Hírek

Kína nem áll le, érkezik az új Flying Shark!

Super Flanker Kínában? Igen, a Shenyang Aircraft Corporation által gyártott repülőnek a J-15 a Szu-27 (Flanker) adja az alapját, ami nem mai darab, hiszen 1977-ben volt az első repülése, de annál jobb alap arra, hogy egy igazán jó gépet készítsenek a kínai mérnökök! Rendesen át is tervezték, modern anyagokat, és elektronikát alkalmaztak, de a fejlesztés nem áll le, most első fotókon megjelent a J-15B Flying Shark! A név kicsit csalóka is, hiszen a J-15 a földi felhasználású J-11B jelű gépen alapul, míg a J-15B alapját már a J-11D adja, ami vázát a Szu-27-től örökölte, ami Szu-35 vadászbombázó alapját is adja.

Jelentős változásokat eszközöltek, és különösen nagy jelentőségű a tény, hogy ezt a gépet is kifejezetten repülőgép hordozóra tervezték. Bár a gép nem 5. generációs, hiszen ahhoz más felépítésre lenne szükség, ugyanakkor olyan technológiákkal vértezték fel, ami azért csökkenti az észlelhetőséget! És akár a régebbi gépeken is alkalmazhatók.

A 4++ képességeit tekintve tehát azonos kategóriában versenyez az 5. generációval, hiszen tulajdonságaiknál fogva az észlelhetőségben meglévő hátrányaik nagy részét ellensúlyozzák. Könnyebbek, kevesebben fogyasztanak, magasabb a rendelkezésre állásuk, olcsóbb a karbantartásuk, és többszörös mennyiségű rakétával szerelhetők fel!

Kína tehát a hatékonyságot, és a szinte korlátlan kapacitásokat (és persze pénzt…) szem előtt tartva a 4++-t alkalmazza, de nem feledkezik meg arról sem, hogy ezeket a gépeket a lehető legközelebb hozza lopakodási képességekben az 5. generációhoz!

A Shenyang jelentős előrehaladást ért el a következő generációs harci repülőgépekhez tervezett fejlett lopakodó funkciók tesztelésében, messze megelőzve azokat, amelyeket a jelenlegi lopakodó repülőgépek – mint például az F-22 Raptor! – esetében alkalmaznak! A technológiát először egy J-11-esen próbálták ki, és olyan jó eredményt értek el, hogy a lopakodó technológiákat bombázók, rombolók, drónok és más fegyverplatformok esetében is jelentős mértékben használják majd!

2021 tavaszára már a régebbi gépek felszerelés is megkezdődött, így a J-10C következőkben hadrendbe álló gépnek – bár nem ismerjük a pontos radarkeresztmetszetét – a hírek szerint kisebb a keresztmetszete, mint a Boeing F-15SE Silent Eagle-nek. Mindezt úgy, hogy a J10C nem használ nem használt ötödik generációs típusú lopakodó profilt!

A J-15B tehát alkalmazza a technológiát, miközben megőrizte a 4. generációs gépek minden jó tulajdonságát. Hogy mire lehet képes, azt megint csak a J-10C-vel tudjuk szemléltetni:

2020. júniusában egy hadgyakorlat során összemérték a szintén 4++ generációs Szu-35-öt és a J-10C képességeit, és a gyakorlat során – a jelenlévők, és a szakértők egybehangzó meglepetésére – a J-10C lelépte orosz riválisát! A két gép ugyan nem teljesen azonos kategóriában versenyez (a Szu-35 kínai megfelelője inkább a J-20), de már ennek is kínai gyártmányú az egyetlenkét alkalmazott hajtóműve, és a J-20 kísérőjének szánják.

Kína tehát valahogy úgy van a hadiiparral is, mint korábban a fogyasztási cikkek előállításával; hosszú éveken át csak sokadrangú termékeket állított elő, hogy aztán ma már szinte bármit képes legyen előállítani, sok tekintetben megelőzve ezzel a Nyugatot, ami mintha nem tudna igazán ütős választ adni a kihívásra!

Ajánlott Cikkek