Erdély Foci Sport

Kellett már ez a győzelem

Végig uralt mérkőzésen, megérdemelt győzelmet aratott kedden hazai környezetben a Sepsi OSK, miután a papírformát igazolva 2–0 arányban nyert a Medgyesi Gázmetán ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi csapat idénybeli hetedik győzelmének köszönhetően továbbra is őrzi matematikai esélyét a felsőházi rájátszásba jutásra.3szek.ro

borítókép : https://www.facebook.com /Sepsi OSK

Szokatlan időpontban és fagypont körüli hőmérsékletben, viszont kiváló minőségű gyepszőnyegen léptek pályára a csapatok a Sepsi OSK Arénában. A házigazdák már az első pillanattól kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, a mezőnyfölényük pedig helyzeteket eredményezett. A pénzügyi gondokkal küszködő vendégek egyértelműen védekezésre rendezkedtek be, ráadásul még ellentámadásból sem veszélyeztettek, így az első félidőben egyszer sem forgott veszélyben Niczuly Roland kapuja.

A háromszéki csapat a 15. percben megszerezhette volna a vezetést, Mihai Lixandru rövid felszabadítása után Eder González kapásból megcélozta a jobb felsőt, azonban Alexandru Buzbuchi szögletre mentett, majd a sarokrúgás után Andres Dumitrescu erőtlen fejesét is hárította. A 33. percben a medgyesi hálóőr újabb gólszerzési lehetőséget akadályozott meg, Dumitrescu előkészítése után Alexandru Tudorie sarokkal továbbított kapura, ám Buzbuchi jól helyezkedett, nem sokkal később pedig ismét Tudorie veszélyeztetett, ezúttal fejese nem okozott gondot.

Szünet után mindkét csapat sebességet váltott, az 57. percben pedig Adnan Aganović közel járt ahhoz, hogy betaláljon, ám a szabadrúgást követő fejesét a vendégek kapusa a gólvonalra szorítva megfogta. A hazai csapat végül a vendégek segítségével szerzett vezetést, a 64. percben Marius Ștefănescu lapos beadását a Tudorie elé becsúszó, tisztázni igyekvő Răzvan Horj a saját kapujába sodorta (1–0). Ezt követően Ilie Poenaru csapata összehozta az első és egyben az utolsó helyzetét, Răzvan Trif küldte a labdát a jobb felső mellé.

A folytatásban González és Achahbar próbálkozásait hárította Buzbuchi, aki a 81. percben már tehetetlen volt. A Sepsi OSK ellentámadást vezetett, Ștefănescu indítását a védők mögül kiugró Achahbar előkészítette, az érkező Tudorie pedig a bal alsóba gurított (2–0), megszerezve első gólját piros-fehérben. A ráadásban Stefan Askovszki szintén betalált, viszont les miatt érvénytelenítették a gólt, ám a sepsiszentgyörgyi gárda így is megérdemelten győzött.

1. Liga, alapszakasz, 25. forduló: Sepsi OSK–Medgyesi Gázmetán 2–0 (0–0).

Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 1000 néző. Vezette: Florin Chivulete (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Dumitrescu, Mitrea, Niňaj, Dimitrov – Aganović, González (Păun, 82.) – Ștefănescu (Vașvari, 86.), Achahbar (Golofca, 86.), Bărbuț (Askovszki, 82.) – Tudorie (Damașcan, 82.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Medgyes: Buzbuchi – De Moura, Yuri, Horj (Matricardi, 75.), Dobrescu – Lixandru, Santos – Grădinaru (Șteau, 75.), Morar, Trif (Gașpar, 75.) – Irobiso. Vezetőedző: Ilie Poenaru. Gólszerzők: Horj (64. – öngól), Tudorie (81.). Sárga lap: Tudorie (35.), illetve Morar (30.), Santos (35.), Horj (45+1.).

További eredmény: Kolozsvári CFR–Aradi UTA 0–0.

A Sepsi OSK legközelebb pénteken 19.55-től az FC Rapid vendégeként Mioveni-ben játszik. Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának nyitómérkőzése zárt kapus lesz, ugyanis a fővárosi csapatot a múlt héten szurkolói rendbontás miatt megbüntették.

3szek.ro

Ajánlott Cikkek