Erdély Foci Hírek Sport

Kettős győzelemmel jutott döntőbe a Sepsi OSK

A Cristiano Bergodi vezetőedzőt eltiltás miatt nélkülöző Sepsi OSK szoros küzdelemben az odavágó után a visszavágóban is nyert a nyolcszoros kupagyőztes, címvédő Universitatea Craiova ellen a Román Kupa-elődöntőben, így kettős győzelemmel jutott fináléba. A sepsiszentgyörgyi csapat 2020 után másodszor szerepelhet a döntőben, ahol május 19-én, csütörtökön 20.30-tól az FC Voluntari lesz az ellenfele az FC Rapid otthonában, a Giulești Stadionban.

A paprikás hangulatú mérkőzést sok sportszerűtlen megmozdulás tarkította, a 4. percben pedig Horațiu Feșnic játékvezető nem vett észre egy szabálytalanságot, amelyet Vladimir Screciu követett el Bogdan Mitrea ellen, a hátvéd lerántotta a vendégek csapatkapitányát. A folytatásban a sokat hibázó címvédő játszott mezőnyfölényben, a 9. percben Alexandru Crețu fejese a keresztlécről vágódott ki, ezt követően a székelyföldi együttes szervezetten védekezett, sőt, a szünet előtt Adnan Aganović megszerezhette volna a vezetést, azonban Mirko Pigliacelli bravúrral hárította a horvát középpályás lövését. A második félidőben magasabb fokozatra kapcsolt a háromszéki gárda, letámadta ellenfelét, amely a 66. percig állta a sarat, aztán Marius Ștefănescu kapura tört, Nicușor Bancu mellett könnyedén elhúzott, és Mirko Pigliacelli lábai között a hálóba gurított (0–1). A hátralévő időben Niczuly Roland védte Elvir Koljić fejesét és Bogdan Vătăjelu kapáslövését, aztán a házigazdák a 86. percben emberhátrányba kerültek, Bancu szabálytalankodott Stefan Askovszki ellen, előbb hasba fejelte, majd labdával fejbe dobta az északmadecón támadót, így piros lapot kapott. A végjátékban az indulatok elszabadultak, azonban a Sepsi OSK megérdemelten jutott kupadöntőbe, ebben az idényben egy döntetlen mellett immár háromszor múlta felül az olténiai együttest. A piros-fehér mezesek hétfőn 20.30-tól az újonc U Craiova vendégeként lépnek pályára az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának 9., utolsó fordulójában.

Román Kupa, elődöntő, visszavágó: Universitatea Craiova–Sepsi OSK 0–1 (0–0) – összesítettben: 1–3.

Craiova, Ion Oblemenco Stadion, mintegy 15 ezer néző. Vezette: Horațiu Feșnic (Kolozsvár). Craiova: Pigliacelli – Vătăjelu, Papp, Screciu, Bancu – Mateiu (Roguljić, 69.), Crețu – Vagenin (Cîmpanu, 60.), Baiaram (Nistor, 59.) Ivan – Marković (Koljić, 59.). Vezetőedző: Laurențiu Reghecampf. Sepsi OSK: Niczuly – Dumitrescu, Bălașa (Niňaj, 73.), Mitrea, Dimitrov – Păun, González, Aganović (Vașvari, 80.) – Bărbuț (Golofca, 59.), Tudorie (Luckassen, 73.), Ștefănescu (Askovszki, 80.). Másodedző: Ilyés Róbert. Gólszerző: Ștefănescu (66.). Sárga lap: Ivan (43.), illetve Păun (45.), Aganović (78., 84.). Piros lap: Bancu (86.).

További eredmény: FC Argeș–FC Voluntari 0–1 (gólszerző: Achim 85. – tizenegyesből) – összesítettben: 0–3.

Hétvége a focipályákon

A harmadosztályú bajnokság rájátszásának 8. fordulójában a Sepsi OSK II. hazai környezetben, míg a Kézdivásárhelyi SE idegenben játszik. A sepsiszentgyörgyi csapat ma 18 órától a Barcarozsnyói Olimpic együttesét fogadja, míg a felső-háromszéki alakulat szombaton 18 órától az utolsó előtti Brassói SR vendégeként lép pályára.

A 8. forduló programja: * playoff: Székelyudvarhelyi FC–FC Pucioasa (péntek, 16 óra), Sepsi OSK II.–Barcarozsnyói Olimpic (péntek, 18 óra) * playout: Brassói SR–Kézdivásárhelyi SE (szombat, 18 óra), Blejoi–FC Hermannstadt II. (szombat, 18 óra), Brassói Kids Tâmpa–Plopeni (szombat, 18 óra).

A megyei negyedosztályú bajnokság 5. fordulójában a listavezető Bardoc vasárnap hazai környezetben a szintén hibátlan Szitabodza ellen lép pályára, míg a második Barót izgalmas mérkőzést játszik, ugyanis Kovászna lesz a vendége.

forrás: haromszek.ro

Ajánlott Cikkek