Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Világ

Kinga, só, gazdagság

A középkorban a kősó egyet jelentett a gazdagsággal, ugyanis ez a már az ókorban is használt ízfokozó – ellentétben a lepárlással kinyerhető tengeri sóval – sokkal nagyobb munkával, és így sokkal drágábban termelhető ki, ezért bizony a sóbányák jellemzően király, uralkodói tulajdonban voltak. De a Magyar Királyság nem volt híján ennek a kincsnek sem!

Borítóképen: A magyar királylány emlékére sóból faragott föld alatti templom a Wielicka bányában

A kitermelés magas költségeire utal „Az sonak ditsiretiről való magyar rythmusok” című költemény néhány sora is, mely 1645-ben született:

Sőt állandó aknát nem mindjárt találnak,

Sokat az víz miatt kételen elhadnak,

Vajki sok költsége vagyon az aknának,

Az még derekason belőlök sót vágnak.

Bár a vers nem ma született… mi még messzebb megyünk vissza az időben! Az első tatárjárás évében 1241-ben vagyunk. A muhi csata évében a tatárok egy kisebb sereggel Lengyelországba is betörtek, és elfoglalták Krakkó és Sandomierz környékét. A fejedelmi pár egy időre a szepességi Podolinban talált menedéket.

Ki volt ez a fejedelmi pár? Nem más, mint V. Boleszláv (más néven Szemérmes Boleszláv) és felesége Kingát, IV. Béla lánya. Kinga 15 éves korában ment hozzá V. Bolaszlávhoz még 1239-ben.

A pár a mongolok kivonulása után visszatértek feldúlt és kirabolt birodalmukba, de a pusztítás ott is olyan mértéket öltött, hogy a megmaradt lakosságot éhínségek tizedelték…

1249-ben Magyarországra látogatott és apjától kért támogatást éhező lengyel népe megsegítéséhez. IV. Béla nem tagadta meg a kérést: lányának adományozta a máramarosi sóbányákat, ami nem lebecsülendő ajándékot jelentett.

Fontos kiemelni, hogy – mint azt csatolt cikkünkben is írtuk! – az első tatárdúlás ugyan rendkívüli pusztítással járt, Magyarországon is volt éhínség, de a magyar katonai erő nem szűnt meg – ha meg is gyengült… -, és az ország gazdaságának újraszervezése igen gyorsan megtörtént.

Szó sem volt tehát arról – amit azóta pedig sokan állítanak -, hogy tatár után teljes összeomlás következett!

Ezt mutatja IV. Béla adománya is; megengedhette magának és az országnak, hogy egy igen komoly bevételt hozó bányaterületet eladományozzon lányának – helyesebben az éhező lengyel nép megsegítésére!

Nem véletlen, hogy Szent Kinga Lengyelország – és Litvánia – mai napig imádott védőszentje!

Gondoljunk csal bele; IV. Béla újjáépíti az országot, segítségére kel a lengyeleknek, lányaival egyetemben – nevezetesen Szent Margit ás Szent Kinga, két olyan alakja a magyar és a lengyel történelemnek, akik nélkül talán a két nép történelme nehezen értelmezhető.

Ami pedig a történet további résztét illeti, mi maradunk a hagyománynál, a történet azon verziójánál, melyet a népi emlékezet tartott meg.

E szerint Kinga, amikor meglátogatta apjával a máramarosi sóbányákat, lement az egyik aknaszlatinai tárnába is, amelyet később róla neveztek el Kunigunda-tárnának. Gyönyörködve nézte a hófehér sótömböket és közben eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval főzhetnek. Felhasználva az alkalmat így szólt atyjához: ,,Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessük a sótömböket.” A király tüstént teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül ledobta a mélybe, ezzel jelezve, hogy elfogadja az ajándékot.

Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, és egy bányász átnyújtotta Kingának az első kibányászott sótömböt, a királynő csodák csodájára megtalálta benne mélybe dobott gyűrűjét.

A wielickai sóbányában tett túra első állomása: Szent Kinga gyűrűjének megtalálása

A wieliczkai sóbánya ma a világörökség része. A magyar királylány emlékére föld alatti templomot építettek benne, mely a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye. Egy másik teremben, a Janowice-kamrában ugyancsak Kinga emlékére, sóból faragott szobrok jelenítik meg a jegygyűrű megtalálásának pillanatát.

Ajánlott Cikkek