Kétszer ugyanabba a folyóba? Nem, olyan nincs, ez ugyanaz a folyó és ki se jöttünk…
„Sürgősen rendezni kell Budapesten a park kérdést. A legkomolyabb helyszíni szemle alapján meg kell állapítani azokat a helyeket, ahova az automobilisták leállíthatják gépeiket. A parkolást tiltó táblák máról holnapra jelennek meg az utcákon és máról holnapra változnak minden bejelentés nélkül” – olvassuk.
Borítóképen: Budapest, 1938 – a Belgrád (ferenc József) rakparton parkoló autók a nemzetközi hajóállomásnál, látkép az Erzsébet híd felé, az előtérben a Deák Ferencz lapátkerekes gőzhajó
„Az Attila utca egyik sötét pontján szinte észrevétlenül tiltották le a parkolást és ez alkalomból több betétlap sürgősen gazdát cserélt. Egyes helyeken, ahol szűk az utca, le szabad állni, máshol pedig tilos, pedig ott bőven volna hely. A nagyforgalmú körutakon szembetűnő autóbusztáblákat kérünk, mert a sok reklámoszlop között elvész az autóbusz szerény, névjegy nagyságú táblácskája. Ha a parkolás szempontjából nézzük a dolgokat, az az érzésünk, hogy Budapest túl van zsúfolva gépkocsival, pedig hát alig néhány sorral feljebb éppen arról panaszkodunk, hogy katasztrofálisan kicsi az autóállományunk.”
Ha nem lehetne felismerni a szóhasználat okán a fent idézetteket, akár azt is gondolhatnánk, hogy ez egy aktuális hír. Nem, az igazság az, hogy ezt a pár mondatot az Autó című lap 1937. évi 1-2. számában olvastuk.
Semmiképpen nem szeretnénk a mai, erősen átpolitizált budapesti közlekedés témájába beleszólni, azt azonban jelezzük, hogy a ma is élénk vitákat kiváltó téma immár lassan 90 év óta velünk él.
Életképek és forgalom, 1930-as évek:
Mi ennek az üzenete? Azt, hogy ez a téma, illetve a vita régi volta kinek mit jelent, a kedves olvasóra bízzuk, mindenesetre elgondolkodtató, hogy vannak ügyek, amelyeket hosszú évtizedek óta képtelenek megoldani az igen változatos rendszerek képviselői.
