Kik ők? A tirpákok

A magyarországi szlovákokon belül külön nem elismert, de megkülönböztett csoport a tirpákok (szlovákul Tirpák, többes szám Tirpáci). Ők a XVIII. század közepétől kezdve települtek át az akkori Magyarország határain belül Nyíregyháza környékére.

Borítóképen: Gyolcsos tót

Simkó Gyula megfogalmazásában „Békés megyéből Nyíregyházára telepített tótajkú népet, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő szintén tótajkú telepesek egybeolvadtak közös néven tirpákoknak nevezik”. A nyíregyházi tirpák értelmiség azonban elhatárolja magát mind a magyaroktól, mind a többi szlovák eredetű népcsoporttól.

A Rákóczi-szabadságharcot követően Nyíregyháza városának népessége megcsappant, így a város akkori birtokosa, Gróf Károlyi Ferenc 1753. május 16-án a szlovák letelepedőket hívott a földterületeire. A letelepedést megpecsételő okiratban szereplő kedvezmények:

• Szabad vallásgyakorlás biztosítása minden letelepült családnak.
• A házak felépítéséhez szükséges faanyag biztosítása.
• A letelepedést követően háromévnyi adómentesség.
• Belső autonómia

A kedvező feltételek következtében összesen 331 szlovák család telepedett le a kijelölt területeken. Családok száma Származási hely: 214 Békéscsaba, Gyula, Mezőberény, Orosháza, Tótkomlós, Szarvas 117 Borsod, Gömör, Hont, Nógrád, Zólyom vármegye Az egymás mellé kiszabott földeken a telepesek bokortanyákat építettek ki, melyet egy bizonyos Petrikovics János segített megszervezni. Ekkor keletkezett a Nyíregyházát körülölelő tanyavilág:

Salamonbokor, Antalbokor, Benkőbokor, Vajdabokor, Tamásbokor, Verbőczibokor, Sulyánbokor, Kazárbokor, Rókabokor, Mandabokor

A lakóházak, a gazdasági egységek és a földek alkotta bokortanyákon tavasztól őszig laktak, s a nagy hidegek után költöztek csak át városi szállásaikba. A szlovák betelepítések után Nyíregyháza népessége ismét gyarapodni kezdett, mellyel párhuzamosan gazdasága is egyre fejlődött, mire II. József császár az 1786. november 23-án négy vásár megtartására jogosította fel a várost, és mezővárosi rangot adományozott neki. Az ebből származó profiton 1824-ben a tirpákok örökváltsággal mentesítették magukat a földesúri terhek alól. 1754-re a város 80-85%-a szlovák anyanyelvű volt, s így szlovák városként hivatkoztak Nyíregyházára. Ez a százalékos arány az évek folyamán azonban egyre csökkent.

• 80-85% 1754.
• 66,3% 1850.
• 15,5% 1890.

Végül a második világháborút követően a Beneš-dekrétumok alapján 4506, magát szlováknak valló tirpák önkéntesen települt át Nyíregyháza környékéről főleg a Lévai járásba, a következő falvakba: Hontfüzesgyarmat, Peszektenyere, Kálna, Garamlök, Kisóvár, Alsószecse, Felsőszecse és Garamszentgyörgy, felvidéki palócokért cserébe.

A tirpák szó a szlovák trpák (többes számban trpáci) magyarosított átvétele. A kutatók egyetértenek abban, hogy eredetileg egyfajta gúnynév lehetett, amely később élét vesztve átment a köztudatba, és vált egy bizonyos népcsoport elnevezésévé. A magyarországi etnikai és táji csoportok elnevezéseiben gyakran találkozni ezzel a jelenséggel, elég ha a matyókra, barkókra, potákra, csángókra stb. gondolunk. Egy másik pontban szintén egyezik a kutatók véleménye, mégpedig abban, hogy eredetileg a Békés vármegyeiek aggatták az elnevezést a Felvidékről érkezett középszlovákokra, amelyet később már az egész nyírségi szlovák lakosságra vonatkoztattak.

Magának a trpák szónak eredetére és jelentésére azonban több magyarázatot is találhatunk. Erdész Sándor a trpák szónak a ’tűrő, szenvedő’ jelentést tulajdonította, amelynek töve a szlovák terpt (’tűr, szenved’) szó lenne. Ezt cáfolták többen is: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára közlése után Németh Zoltán is megerősítette azt az elképzelést, amely szerint a szó két régi cseh szó, a te + prv összetételének, a terv szónak (’csak, majd, most csak’) nyelvjárási változatával, a trpov, trpou szavakkal függ össze. A feltételezések szerint ezt a szót a Nyírségbe érkezett gömöri szlovákok használták a teraz (’most, most csak’) szó helyett, s az ebből népnévképzővel átalakított elnevezéssel illették az így beszélő szlovákokat (trpák, trpáci), illetve nyelvük, a níreďházske nárečie a trpačina elnevezést nyerte el. Márkus ezzel összefüggésbe hozhatóan, de korántsem ilyen alapos etimológiával úgy tartotta, hogy a trpák elnevezéssel a tört, kevert nyelven beszélőket illették, akik egyik nyelven sem beszéltek helyesen, a magyart és a szlovákot egyaránt törték (ún. tótpalócok)

Dacára nyelvük és anyagi kultúrájuk szlovák vonatkozásainak, a tirpák identitás jellemzően sem a magyar, sem a szlovák öntudattal nem azonosul. Ahogy egy tirpák asszony megfogalmazta: „Szóval én nem vagyok szlovák, csak tirpákok közt születtem és úgy tirpák vagyok, úgy mint a többi tirpák.” A nyíregyházi tirpák értelmiség szintén elhatárolja magát mind a magyaroktól, mind a többi szlovák eredetű népcsoporttól.A szlovák nemzettudat helyét tehát átvette a tirpák mi-tudat, s önálló, más etnikai tömbtől független csoportnak tekintik magukat, de emellett tagadhatatlan, hogy a szlovák törzsnemzet részét képezik a nyírségi tirpákok, akik az elmúlt évszázadok során kialakították sajátos nyelvi, szellemi, anyagi kultúrájukat, s ezzel megfelelnek a regionálisan elkülönülő etnikai csoport fogalmának.

A tirpák embereket Dienes István így jellemezte:

“A tirpákok középmagas, erős, csontos emberek voltak. A férfiakban a szlávok szívóssága egyesült a magyarok erejével. Asszonyaikon nem látszik a szláv hatás: nem lenhajúak, kékszeműek mint Mikszáth tótjai, inkább barnák, karcsúak, szép termetűek.”