Hírek

Kezdődik! “Ön akar lenni a kancellár, aki tönkretette Németországot? Tényleg fel akarja áldozni a hazáját?”

Egyelőre még csak a kibertérben, de ez volt az első olyan komoly figyelmeztetés, amit immár nem hagyhat figyelmen kívül a német kormányzat. Hacsak nem akarják a fizikai térben is megjelenjenek a követelésekkel, ahol aztán ki tudja mi történik…

Német vállalkkozók és iparosok felszólították Olaf Scholz német kancellárt, hogy az ország gazdaságának megmentése érdekében szüntesse meg az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat.

– számolt be a Welt című újság.

A lap szerint a szász-anhalti Halle-Saalekreis német körzet kereskedelmi egyesülete éles levélben fordult Scholzhoz ennek megfelelő követeléssel.

„Mi, mint vállalkozók, számos ügyfeleinkkel folytatott beszélgetésből tudjuk, hogy túlnyomó többségük nem hajlandó feláldozni nehezen megszerzett életszínvonalát Ukrajnáért. Ön akar lenni a kancellár, aki tönkretette Németországot? Tényleg fel akarja áldozni a hazáját?”

– idézett egy részletet az újság a levélből.

A szakmai szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy az életszínvonal csökkenése még a középosztály esetében is a vásárlóerő meredek csökkenéséhez vezet. Ez pedig az iparosok tönkretétele fogja követni.

Az újság olvasói is kiálltak a kézművesek mellett, egyetértve álláspontjukkal.

„Az országban élő emberek millióinak véleményét tükrözik. Köszönöm, hogy írtál” – reagált a Steffen P. néven regisztrált felhasználó.

Egy Montgomery „nevű” olvasó pedig megjegyezte, hogy az Orosz Föderáció ellen bevezetett szankciók valójában többet ártanak magának Németországnak.

Ajánlott Cikkek