Épített örökség Hírek Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Kaszó – Somogy zöld szíve

Amikor tervezgettük merre vegyük az irány a Kárpát-medencében, az volt az elsődleges szempont, hogy olyan helyet válasszunk, amit nem ismerünk, nem jártunk ott, de minden bizonnyal meglepetéseket tartogat számunkra. Számtalan ilyen hely van, azonban nekünk ezúttal Kaszóra, a somogyi kistelepülésre esett választásunk.

Borítóképen: Vadász kastély, Kaszó (forrás: ITT-HONRÓL-HAZA Alapítvány saját fotó)

Miért? Nos, ennek a magyarázatát az adja, hogy valamikor régen már hallottunk róla, még a ’90-es évek előtt, de arra egyikünk sem emlékezett, mi volt az, ami miatt akkoriban említésre került a ma mindössze 95 lelket számláló település, amely sosem volt talán nagyobb, sőt… Mint kiderül, voltak olyan évszázadok, amikor „eltűnt a térképről”, de aztán valamiért mégis újra virágzásnak indult a település.

Honnan ez a vitalitás? Nos, a természet, az erdők, a vadak, a háborítatlan nyugalom minden egyes korban sokat ért. Hol menedékül szolgált, hol pedig egy-egy kor prominensei vették gondnokságuk alá (volt, amikor inkább kisajátították, de a lényeg, hogy akkor is igyekeztek megőrizni identitását!), és ez a mai igen eklektikus viszonyokon is visszaköszön. Ahány kor, annyi emlék! De nézzük szép sorban, ki és mi hagyta itt „névjegyét”!

Először is; a település csak 1994 óta viseli a Kaszó nevet, azelőtt Kaszópuszta néven említették – legalábbis a mi életünkben, és innen már leesett, hogy honnan ismerős a név! -, de ne rohanjunk előre, mert komoly történelmet tudhat magáénak az a kis közösség, amelyet a helyi lakosok alkotnak!

1398. május 5. – igen, ennyire pontosan tudjuk, hogy a település neve először kerül említésre egy eredetileg latin nyelven írt oklevélbe, mely Zsigmond király aláírásával Kazaw birtokként említi. Újabb említése majd’ 100 évvel később lelhető fel, amikoris 1495. május 25-én, Szent Urbán pápa ünnepén íródott oklevél szerint II. Ulászló a Báthoriaknak adományozta sok egyéb között Kaszót is, amely ekkor még Kiskaszó és Nagykaszó néven jelent meg az okiratban.

Báthori Istvánt 1519. május 28-án az ország nádorává választották. Ez már a Mohácsi vész „előestéje”, és innentől kezdve közel két évszázadig semmi említés nincs a településről, hiszen Somogy térségét különösen megviselte a török jellenlére – egész felvak, sőt egész területek néptelenedek el…

A térképen piros jelülővel Kaszó becsült helyét jelöltök a korabeli térképen (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: Bokor József (rend., 1843-1917), A Pallas nagy lexikona , vol. 12, Magyarország, licenc: közkincs)

Fenti állításra bizonyíték, hogy 1715-ben már gróf Nádasy Tamás birtokában találhatjuk a vidéket, amelynek ekkor a legnagyobb települése Somogyszob volt mindössze 8 háztartással. A haditanács kérésére Mária Terézia olyan tárképek készítését rendelte meg, amely megfelel a hadvezetés igényeinek, Somogy felmérésére csak 1783-ban valamint 1794-ben kerülhetett sor: az ekkor készült térképeken már ott találhatjuk Kaszót is a Baláta-tó közelségében.

Kaszó a 19. század folyamán nem volt önálló település, jellemzően Somogyszobhoz tartozott, és mg 1902-ben is csak 44 lelket számlált a falu. Ennek oka az volt, hogy megélhetést egyedül az erdő adott, ahol a makkosokban disznókat legeltettek, a szénégetés is megjelent, de ekkor már leginkább a vadászat tette nészerűvé a helyet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburgok is előszeretettel vadásztak erre.

A vadász szerencséje

A vadász szerencséjét nem a véltelen szüli, hanem a dús vadállomány. Régi feljegyzésekkel bizonyítható, hogy 1887 áprilisában Rudolf trónörökös három napig cserkészett itt és 52 darab őzbak volt a zsákmány. Ferenc Ferdinánd 1899-ben 66, 1902-ben 93, majd 1906-ban 40 őzet ejtett a Drávától a Balátáig, illetve Taranyig terjedő erdőben. De szép eredményt ért el itt a walesi herceg is, aki 1901-ben VII. Edward néven került az angol trónra.

Vadászat. Ez innentől kezdve meghatározó maradt mind a mai napig – rendszerfüggetlenül! Mert bizony a mindenkori elit (ami sokszor csak „elit”…) igen kedvelte mindig is a vadászatot!

A vadászat rajongója, Hohenlohe herceg a vidéken folytatott néhány vadászata után 1909-ben megszerezte a vadászati bérlet jogát az esztergomi főkáptalantól, majd 1911-ben megvásárolta 7 millió aranykoronáért a 10.000 kataszteri holdas birtokot, amelyből 3.500 kataszteri hold erdő, valamint 6.500 kataszteri hold szántó, rét és legelő volt. De ez csak a kezdet volt, ezt követően megvette Festetics Taszilótól a Somogyszob-Gyékényes vasútvonaltól Kaszó felé eső birtokrészét, mintegy 4.200 kataszteri hold erdőt, illetve Bolhás felé is terjeszkedve Somssich Gyulától vett földeket. Mivel a birtokszerzést a törvény korlátozta, ezért létrehozta a Késmárki Ingatlanforgalmi Részvénytársaságot, amelynek tagjai – papíron – az alkalmazottjaiból kerültek ki.

1912-re már 18.000 kataszteri hold területet birtokolt a társaság – Trianon után, mint Bolhási Mezőgazdasági Ingatlanforgalmi Rt., Kémárk ugyanis a trianoni határon kívül találta magát… -, és ebben az időben virágzásnak indult, immár Kaszó központtal!

Hohenlohe herceg itt építette fel az 1910-es ausztriai világkiállításon látott vörösfenyőből ácsolt épületet, amelyet tucatnyi szobával bővítettek a vendégek fogadására, így végül egy vadászkastély kerekedett belőle, amelynek belső falait a herceg trófeái díszítették.

A ma is álló víztorony 1913-ban épült.

Víztorony (ITT-HONRÓL-HAZA Alapítvány saját fotó)

Olyan európai kultúrát teremtett az erdő közepén, amelyről sok helyen álmodni sem mertek, ő hozatta a telefont, villanytelepet is csináltatott, előbb volt közvilágítása Kaszónak, mint Somogyszobnak vagy Nagyatádnak. A herceg 1926. május 14-én hunyt el. Kaszóban ravatalozták fel, de mivel ez közigazgatásilag még ekkor is Somogyszobhoz tartozott, a halotti anyakönyvi kivonatot ott állították ki. Végső útjára a javorinai birtokára vitték, ahol a birtok által építtetett temploma mellett egy fekete márvány kereszt alatt nyert végső nyugalomra.

1927. február 15-én kigyulladt a kaszói vadászkastély, amely ezzel porrá is égett. Helyére később már egy kőépületet húztak fel, amiből az új vadászház lett. Az első és második világháború idején kevés férfi maradt otthon Kaszóban és a környező pusztákon. Az kaszói vadászháznak ekkor Auguszt herceg felesége és három gyermeke volt a lakója, akiket a németországi bombázások elől menekítettek ide.

Az erdészek emlékfája felirata (ITT-HONRÓL-HAZA Alapítvány saját fotó)

A második világháború után közel 4 évig a Szovjet Javak Igazgatósága irányította a kaszói erdő életét. Mondani sem kell, hogy

Ekkor kezdődött meg az eszetlen fakitermelés is, ahonnan a faanyagot a főváros újjáépítésére szállították, emellett pedig a vadak irtása is szakadatlanul megmaradt. Hosszas évek kellettek, mire ez a mértéktelen pusztítás némileg rendbe tudott jönni.

A birtok 1950. május 5-én került a magyar állam tulajdonába. Egy ideig össze-vissza szervezgették ide-oda a területet, majd a területet végül a kaposvári közép-somogyi erdőgazdasághoz csatolták, de szerencsére meghagyták a kaszói erdészeti központot is, melynek vezetője az a dr. Kiss István, aki legendaként, mindenki Kispistájaként vonult be Kaszó történetébe, és 28 évig állt a kaszói erdészet élén.

1967. július 1-jén a kaszói erdészet Czinege Lajos (a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere: 1960. május 17. – 1984. december 6 között) támogatásával a honvédelmi minisztériumhoz került. Kiss István és Czinege barátsága ekkor már közismert volt. Ekkoriban épültek meg a kaszói utak, felújították a vadászházat, irodák épültek és elkészült az üdülő.

Csak érdekességként említjük, hogy a „faházak” (valójában a ’70-es, ’80-as évek betonyp lapokból épített kis házak) távfűtéssel, és a hozzá tartozó központ melegvízzel működnek a mai napig is, a berendezés, a hangulat visszaadja azt a kort, amikor még a kommunista elvtársak vadászgattak errefelé.

Szerencsére a kommunista elvtársak elmentek (helyesebben ma „urakként”, átmaszkírozva próbálkoznak a politikai élet partvonalán…), de amit ők, és az őket megelőző korok itt hagytak, az a hihetetlen eklektika a csodás természettel egy csodavilágot ad ki.

Itt bizony pár lépésenként váltja egymást a boldog békeidők, a két világháború, majd a kommunista éra egy-egy itt felejtett nyoma, az állandóságot pedig a természet adja! Ameddig… Ugyanis a méltán világhírű Baláta-tó, ami a ritka Aldrovanda vesiculosa húsevő növény mellett is gazdag élővilággal büszkélkedhet, erre az évre szinte teljesen ksizáradt…

De! Lesz még eső, minden bizonnyal ez csak átmeneti jelenség (volt már ilyen!), hiszen – érdekes módon a mai csonka-Magyarország legnagyobb sík-erdeje időjárása meglehetősen szélsőséges lehet. Példaként két igen sajnálatos eseményt hozunk:

1957. július 15-én egy hatalmas erejű forgószél söpört végig a kaszói erdőn és alig negyed óra alatt 40.000 köbméter széltörést okozott, az akkori erdészet éves termelésének kétszeresét. Majd a tornádó 1972. július 16-án este újra pusztított a térségben, ekkor még nagyobb területen tombolva, hatalmas károkat okozott a lakóházakban is a környező pusztákon.

Nem kell megijedni, ehhez 40 fok feletti hőmérsékletről nagyon hirtelen – pát perc! – 20 fok alá kell esnie a hőmérsékletnek, ami még a mostani, egyre szélsőségesebb időjárási körülmények között sem alakul ki egykönnyen!

Mi az üzenete a hely történelmének? Számunkra annyi, hogy népek jönnek, népek mennek, de a természet és a magyarság végül mindig marad!

Ajánlott Cikkek