1977-től a Budapesti Vívó-szövetség elnöke. 1990-ben az újjáalakuló BBTE tiszteletbeli elnökének is felkérték. A MOB elnökségi tagja volt. A Nemzetközi Vívó Szövetség kard bizottságának elnöke, bírói bizottságának tagja volt.

1991-ben a megalakuló Halhatatlanok Klubja tagjává és 1. elnökévé választották, melyet 1994-ig töltött be. 1993-tól a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tagja és tiszteletbeli elnöke. A Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja. A Santelli Alapítvány kuratóriumi tagja.

Ajánlott Cikkek