Történelem Világ

Ki nyerte meg a II. Világháborút?

Putyin elnök idei győzelem napi beszédében – a hagyománytól eltérően – kihagyta az akkori nyugati szövetségesek említését a náci Németország felett aratott győzelem kapcsán. A mostani beszédben egy szokásos mondat egyetlen szavának kicserélésével egyértelműen kijelentette, hogy a Szovjetunió a döntő csaták során egyedül állt szembe a németekkel. Annak idején – a kádári rendszerben – az iskolai történelem órákon is ehhez hasonló narratíva mentén oktatták világháború eseményeit, de ez számunkra nem mérvadó, nézzük inkább a tényeket!

Borítókép: Pedig a hóviharban már látszottak a Kreml tornyai (forrás: origo.hu)

A cári Oroszország 1917-re egy végletesen elmaradott országgá vált. A cári hatalom meggyengülése már jóval korábban elindult, hiszen az 1905-ös véres vasárnap eseményeihez. Az 1904-ben kitört orosz-japán háború, ami Ázsia keleti része feletti uralom megszerzése miatt tört ki, 1905-ben a Portmouth-ban indult tárgyalás békéhez vezetett ugyan, de orosz vereséget jelentett. Az oroszok kivonultak Mandzsúriából (Vlagyivosztok és Mongólia, valamint a mai orosz-kínai határ és Észak-Korea közötti terület), valamint a Szahalin déli részéről, az akkor még egységes Korea pedig Japán befolyás alá került.

A japán terjeszkedés Ázsiában (forrás: panpanett.wordpress.com)

A gazdaság erőforrásai kimerültek, éhiínség alakult ki, a véres vasárnapon ezért békés tüntetés kezdődött. Azonban a Téli Palota előtti tüntetőkre lőttek, majd a kozák lovasság karddal verte szét a tömeget, de a lázadások nem értek véget. A Patyomkin páncélos lázadása után a hatalom már nyíltan alkalmazta a katonai erőt a lázongás megfékezésére, de ez sem volt elég, II. Miklós végül bevezette az alkotmányos jogokat, 1906 és 1912 között több Duma is alakult, de ezeket rövid működés után rendre feloszlatta a cári hatalom.

Ezek után az I. Világháború is komoly gazdasági terhet jelentett, így nem csoda, hogy 1917-ben még Lenin is kikelt svájci lakása karosszékéből, és – miután a fellázított munkások lerendezték a dolgot a cárral… – meg is érkezett Oroszországba. De ezzel sem ért véget az ország szenvedése, hiszen 1918 és 1922 között véres polgárháború dúlt, így a ’20-as évek közepére egy végletesen lerongyolódott, iparát, mezőgazdaságát vesztett országgá vált Szovjet-Oroszország/Szovjetunió.

Egy párizsi látogatásunk során az ottani KGB Múzeumba látogatva nem egy korabeli felvétel bizonysága szerint csak állatok, emberek, néha gőzgépek hajtotta, fából készült (!) gépek segítették a kétkezi munkát abban az időben, amikor az Egyesült Államokban már Henry Ford gyáraiból napi (!) 1-10 ezer autó gördült le a futószalagokról!

Galamb József, és a Ford-T modell (forrás: fordpetranyi.hu)

Persze a kommunisták nem tétlenkedtek, minden addiginál keményebb terrorral végül egyben tartották az országot, és lassan a fejlődés is elindult – még ha ebből az átlagpolgár semmit nem is érzett… A ’30-as évekre – ez már Sztálin időszaka – relatív megerősödött, mert a Nyugat leginkább saját problémáival volt elfoglalva az 1929-es gazdasági világválság után, ami kitermelte a német nácizmust is. Németország sem volt a legjobb formában, a Weimari köztársaság 1919-től csak bukdácsolt, mígnem megjelent a színen Hitler, és 1937-re az akkor már csak nevében létező államalakulatot végleg felszámolta.

Az újabb nagy háború előestéjén egy erősödő Szovjetunió és egy rohamtempóban fejlődő Németország egymásra találása – így visszatekintve – nem volt meglepő. A nemzetközi közösségnek ez a „munkakapcsolat” talán csak a Molotov-Ribbentrop paktummal esett le, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy amikor Sztálin döntési helyzetbe került, a nyugati szövetségesekkel való tárgyalásokon akkor teljesíthetetlennek tűnő feltételekkel állt elő (aztán megkapta amit akart, Közép-Európát…), viszont a németekkel jó üzleteket kötött; 650 millió német birodalmi márka értékben szállított a Szovjetunió ipari, bányászati nyersanyagokat, kőolajat és gabonát a náci Németországnak, a szovjetek német hitelből (!!!) német termékeket vásároltak (maguk választhatták ki a német cégeket), modern haditechnikához és modern szerszámgépekhez is hozzájutottak. Ezen túlmenően Sztálin katonai fejlesztések, és a kiképzések helyszíneként is rendelkezésre bocsátott egyes területeket a németek számára.

Meddig tartanak a mézeshetek? (forrás: Magyar Narancs)

Az együttműködés egészen 1941 közepéig, a német támadásig tartott. Persze az is lehet, hogy már valamivel korábban leálltak a szállításokkal az oroszok, hiszen a Barbarossa-tervet Hitler már 1940 decemberében aláírta (amiről esetleg szovjet kémek tudhattak), de valamiért halogatta a támadást. Végül 1941. június 22-én megindulnak a német tankok Moszkva felé…

A Barbarossa hadművelet (forrás: m.blog.hu)

Addigra már Hitler – harcok nélkül – jelentős engedményeket kap, Németország erőteljes terjeszkedésben van már akkor is, amikor a támadással felmondja a paktumot. Sztálin nem sokat hezitál, július 12-én szövetséget köt Nagy-Britanniával, majd szeptember 29-én csatlakozik az Atlanti Charta-hoz. Ezzel megnyílik a lehetőség – az Egyesült Államok Kölcsönbérleti törvénye alapján – a fegyverek, hadianyagok és más termékek befogadására – azonnali, vagy akár bármilyen ellentételezés nélkül!

A Kölcsönbérlet keretein belül az Egyesült Államok 50.1 milliárd dollár értékű árut szállított le (nem kis lökést adva az USA gazdaságának!), melyből 11.3 milliárdot a Szovjetunió kapott. Ez nagy segítség volt, nem is kérdés, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy Nagy-Britanniába majdnem háromszor ekkora összegben érkeztek szállítmányok (31,4 milliár dollár). A Kölcsönbérleti kiadások egyébként az USA II. Világháborús költségvetésének 17%-át tette ki, így elég hatékony eszköz volt, ha figyelembe vesszük, hogy mindez az USA iparát támogatta, és segített abban, hogy az Egyesül Államok sokáig kimaradjon az európai hadszíntér véres eseményeiből.

Újabb “nagy barátság” (forrás: time.com)

Azt tudjuk tehát, hogy az Egyesült Államok igenis komoly anyagi segítséget nyújtott Sztálinnak a nácik elleni háborúban, de az oroszok nézőpontjából mégis van helye Putyin kijelentésének, ugyanis a Normandiai partraszállás csak 1944. június 6.-án indul meg, pedig Sztálin már 1941. július 19-én, alig egy hónappal a Barbarossa hadművelet megindítása után kérte a szövetségeseket, hogy nyissák meg a nyugati frontot! A partraszállásig viszont eltelt majdnem három év… És ebben a három évben Sztálingrádnál, Kurszknál, Moszkva alatt, és még megannyi helyen bizony az európai hadszíntéren egyedül a szovjetek álltak szembe a náci Németországgal!

A Kurszki csata egy pillanata (forrás: mult-kor.hu)

Történelmietlennek nevezik a „mi lett volna, ha…” kérdésének feszegetése, de tény, hogy ha a szövetségesek korábban reagálnak, és hallgatnak Sztálinra, akkor teljesen másképp alakulnak az események, és éppen a Szovjetunió az, aki sokkal kevesebbet szenvedett volna a háborúban, mert ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy a németek eljutottak volna addig, hogy belőjék Moszkvát!

Az oroszok nézőpontjából kiindulva tényleg nem lehet kijelenteni, hogy egyes sorsfordító ütközetek során egyedül álltak szembe a náci birodalommal? De, minden további nélkül, ez és ebben a formában kijelenthető, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szovjetek háborúja csak saját határai eléréséig volt „Nagy Honvédő”, onnantól már birodalmi hódító hadjáratról beszélhetünk.

Véleményünk szerint a nyugati szövetségesek addig nem léptek be érdemben a háborúba, amíg a szovjetek el nem végezték a piszkos munkát, és amíg nem fenyegetett az a veszély, hogy az oroszok nem állnak meg Berlinnél, hanem egyenesen az Atlanti-óceán partjáig menetelnek! Persze pénzzel igyekeztek ezt megváltani, de ha így nézzük, akkor emberéleteket vásároltak, ami nem éppen hízelgő a nyugati szövetségesekre nézve.

Szóval ki nyerte meg a II. Világháborút? Vitathatatlan, hogy közös munka volt, de a legnagyobb áldozatot – tetszik, vagy sem! – a Szovjetunió vállalta be. Még akkor is, ha Sztálinnál az emberélet nem volt érték…

Ajánlott Cikkek