Királyi kényelem: udvari vonat az Ezdedéves Kiállításra
Változtak az idők; míg 1848-49-ben Ganz Ábrahám a császáriak ellen használatos ágyúkat és ágyúgolyókat gyártott, 1855-ben már a párizsi világkiállításon a kiállítás bronzérmét vihette haza kéregöntésű vasúti kerekéért, a kiegyezés után pedig – 1867-ben elhunyt Ganz Ábrahám, gyára 1869-ben részvénytársasággá alakult Mechwart András vezetésével – udvari vonatot gyártott, melyet az Ezredéves Országos Kiállítás idején mutattak be.
Borítóképen: A királyi kocsi
Ekkorra a Ganz és Társa vállalat már ott kopogtatott a világvállalati „címért”, amit a századfordulóra el is ért, pedig alig 20 éves kezdődött minden;
az 1880-as év mérföldkő a gyár életében, a Ganz és Társa Rt. ekkor vette meg az Első Magyar Vasúti Kocsigyár Részvénytársaságot.
Sőt, ha jobban belegondolunk, a nemzetközi megjelenés sokkal később következett be, ugyanis a 1896-ig nem exportált vasúti járműveket a vállalat (vasúti kerekeket annál inkább!), mivel a hazai vasút fejlődése olyan ütemű volt, hogy lekötötte minden kapacitását!
De nézzük meg, hogy hol tartottak 1896-ban! Ennek bemutatására nincs alkalmasabb, mint az udvari vonat, ugyanis ezekbe mindent belesűrítettek, amit akkor a vasúti kocsi gyártásáról tudtak! És itt nem csak a technikára, a mechanikai felépítésre gondolunk, hanem a külső-, belső kialakításra, berendezésre, arra, hogy miként is hozták létre a kor legpazarabb vasúti szerelvényét!
A szerelvény nem került bemutatásra a kiállításon, ugyanis funkciójának megfelelően mindig használatra kész állapotban kellett tartani, azaz bármikor azonnali indulásra készen kellett lennie, ezt pedig kiállítási tárgyként aligha tudták volna teljesíteni. Éppen ezért maradt ránk a Matlenkovits Sándor szerkesztésében megjelent „Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye” című összefoglaló műben található írás „Vasúti kocsik címmel” Vajkay Károly tollából, aki így ír bevezetőjében:
„Ezen kocsik a kiállításon láthatók nem voltak, mivel a kiállítás tartama alatt czéljuknak megfelelően folyton használatra kész állapotban kellett tartani, de mert az ezredéves ünnepélyek alkalmából készültek, helyénvalónak tartjuk, hogy rövid leírásukat adjuk.”
Nézzük is tehát, milyen volt az akkori „leg-leg-leg” szerelvény! Az udvari vonat a következő hét kocsiból áll:
- A király ő Felségének termes kocsija;
- a királyné ő Felségének termes kocsija;
- az udvari étkezőkocsi;
- az udvari kiséret „A” termes kocsija;
- az udvari kiséret „B” termes kocsija;
- a kisérő személyzet kocsija;
- a szolgálati kocsi.
Már ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy ez a szerelvény nem mindennapi alkotás volt, hiszen minden kényelmet megadott, amit csak megadhatott a királyi párnak, illetve az adott esetben velük utazó prominens személyeknek.
A kocsi teljes hossza (mint a többi kocsié is) az ütközőkkel együtt 18,71 méter, legnagyobb tengelytávolsága a két szélső tengely között 15,10 méter. A király kocsijának önsúlya 41,9 tonna, amiben három terem volt; egy szalon, egy hálószoba és a főhadsegéd terme, továbbá az udvari vadász szakasza és a mellékhelyiségek.
A király termes kocsijának három középső ablaka, — a két oldalfalon — levehető díszes kivitelű bronzkeretekkel volt ellátva; a középső ablakok alá pedig a nagy magyar állami címer, vagy pedig a közép magyar állami címer, a középső pajzson ő Felsége családi címerével szerepelhetett, míg a két szomszédos mezőben, az ablakok alatt a királyi monogram volt látható.
A király kocsijában az uralkodó szín a sötétzöld volt. Az udvari kíséret termes kocsijaiban a drapp és sziklazöld uralkodott; az étkezőkocsiban fafaragványok bőrbetétekkel, míg a kocsik folyosói, előterei és mellékhelyiségei barna bőrbetétekkel voltak burkolva.
A jellegrajzból jól látható, hogy a kocsi két háromtengelyes forgózsámolyon nyugodott, ami a jobb futást, a nagyobb kényelmet szolgálta, illetve a jelentős súly okán is ezt alkalmazták. Érdekes, hogy az udvari étkezőkocsi, valamint az udvari kíséret számára készült két termeskocsi két-két kéttengelyű forgózsámolyon nyugodott. A leírás szerint szerkezeti kialakításuk egyebekben nem különbözött, de nézzük meg, hogyan is épültek fel a kocsik!
A kocsik alváza vasból és fából készült szerkezet volt, a lehető zajtalan járás elérése végett ugyanis a nagyobb vastartók mellé, azokkal szilárdan összekötve fagerendákat is alkalmaztak.
A forgóállványok tartói sajtolt acéllemezekből készültek, és a következő főbb méretekkel: a forgó állvány hossza 5.067 milliméter, a forgó állvány szélessége 2.177 milliméter, az egyes tengelyek távolsága egymástól 1.750 milliméter, a teljes tengelytávolság 3.500 miliméter, a két forgó állvány forgócsapjainak távolsága egymástól 11.500 milliméter.
A kerékpárok kovácsvasból, kettős küllőkkel és Bork-féle abroncs-megerősítéssel készültek. A kerekek átmérője a futókörön 1.020 milliméter. A tengelyek 15 tonna terhelhetőségűek voltak.
A királyné kocsijának súlya 42,5 tonna, volt benne van egy szalon, egy hálóterem, egy öltöző, egy félszakasz a kíséret számára, egy konyha és a mellékhelyiségek.
A királyné termes kocsijának belső berendezése túlnyomóan mahagónifából készült XIV. Lajos korabeli stílusban; az uralkodó szín az acélkék volt; a többi kocsi belső berendezésénél a magyar diófa az uralkodó és reneszánsz stílusban volt díszítve. A hímzések és díszítések lehetőleg magyar motívumok szerint készültek.
Az étkezőkocsi teljes hosszúsága, az ütközőkkel együtt 18,21 méter volt, egész tengelytávolsága 14,5 méter, súlya 36,2 tonna volt. A kocsiszekrény három részből állt; egy előtérből, az étteremből és a dohányzóból.
A kocsik falai, valamint a tetők kívül és belül puhafával voltak burkolva; a padlógerendák alul egyszerű, felül pedig dupla, egymásra keresztben álló puhafadeszkázattal vannak fedve; a faburkolatok között képződött üregek impregnált papirossal voltak kitöltve; a tetők pedig a napsugárzás hatásának csökkentésére azbesztlemezekkel voltak borítva, ezenfelül a tető fehérre mázolt tűzmentes vászonnal volt bevonva. A kocsiszekrények oldalfalai kívül vaslemezekkel, belülről pedig a zajtalan járásra való tekintettel, parkét-béléssel voltak burkolva.
A kocsik összes helyiségeinek padlói 4 mm, vastag, zajtalanító ólomlemezekkel voltak fedve, ezekre ismét vastag nemez és linóleumréteg volt kifeszítve és csak ezután tették rá a vastag nyírott szőnyegeket.
A kocsik mind dupla ablakokkal szerelték fel, melyek között az 1-3 kocsinál még fel és letolható faredőnyök is voltak hozzájuk. Az összes kocsik gőzfűtéssel voltak felszerelve.
Nos, ilyen volt ez a királyi szerelvény, melyet a Ganz készített, és ami már előrevetítette, hogy a vállalat a nemzetközi piacokon is versenyképes lesz!
Talán nem voltak ennyire fényűzőek, a magyar vasúttörténetben mégis fontos szerepet játszottak a későbbi vezetők hasonló céllal épült szerelvényei:
