Ki volt valójában Vitéz János?
A kérdés azért merült el, mert aki csak kicsit is ismeri a Hunyadiak történetét, vagy akár csak Mátyás király életéről tud pár dolgot, lépten-nyomon ott találja Vitéz Jánost. Tény, hogy a nagy fának nagy az árnyéka, és talán ez lehet az oka, hogy Vitéz Jánost többnyire csak a Hunyadiakkal együtt említik, önálló entitásként talán kissé elnagyolt a róla alkotott kép.
Borítóképen: Esztergom, Főszékesegyház, Szécsi Dénes és Vitéz János síremléke
Egy cikk terjedelme persze nem elég életének minden ismert epizódjának még csak felsorolására sem – nem is beszélve azok összefüggéseiről, és a következtetésekről -, de azért érdemes személyét más szemszögből is bemutatni, mint a Hunyadiakkal összefüggésben.
A feladat nem egyszerű, mert gyermekkoráról igen keveset tudunk – majdnem semmit…-, de azt mégis tudjuk, hogy 1408 körül születhetett a horvátországi Zredna faluban egy kisnemesi családban. Zredna az egykori Kőrös megyében található (ma Horvátország), azaz nem található! Mert bizony a település már nem létezik, azonban hozzávetőleg azonos helyen épült fel Srijedska, amit a török kiűzése után a 17. század közepén katolikus horvát és pravoszláv szerb lakossággal telepítették be.
A lényeg mégis az, hogy Vitéz János a „Vitéz” nevet egyáltalán nem használta, így személyét illetően sokkal találóbb a Zrednai János név használata.
A Magyar Életrajzi Lexikon – melynek adatgyűjtése 1990-ben fejeződött be – azt említi, hogy Zrednai Vitéz János apja anyai ágon rokonságban állt a Hunyadiakkal. Más forrás erre nem utal, de úgy gondoltuk, hogy itt a helye, ugyanis ez további magyarázat lehet a továbbiakra nézve – hacsak nem tévedés. De mi ezt itt nem fogjuk megfejteni, inkább nézzük az élettörténetet!
Zrednai Vitéz János tanulmányait a zágrábi káptalani iskolában kezdte meg, ahol kitűnt latin- és görög tanulmányokban, valamint mennyiségtanban.
Ebben az időben – 1433-ban, tehát még Zsigmond uralkodása idején! – a királyi kancellária szolgálatába került, mint jegyző. Igencsak jó segítsége volt az indulásnál, ugyanis támogatója a Gatal nembeli Gathalóczi Mátyás (egyes források szerint: Máté) volt, aki szerepénél fogva bizonyos folytonosságot jelentett Zsigmond és Mátyás között.
Gathalóczi Mátyás ugyanis titkos alkancellárjaként Zsigmond bizalmasa volt, 1433-ban Zsigmond királyt császárrá koronázására is Rómába kísérte. Zsigmond halála után Habsburg Albert rövid, nem egészen két éves uralkodása következett – aki Zsigmond veje volt, hiszen Zsigmond egyetlen felnőttkort megélt lánya, Luxemburgi Erzsébet férje volt -, de Albert 1439 október 27.-én meghalt.
Ekkor Gathalóczi Mátyás Erzsébet párjára állt, miután születésétől fogva apja örököse volt a Magyar- és a Cseh Királyságnak, de Zsigmond király 1437 decemberében bekövetkezett halála után a magyar rendek nem őt, hanem férjét választották az ország új uralkodójának. Ez azonban férje halála után mit sem jelentett, ugyanis közben Erzsébet már sikeresen tudott érvényt szerezni jogainak: férje örökösévé nyilvánították, ezzel de facto társuralkodóvá lépett elő!
Innentől kezdve nem meglepő, hogy Erzsébet Albert 1439. októberi halálakor az akkor negyedik gyermekével várandós Erzsébet átvette az uralkodói jogok gyakorlását.
Az igaz ugyan, hogy Gathalóczi Mátyás egyike volt azoknak, akik a tizenkét hetes Lászlót 1440. május 15-én a fehérvári bazilikában megkoronázták, de belátva a csecsemő-király uralmának célszerűtlenségét és a török fenyegetés nagyságát a június 29-ei országgyűlésen már Ulászló pártjához csatlakozott.
Itt aztán egy elég zűrös korszak kezdődött, ugyanis I. Ulászló 1440. június 29-ére Budára országgyűlést hirdetett, ahol a magyar rendek őt újból királlyá választották, ennek következtében pedig az anyakirályné, aki a megkoronázott gyermekkirállyal és a koronával már korábban Pozsonyba menekült, és mivel a magyar főurak többsége tőle elpártolt, fiát előbb VI. Albert stájer herceg, majd annak bátyja, III. Frigyes gondjaira bízta.
Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446. áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a gyermek Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el.
Igen ám, de Gathalóczi Mátyás volt az – másokkal együtt persze! – aki azt kezdeményezte, hogy a gyermek V. László mellett Hunyadi János legyen az ország kormányzója!
Hunyadi János pedig igen fontos pozíciót töltött be akkoriban. Az akkor, a talán személy szerint neki létrehozott kormányzói tisztséget töltötte be, valójában pedig adottságainál és tisztségeinél fogva rá volt bízva Magyarország déli védelme. A nándorfehérvári diadal, és előtte számos nagyszerű haditette, számos szolgálata okán rövid idő alatt tekintélyes birtokadományokban részesült, halálakor már olyan hatalmas földterületek, összesen mintegy négymillió katasztrális hold tulajdonosa volt, amihez fogható magyar földön sem azelőtt, sem azután nem volt egy kézen!
Nem véletlen, hogy aztán – egy vérbeli középkori, majdnem a teljes káoszba torkolló hatalmi harc után! – végül Hunyadi Mátyás került hatalomra!
És itt vissza Zrednai Vitéz Jánoshoz! Mátyás első tanítója ugyan Szánoki Gergely lengyel humanista lehetett – aki I. Ulászló magyar király nevelőjeként került Magyarhonba -, de 1451-ben, Mátyás nyolcéves korában elhagyta az országot, mert ilyvói érsek lett.
Széles körben feltételezik, hogy Zrednai Vitéz János, Hunyadi fő tanácsadóinak egyike is Mátyás nevelője lehetett, de a püspök egyházi és politikai feladatai valószínűtlenné teszik tényleges nevelői szerepét. Az viszont minden bizonnyal igaz lehet, hogy komoly figyelmet szentelt a Hunyadiaknak, és nem kizárt, hogy – hasonlóan más általa pártolt tehetségekhez! – nevelésük irányításában, orientációjuk kialakításában irányító szerepet töltött be!
Mátyás humanista nevelőitől mindenesetre a korban szokatlanul széles körű ismereteket szerzett, többek között az egyház- és államjog, művészetek területén. Kitűnően megtanult latinul, beszélt németül, csehül vagy a korban használt nyugati szláv nyelven.
De mi volt az a sok teendő, ami miatt úgy gondoljuk, hogy a nevelői szerep nem volt egyfajta tanítói, hanem sokkal inkább a tanítókat irányító funkció lehetett? Nos, 1437-től 1453-ig a kancellária protonótáriusa (főjegyzője), majd 1464-ig titkos kancellár, végül haláláig fő- és titkos kancellár volt.
Ez annyit tett, hogy Zrednai Vitéz János Zsigmond, Albert, V. László és I. Ulászló alatt is fontos tisztségeket töltött be, így Mátyás 1458-ban kezdődő uralkodása idejére már minden tudás birtokában volt, ami segíthette az akkor még mindig csak 15 éves uralkodót!
A már említett tisztségekhez kapcsolódó tevékenységeken kívül részt vett a politikai életben, a királyválasztásokon, és különböző követjárásokon is. 1443 és 1445 között nagyváradi prépost lett, ami csak azért ért véget, mert 1445-ben Hunyadi János a megüresedett váradi püspöki székbe őt ajánlotta, és a pápa ki is nevezte!
Ekkor indult el annak az Európa-hírű humanista központnak a létrehozása, ami Itálián kívül messze a legnagyobb volt, ahol olyan könyvtárat hozott létre, amiben „mindenféle tudományhoz tartozó könyv” megtalálható volt. A központ pedig újabb humanista gondolkodókat vonzott, így aztán mai szemmel nézve is valami egészen elképesztő tudás gyűlt itt össze!
De vissza a középkori kegyetlen politika világához! A nándorfehérvári diadalt nem sokkal élte túl Hunyadi János, 1456 augusztus 11.-én a pestisjárvány őt is elvitte. Azt már említettük, hogy ekkor egy igencsak zűrös korszak kezdődött, amikor elvileg akár több királya is volt az országnak, de a kegyetlenségre jellemző, hogy 1457-ban Hunyadi Lászlót elfogják és kivégzik…
Jól mutatja Zrednai Vitéz János pártállását, hogy őt is fogva tartották ekkor, de – miután hamar szabadon engedték – Szilágyi Jánossal és Szilágyi Erzsébettel együtt ő számított a Hunyadi-párt legnagyobb támogatójának. Ilyen formán kulcsszerep jutott neki a főúri ligák szegedi egyezményének megkötésekor, és ő utazott Prágába, hogy Podjebrád György cseh királynál elérje Hunyadi Mátyás kiadatását.
Mi sem volt természetesebb ezek után, hogy Mátyás trónra lépése után kancellárrá nevezte ki, és nagy befolyást engedett neki az ország ügyei tekintetében is.
1465-ben – Szécsi Dénes halála után – Mátyás az esztergomi érseki méltóságba helyezi, érsekként fényes palotát emeltet, és kép- valamint könyvtárat alapít. Érdekes, hogy erről a könyvtárról sokáig mintha megfeledkeztek volna, holott a Bibliotheca Corviniana maradványait már a 16. században elkezdték összegyűjteni, Vitéz kódexeire csak az 1870-es években kezdtek el felfigyelni, és kezdték el aztán kutatni a könyvtár maradványait.
De ez megint kissé elvezet a lényegtől, mert az biztos, hogy Zrednai Vitéz Jánosnak komoly szerepe volt abban, hogy Mátyás bőkező mecénásként támogatta a művészeteket és a művelődést, de mégiscsak a középkorban vagyunk, ahol mindig történik valami…
Ekkor éppen az, hogy Mátyás – a pápa és a főpapok biztatására! – háborút kezdett Csehország ellen!
Miért? Nos, Podjebrád György cseh király már korábban a huszitákhoz csatlakozott, de a trónszerzésért folytatott harca során végül csak úgy kaphatta meg a szerinte neki járó királyi tisztséget, hogy áttért – titokban! – a katolikus hitre, és azt az esküt is le kellett tennie, hogy az egész országot visszatéríti a római egyházba. György azonban megszegte ígéretét, a katolikus egyháznak tett esküjét nem teljesítette, így egyenesen III. Frigyes német-római császárnak kellett közbenjárnia azért, hogy II. Pius pápa ne sújtsa egyházi átokkal.
Igen ám, de II. Pius 1664-es halála után II. Pál pápa már nem volt ilyen elnéző, átokkal sújtotta és keresztes hadat hirdetett ellene!
Mátyás számára nyilván kecsegtető volt a Cseh királyság megszerzése – ráadásul úgy, hogy a pápa mögötte áll! -, ugyanakkor Zrednai Vitéz János szerint ez a küzdelem kis sikerrel kecsegtetett, és rendkívül sokba került… Azt nem tudjuk, hogy mi lehetett az ár, amit az ország fizetett azért, hogy Mátyást Brünnben végül cseh királlyá koronázzák 1469-ben, de az tény, hogy Mátyás súlyos adókat vetett ki, és Vitéztől is elvonta a pénzverdékből járó jövedelmét!
Zrednai Vitéz János a Hunyadiak támogatását tehát csak saját anyagi érdekei miatt vállalta?
Elképzelhető, hogy akár életét is kockáztatva – amikor fogva tartották Hunyadi László kivégzése idején – csakis anyagi érdekei szerint cselekedett? Akár ezt is lehetne mondani, ha nem tudnánk egy fontos tényről, ami ezen a ponton kissé bonyolulttá teszi a képletet, egyben viszont Zrednai Vitéz János jelleméről egy kissé árnyaltabb képet fest.
Történt ugyanis, hogy 1470-re Mátyás ellen fordult, olyannyira, hogy a király ellen szervezkedő főurak megnyerték vezérüknek!
A főurak is sérelmezték, hogy bizonyos jövedelmeik csorbultak, de volt itt még valami: a nyugati irányba folytatott hadjáratot azért is ellenezték, mert a török veszély már igenis ott volt a hátukban! És ezt bizony igen komoly hibának vélték, különösen a nagy törökverő Hunyadi János fiától! De nem mi fogunk dönteni – tegyék meg azt a történészek -, mi inkább csak abban maradunk, hogy az egyéni anyagi érdekek, és az ország érdekei egy ponton összeértek.
A török elleni harcok ugyanis egy huncut garassal sem kerültek volna kevesebbe, attól, hogy a török elleni harcokra, vagy az azokra való felkészülésre költ a király, nem tette volna lehetővé, hogy jövedelmeik újra a korábbi szinten teljesüljenek, ugyanakkor lehet, hogy úgy gondolkodtak:
Jobb talán előbb költeni arra, hogy elhárítsuk a veszélyt, semmint mindent elveszteni aztán!
Mielőtt még folytatnánk a történetet, azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy vajon Mátyás tanácsadói, azok, akiket ügyeibe be kellett, hogy avasson – hiszen egyszemélyben nem volt képes egyetlen uralkodó sem ellátni feladatát, még ha a király jobbára egyszemélyi döntést hozott is! – miért nem tudtak rá hatni?
Ha Vitéz már korábban – még a brünni koronázás előtt – ellenezte a cseh királyi trón megszerzését, utána vajon miért szervezkedett tovább a főurakkal?
Erre a magyarázat a már korábban említett huszita mozgalom lehet. Könnyen elképzelhető – sőt, igencsak valószínű! -, hogy Mátyás teljesíteni akarta Bodjebrád György megszegett esküjét, az országot minden bizonnyal vissza akarta téríteni a katolikus egyházhoz. Ez pedig – az akkor bevett gyakorlat szerint… – bizony komoly katonai erőt kötött le, ami igen komoly további költségeket jelenthetett a kincstár számára.
De ez inkább csak feltételezés, ahogy az is, hogy egy bizonyos pont után már nem volt visszaút Vitéz számára, így – ha akart, ha nem – mégis a szervezkedő főurak, és maradt IV. Kázmér lengyel király legkisebb fia pártján, akit meghívtak a magyar trónra, és aki be is tört a Felvidékre.
De ez sem feltétlen igaz, ugyanis a Cseh trónért indított háborút támogató kanonokok bevádolták a királynál, aki gyorsan hazatért, és a főurakat különböző ígéretekkel maga mellé állította, és Zrednai Vitéz János is elfogadta az uralkodói békejobbot, megtarthatta érseki székét, és még ígéretet is tett egy Kázmér elleni sereg felállítására is.
Jó kérdés, hogy milyen egyéb választási lehetősége lett volna még az érseknek… Viszont a békés megegyezés nem jelentette azt, hogy aztán minden visszatalált volna a régi kerékvágásba. Mátyás bizalma elillant! Egyes források szerint Zrednai Vitéz János „újra alkalmat adott a bizalmatlanságra”, más források szerint viszont „a király aztán megszegve az egyezséget” 1472. március 1-jén fogságba vetette Vitézt.
Az érsek Beckensloer János felügyelete alatt házi őrizetbe került Esztergomban, majd 1472. augusztus 9-én meghalt. Utóda Beckensloer lett, aki a fő- és titkos kancellári tisztséget is megkapta.
Nos, eddig a történet, ami lehet, hogy több kérdést vetett fel, mint amennyire választ adott. A legfőbb kérdések talán azok, hogy;
- Mátyás egy idő után – senkire sem hallgatva – saját álmait kergette, ahelyett, hogy a realitás talaján állva a török veszedelemre koncentrált volna?
- Talán egy idő után – mivel korábban jószerével szabad kezet kapott – Zrednai Vitéz János többet gondolt magáról, mint aki valójában volt?
- Netán Bodjebrád Györgynél van a megoldás, akivel Vitéz tárgyalt Mátyás kiadatásáról, és talán cserébe ígért neki valamit?
Véleményünk szerint addig nem lehet a nagy magyar humanista személyét illetően pontos válaszokat adni, míg ezt a két kérdést – és a belőlük következő továbbiakat! – meg nem válaszolják minden kétséget kizáró érvekkel alátámasztva a történészek.
De egy fontos tényre fel kell hívnunk a figyelmet: az, hogy a török elleni harcban döntő változás állt be Mátyás halála után 36 évvel, azt már csak mi tudjuk, Zrednai Vitéz János utolsó éveiben – amikor a vészig még több, mint 50 év hátra volt! – csak azt lehetett biztosan állítani, hogy a török veszedelem valós, de hogy mi fog történni, azt senki nem sejthette!
Ez a körülmény egyébként ugyanúgy részbeni felmentést jelent Mátyás számára, mint hogy Zrednai Vitéz János szempontjából erősen kérdéses, hogy miért nem tartotta a pápa által is szorgalmazott husziták elleni harcot olyan fontosnak, miután egyházi méltóságot betöltve talán még inkább szorgalmaznia kellett volna azt, mint királyának!
Az utóbbi két bekezdés csakis logikai levezetés, ahhoz, hogy az ilyen elmélkedéseknek alapjuk is legyen, azt bizonyítani is kell, így semmiképpen nem döntőek Zrednai Vitéz János megítélése tekintetében.
Amit viszont létrehozott, amit a műveltségért, a művelődésért tett, nem kérdőjelezhető meg, személye csakis a politikai szerepvállalása kapcsán lehet kérdéses!
