Két hatalom között a pad alá…

Cikkünk olyan valamikori honfitársaink életét mutatja be – közel sem a teljesség igényével -, akik sem a német, sem pedig a szovjet befolyás támogatását nem tartották követendőnek. Igen, akkoriban az volt a „mondás”, hogy tartozni kell valamelyik tömbhöz, de ezzel voltak akik nem értettek egyet, sokkal inkább a magyar érdekérvényesítést tartotta megfelelőnek.

Borítóképen: A keleti front 1943 augusztus 1. és 1944 december 31. közötti térképvázlata

Ne feledjük, egy olyan korban járunk – a múlt század ’30-as, ’40-es évei -, amikor már a második nagy világégés előtt két pólusra szakadt a világ: egyrészt ott voltak azok az államok, amelyek mindenféle valós, vagy vélt okoknál fogva nagyobb befolyást akartak szerezni, másrészt ott voltak azok az államok, melyek ezekkel a törekvésekkel szembehelyezkedtek.

Ez egy igen nagyvonalú megfogalmazás volt, mert természetesen nem lehet elmenni szó nélkül a felelősség mellett, ami a háborúk kirobbantóit terhelik, hiszen nem lehet mellékesen kezelni a többmillió halottat. De itt és most nem is annyira politikai, semmint inkább logikai alapon szeretnénk bemutatni, hogy a kor vezető alakjainak megítélése – legyenek azok a mai értelmezés szerint jobb- vagy a baloldalon! – nem olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt sokan fekete-fehér egyszerűséggel előadják!

Két élettörténet következik – pontosabban két élet azon vonatkozásai – melyek rámutatnak arra, hogy nem igazán volt jó megoldása annak a helyzetnek, amibe Magyarország került.

Belekerült, vagy inkább belekormányozták? Ez a ’30-as évekre már voltaképpen mindegy volt, ugyanis olyan kényszerpályán mozgott 1920 után az ország, amiben nem volt jó, csak maximum kevésbé rossz döntésekre lehetőség… Különösen akkor, ha a döntéshozó elsősorban Magyarország érdekeit helyezte előtérbe!

Igen, ez önellentmondásnak tűnik, ugyanakkor nehezen lehetne vádolni a mai értelemben vett jobboldalt, hogy nem a haza érdekében működött. Ugyanakkor az is érthető, hogy voltak, akik az akkori vezetés által meghatározott irányt nem tartották jónak – és ezt aztán a második világháború után elég alaposan számon is kérték.

Mint egy klasszikus görög dráma, mintha valami eleve elrendelés lett volna a se nem jónak, se nem rossznak bemutatott szereplők élete, akik a görög dráma szabályai szerint viharos sebességgel rohannak végzetük felé…

De nézzük, miről és kikről van szó! Az első koncepciós per a Kisgazdapárt felszámolására a Magyar Testvéri Közösség ellen folytatott per volt, melybe alaposan belekeverték az úgynevezett Hetes Bizottságot. Belekeverték, mert ugyan a Magyar Testvéri Közösség és a Hetes Bizottság tagjai között volt átfedés, de valójában nem tudtak egymásról, így az az állítás sem áll meg, hogy a Magyar Testvéri Közösség politikai vezető testülete volt a Hetes Bizottság.

Nem tudtak egymásról? Nos, ezek nem nyilvános, zárt társaságok voltak, ha úgy tetszik, titkos társaságoknak is nevezhetjük ezeket.

És ezen a ponton azonnal mindenkinek gyanús lesz az egész… De azért ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy összeesküvést – annak ellenére, hogy a perben ez volt az egyik fő vád! -, hanem úgy, hogy ezek egyfajta informális közösségek voltak, és mint ilyenek értelemszerűen nem kerültek bejegyzésre, mint társadalmi szervezetek. Asztaltársaságnál több, politikai szervezdésnél kevesebb.

Miért gondoljuk ezt? Nos, a Magyar Testvéri Közösség tagjai közt ott volt a szélsőjobboldali Baky Lászlótól a kommunista Weisshaus Aladárig mindenki megtalálható volt sokan mások, de a politikai meggyőződés ilyen meglehetősen változatos képét mutatta a vallási hovatartozás is. A sok különbséget pedig az a kapocs tartotta össze, amit már említettünk: a magyar érdekérvényesítés igénye.

 Történetünk egyik szereplője nem más, mint Szent-Iványi Domokos, aki nem akármilyen képességek és képzettségek birtokában volt a ’30-as évek egyik meghatározó alakja a hazai politikában.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen Jog-és Államtudományi Karán végzett. Gróf Teleki Pál tanársegéde lett, aki diplomáciai pályára irányította. A Sorbonne-on és a Collège de France-ban képezte tovább magát. Kitüntetéssel vizsgázott az École des Sciences Politiques diplomáciai osztályán. 1927 és 1935 között az USA-ban és Kanadában követségi tanácsos volt. 1938 szeptemberétől Teleki az Amerikai Egyesült Államokba küldte, hogy tanulmányozza az USA állásfoglalását egy esetleges háborús konfliktus esetén.

Ami a legfontosabb: Szent-Iványi előre látta, hogy Németország elveszti a háborút és a Szovjetunió ezáltal befolyása alá vonja a kelet- és közép-európai országokat!

Az 1944. március 19-e után – tehát a német megszállást követően – létrehozta a Magyar Függetlenségi Mozgalom (MFM) nevű szervezetet, amely a legeredményesebb ellenálló mozgalom volt. A Magyar Közösség titkos szervezeteire támaszkodva irányította Ifjabb Horthy Miklós úgynevezett kiugrási irodáját.

Szent-Iványi megbízottja volt Koszorús Ferenc ezredes, aki katonáival megakadályozta a budapesti zsidók deportálását.

Soos Géza római szövetségi tanácsos az MFM megbízásából szervezte meg az Auschwitz-jegyzőkönyvet és juttatta el Horthy Miklós kormányzóhoz és Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímáshoz. Ő készítette elő a Sztójay-kormány leváltását, valamint a Faragho Gábor-vezette fegyverszüneti bizottság tagjaként ő készítette elő az 1944. október 11-én aláírt fegyverszüneti egyezményt.

1944 decemberében az Ideiglenes Nemzeti Kormányban a külügyminiszteri tárcát ajánlottak fel neki, amelyet azonban visszautasított.

Itt Szent-Iványi Domokos élettörténetének ismertetését felfüggesztjük, mert a kor egy másik érdekes – és szintén igen nagy tudású! – alakjának ezidőre eső élettörténetét idézzük fel.

Ő nem más, mint Judith Listowel, aki nevét férje után kapta. William Hare, Listowel 5. grófja ugyanis 1933-ban Budapesten vette el Márffy-Mantuano Juditot, aki így felvette a Listowel nevet.

Apja, az olasz származású Márffy-Mantuano Rezső – magyar jogászprofesszor, diplomata volt, aki 1902-ben kapta meg átruházással a Márffy család nemességét és nevét – küldte lányát 1926 és 1929 között a London School of Economicsra, ahol közgazdaságtant tanult, de a lány úgy döntött, hogy újságíró lesz. Az angliai tanulmányoknak volt hagyománya a családban, Judit fiútestvére is ott végzett, és London volt az a hely, ahol Márffy-Mantuano Judit megismerkedett Listowel grófjával.

A férj felsőházi képviselő volt William Hare, illetve egy időben postaügyi, mezőgazdasági és halászati, India és Burma ügyeiért felelős miniszter is volt, majd Ghána utolsó brit kormányzójaként zárta politikai pályafutását 1960-ban. De addigra már elvált a pár – méghozzá világnézeti okok miatt, ugyanis míg a lord ateista, munkáspárti nézeteket vallott, addig felesége mélyen hívő, konzervatív katolikus volt.

Válásuk 1945-re esett, de addigra Judith Listowel már gyakorlott újságíró volt, ugyanis 1930 és 1940 között a Nemzeti Újság és a Pester Lloyd jelentette meg írásait, majd a világháború éveiben a brit tájékoztatási minisztérium, illetve a hadsereg polgári előadója lett, egy évtizeden át utazott a világban, tudósított különböző országokból és interjúkat készített több vezető politikussal is. Eljutott az Amerikai Egyesült Államokba, a Szovjetunióba, beszélt Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterrel, Adolf Hitlerrel is.

1932-ben interjút készített Ernst Hanfstaengl náci sajtófőnökkel, aki olyan ostoba válaszokat adott a gazdaságra vonatkozó kérdésekre, hogy nemzetközi botrány lett az ügyből, így az újságírónő nemkívánatos személy lett a nácik számára.

Adott tehát egy férfi, aki széleslátókörű, magasan képzett, ennél fogva pedig korán felismeri, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút, és adott egy szintén igen művel és tájékozott hölgy, akit az akkori Németország nemkívánatos személynek titulált.

Judith Listowel nem személyes sértettségből fordult a nácik ellen! Testvére felesége révén (Teleki Margit Sarolta) ugyanis rokonságba került Teleki Pállal, akit már az 1930-as évektől kezdődően többször figyelmeztetett a nemzetiszocialista rendszerek totalitárius voltára és a leplezett háborús készülődésre, vagyis a nácizmus agresszív szellemiségére!

Aki csak fekete-fehér koordináták közt képes gondolkodni, most talán azt gondolja, hogy két szereplőnk a szovjetrendszer híveként – akik náciellenességüket mindig is hangoztatták! – Moszkvát, a hozzájuk való közeledést kezdték el támogatni. De ez nagyon nem így történt…

Sőt! Szent-Iványit 1946-ban az ÁVH a Magyar Közösség tagjaként letartóztatta, megverték, majd az első Magyar Közösség-perben a Jankó Péter által elnökölt népbíróság 15 évi kényszermunkára ítélte!

Judith Listowelt nem érték el, de semmi kétség, ha elérik valamilyen úton-módon, akkor ő sem menekülhetett volna! De nem így történt, szerencsére mindkét élettörténet folytatódott! De előbb nézzük meg a Szent-Iványi Domokos ellen felhozott vádakat, melyben kulcsszerepet kap Judith Listowel is!

Az akkori lapok azt írták, hogy társadalmi nyomásra cselekedett a hatalom, hiszen többek között (!) például a Partizánbarátok Szövetsége is követelte a horthysta összeesküvők példás megbüntetését. Miután pedig az akkori hatalom azt állította magáról, hogy a demokratikus, na meg hogy egyenlő, ezért engedett a nyomásnak… Igen, így volt beállítva, de hagyjuk ezt a részét, a lényeg a gyanúsítás.

A Szent-Iványi ellen felhozott vád nem volt más, mint hazaárulás, de ezt a gyanúsítást sokkal körmönfontabban tették meg, mint gondolnánk. Nem abból indultak ki, hogy a Magyar Titkos Közösség, vagy a Magyar Testvéri Közösség a regnáló rendszer ellen lépett fel, hanem azzal, hogy „képviselője volt a nemzetvesztő volt kormányzónak, illetve ifjabb Horthy Miklósnak”.

És így folytatták:

„Szentiványi már 1937-ben részt vett az “Ex” titkos társaság egyik összejövetelén és bekapcsolódott a társaság munkájába. Részben a titkos társaságbefolyása és irányítása alatt, részben saját meggyőződéséből vitte Horthyék családi politikáját külügyi vonalon, amelynek célja az volt, hogy Horthy Miklós utódainak trónrajutását biztosítsa, illetve, hogy a cél érdekében a külföldi közvéleményt megdolgozza.”

És itt jön egy érdekesség, ugyanis az akkori nyomozók tudtak arról, hogy egy osztályt vezetett Szent-Iványi a külügyminisztériumban, de annak célját már nem említik:

„1943-ban Kállay Miklós a külügyminisztériumban egy “különleges megbízásban” osztályt létesített, amelynek élére Szentiványi Domokost és ifj. Horthy Miklóst állították. Az osztály célja az volt, hogy biztosítsa Magyarország kapcsolatait a nyugati hatalmakkal olyformán, hogy azok elismerjék a Horthy-dinasztia jogait és annak népellenes uralmát Magyarországon.”

Ha eltekintünk attól, hogy a perhez kellettek olyan tényeknek tűnő adatok, melyek a vádat támasztják alá, akkor voltaképpen minden rendben is lenne, csakhogy a hazaárulás vádja és a nyilvánvaló vereség – és annak minden brutális következményének! – elkerülése érdekében kifejtett kiugrási kísérlet összefüggése valahogy nagyon nem fejthető meg a formális logika szabályai szerint.

Az is a vádpontok között szerepelt, hogy a Turáni társaság 1944-ben állítólag ügyvezető alelnökévé nevezte ki Szent-Iványi Domokost, aki ezután nem sokkal elérte, hogy 1944 szeptemberében beosztották abba a küldöttségbe, amely Moszkvába ment a fegyverszünetet kérni.

Megint nem világos, hogy magyar földön zajló további háború elkerülésére érdekében kifejtett munka, és a hazaárulás hogy jön össze, de a következő vádpont máris magyarázatot ad rá:

„1945 elején tért vissza a Szovjetunióból és csaknem azonnal hozzálátott az ellenforradalmi erők megszervezéséhez.”

Csak a történeti hűség kedvéért: a magyar küldöttség Moszkvában előzetes fegyverszüneti feltételeket fogadott el október 12-én, és később Debrecenben létrejött a szövetségesek oldalán az Ideiglenes Nemzetgyűlés (1944. december 21.), Magyarország nyugati részén Horthy október 17-i lemondása után a Szálasi Ferenc vezette hungaristák kerültek hatalomra.

Talán az sem volt ismert a vádlók előtt, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány – ami 1944 december 22-én alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés döntése értelmében – felkérte Szent-Iványit a külügyminiszteri pozíció betöltésére? Bár ezzel a lehetőséggel nem élt a felkért, de nem volt világos, hogy nem tartozott Szálasi emberei közé?

De most vissza Judith Listowelhez, aki úgy szerepelt a vádpontok között, mint aki „hölgy több mint egy évtizede folytatja áldatlan működését a haladó erők ellen, a hazai reakció és a horthyista rendszer érdekében”.  És aztán így folytatják:

„Gazdag londoni magyarok anyagi támogatásával angolnyelvű közlönyt ad ki, amely egyebet sem tesz, mint rágalmazza a magyar demokráciát. Ezt a közlönyt különösen a konzervatív párt szélsőjobboldali lapjai használják fel forrásként magyar ügyekben.”

És itt válik érthetővé az egész: két szereplőnk ott bukott el a náciknál és a szovjeteknél, hogy úgy gondoltak, Magyarországnak saját érdekei érvényesítésére van szüksége.

Egyébként a vád igaz volt, legalábbis abban az értelemben, hogy Judith Listowel az 1944-től kiadott Soviet Orbit című sajtószemle folytatásaként lapot alapított East Europe and Soviet Russia címmel hetilapot jelentetett meg, melyben szenvedélyesen támadta és gúnyolta a szocialista blokk országait – lapja pedig 1954-ig jelent meg.

Ezek után az újságírónő figyelme Afrika, és az akkoriban felszabaduló gyarmatok felé fordult, de – miután kiderült, hogy a gyarmatok felszabadulása rövid távon sok esetben még nagyobb káoszt szült, mint addig volt… – csalódott az ügyben. Több könyvet írt az akkori afrikai elnökökről – melyek közül az egyik perbe is fogta -, de aztán újra Kelet-Európa felé fordult. 1964-től már beengedték Magyarországra, de elsősorban Lengyelországot látogatta mégis – talán még mindig félt, mióta ’56-ban visszaszökött, de itt azt hallotta, hogy a szovjetek mindenkit válogatás nélkül lelőnek, így inkább visszafordult Bécsbe -, de azért 1990 után mégis ját Magyarországon. 100 éves születésnapja után három nappal, 2003. július 15.-én távozott…

Szent-Iványi Domokos 1956. október 26-án, a forradalom alatt szabadult ki, ezt követően 1957-től nyelvtanításból élt. 1972-ben az NSZK-ban telepedett le, ahol megírta emlékiratait. A halál is ott érte, 1980. július 19-én.

Mit mutat meg a két élettörténet? Nos, számunkra azt, hogy a sokat felhozott „Mi lett volna, ha…?” kérdéseknek nem sok értelme van, mert bizony nagyon úgy tűnik, hogy a lapokat leosztották, és aki a „bank” ellen játszott, mindenképpen vesztett…