Hírek Minden más Sport

Keleti Ágnes, a csoda!

Címlapon: 2011. június 14. Kertész Alice, Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Bodó Andrea és Tass Olga, az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes női tornász kéziszer-csapat öt tagja 

Ma ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes, aki első olimpiai aranyát 1952-ben, 31 évesen nyerte, akkor, amikor mások tornászkarrierjüket már rég abbahagyták. Helsinki után azonban nem állt le, az 1956-os Melbourne-i olimpián további négy aranyat szerzett! A ma is hihetetlen hajlékony olimpikon élete kalandokban bővelkedik, hiszen egy éppen szétesett országban született, majd megélte a Horthy-rendszert, a II. Világháborút, ahogy a kommunista rendszert is, és most is itt van közöttünk az örök vidám természetével mindenkit jókedvre derítő csoda!

A világ csodájának az egyik izraeli hetilap nevezte el. Érthető, hiszen az ötszörös bajnok a ma élő legidősebb olimpiai győztes, és azt kell mondjuk, fiatalokat megszégyenítő testi és szellemi frissessége mintha kikezdhetetlen lenne! Pedig az élet próbára tette, nem mindig hordozta tenyerén a sors, mégis valami olyan hihetetlen energia van benne, ami egész egyszerűen magával ragadja az embert.

100 éve Klein Ágnes néven látta meg a napvilágot, és hamarosan a Nemzeti Torna Egylet (NTE) színeiben kezdett tornázni, majd versenyezni. Az NTE a német típusú egyesületi modellt követte, igen szigorú szabályokkal, kifejezetten a test edzésére összpontosítva, így náluk szóba se jöhetett az atlétika, vagy a football. Igen ám, de voltak a tagok között, akik az akkor hihetetlen gyorsan népszerűvé váló új sportág, a football magával ragadott. Ők kiléptek, és megalapították a Magyar Testgyakorlók Körét (MTK) 1888-ban.

Nemzeti Torna Egylet emlékérem

Az NTE emlékérme három „E” betűje érdekes mellékszál a történetben: az „Erő, Egység, Egyetértés” jelképe később a Budapesti Torna Club (BTC) jelképrendszerében tűnik fel, és a Fradi, mint a BTC szellemiségének örököse, szintén magáénak tudja +Erkölcs, Egység, Egyetértés” jelentéssel.  A jelkép – bár kalandos utat járt be – meg sem közelíti Keleti Ágnes élettörténetének fordulatait!

Már 18 évesen bemutatkozott a magyar válogatottban, első bajnoki érmét pedig 1940-ben nyerte. A háborút Szalkszentmártonban, hamis papírokkal vészelte át, de már 1946-ben Balkán kupát nyert, majd pedig nevezték az 1948-as olimpiai játékokra, de ott – szalagszakadás miatt – nem vehetett részt. Ekkor úgy tűnt, hogy legszebb éveit a háború és ez a sérülés elvette tőle, de ő korántsem gondolta így!

Az olimpiai kimaradást 1949-ben négy aranyéremmel pótolta a főiskolai világbajnokságon, és megmutatta, hogy Keleti Ágnest sohasem szabad leírni! Így érkezett meg az 1952-es olimpiára, ahol talajon aranyérmet szerzett, de mellette azért még egy ezüstöt és két bronzot is begyűjtött!  De itt sem volt megállás; 1956-ban három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát.

Az első olimipai érem – 1952

Az ’56-os események hatására közvetlenül az olimpia után előbb Ausztráliába, majd pedig Izraelben telepedett le, ahol a nemzeti tornasport fejlődéséhez jelentősen hozzájárult, a tornászképzésben és tornatanárképzésben végzett munkájával. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt. Nemzetközi versenybíróként is dolgozott.

A mai napig foglalkozik gerekekkel – 2020

1990 óta újra Magyarországon él, hiszen az a rezsim, ami elüldözte őt az országból, akkorra végleg kimúlt, de ne gondoljuk, hogy visszavonult nyugdíjasként él! Bár manapság a járvány okán nem szívesen mozdul ki otthonából, de ma is igen aktív, hiszen számára a mozgás életforma, nem pedig egy nem-szeretem kényszer!

Bár életében meghatározók voltak, mi mégsem nagyon ismerjük, de azért ide kívánkozik a család is, hiszen Keleti Ágnes kétszer is megházasodott; első férje Sárkány István magyar tornász és olimpiai tornabíró volt, akivel 1944 és 1950 között voltak házasok. Második férje Bíró Róbert. Két fia született: Dániel és Rafael.

Egy cikkbe ennyi fért bele, de igazság szerint itt és most csak épphogy megemlítettünk pár eseményt, hiszen egy ilyen életpályát egész egyszerűen lehetetlen ilyen terjedelemben feldolgozni.

Ajánlott Cikkek