Kik is azok a Jászok

A Jász­ság népe:

A Jász­ság, — vagyis az a tizenöt tele­pü­lés ahol a jászok élnek viszony­lag kis terü­lete az ország­nak; mind­össze 1200 km², lakos­sága pedig 100 ezer főre tehető. A magu­kat jászok­nak tekintők ennél lénye­ge­sen töb­ben van­nak hazánk terü­le­tén. Hat­van­tól Kis­kun­do­rozs­máig a Duna-Tisza közén a Jász­ság­ból kiraj­zott tele­pü­lé­sek lán­co­lata húzó­dik, s a Duna-Tisza közé­nek újra­te­le­pí­té­sé­ben igen nagy sze­re­pet ját­szot­tak a jászok egyéb közös­sé­gek­ben is. A Nagy­kun­ság déli részén, Makó kör­nyé­kén, a Dunán­tú­lon Fejér megyé­ben csak­úgy élnek tömb­szerűen jászok, mint a Jász­sá­got 30–40 kilo­mé­terre körül­vevő tele­pü­lé­se­ken. Ha eze­ket is hoz­zá­vesszük a jászok­hoz, akkor lét­szá­mu­kat meg kell kettőz­nünk, terü­le­tü­ket talán három­szo­roz­nunk, hogy meg­kö­ze­lítő képet adhas­sunk róluk. Azon­ban a jász elne­ve­zés­sel óva­to­san kell élnünk nem­csak a Jász­sá­gon kívü­liek ese­té­ben, hanem a jász­sá­gi­ak­nál is. Szá­za­dok folya­mán nagyon átala­kult a népes­ség: nem­csak elma­gya­ro­so­dott, de magya­rok­kal és más nem­ze­ti­sé­gek­kel keve­re­dett. Nyelve, kul­tú­rája is magyarrá vált, s magát is magyar­nak tartja, sőt a leg­jobb magyarnak.

A jász­sági táj föld­rajzi jellegzetességei:

A Jász­ság a Közép-Tisza vidé­ken, a Tisza-Zagyva és a Tarna-Zagyva közén, Jász-Nagykun — Szol­nok megye terü­le­tén fek­szik.
A tör­té­nel­mi­leg kiala­kult Jász­ság terü­le­ti­leg kisebb a mor­fo­ló­gi­a­i­lag meg­ha­tá­roz­ható jász­sági táj fogal­má­nál; a föld­rajzi táj főleg keleti és déli irány­ban kibő­vülve, lénye­ge­sen nagyobb terü­le­tet fog­lal magába. Föld­rajzi hely­ze­tét nézve a Jász­ság az Alföld észak­nyu­gati sarka, geo­ló­gi­a­i­lag, bota­ni­ka­i­lag és zoo­ló­gi­a­i­lag egy­aránt a tiszai alföld­höz tar­tozó ter­mé­szeti kis­táj, mely a dél­felé mélyen lehú­zódó gödöllői domb­ság keleti olda­lá­tól, a Tarna fel­szí­nen maradt hor­da­lék­kúp­jáig, észak­ról a Mátra, nyu­gat­ról a Tisza által hatá­rolva, dél­nek Szol­no­kig terjed.

Ter­mé­szet­föld­rajzi hely­ze­téből kifo­lyó­lag a kör­zet éghaj­la­ti­lag hazánk egyik leg­szélső­sé­ge­sebb adott­ságú terü­lete. A kon­ti­nen­tá­lis hatás követ­kez­mé­nye, hogy az ország e terü­le­tén a leg­na­gyobb az évi átla­gos és az évi abszo­lút hőmér­sék­let inga­do­zás. Az ide­ér­kező lég­áram­la­tok bizo­nyos mér­té­kig főn­jel­legűek; ez álta­lá­ban szá­raz, derült idő­já­rást, sze­szé­lyes csa­pa­dék­el­osz­lást és gyak­ran aszá­lyos idő­sza­kot idéz elő.
A tér­ség leg­na­gyobb folyója a Zagyva, mely a Tisza leg­na­gyobb jobb oldali mel­lék­fo­lyója; víz­gyűjtő terü­lete 5671 km². Sze­szé­lyes víz­já­rása a folyó víz­rend­szer sza­bá­lyo­zá­sá­nak befe­jező­dé­séig a folyó mel­letti tele­pü­lé­se­ken sok­szor jelen­tett árvíz­ve­szélyt.
A Jász­ság terü­le­tén több­féle talaj­ tí­pus mutat­ható ki. A mező­gaz­da­sági ter­me­lés szem­pont­já­ból a leg­jobb minő­ségű­nek tekint­hető tala­jok a táj északi és déli részén kiala­kult mész­le­pe­dé­kes cser­noz­jo­mok. A Jászság­nak a keleti a Tiszáig ter­jedő részét sztyep­pé­sedő réti szo­lo­nyec, továbbá külön­böző réti és öntés­ta­la­jok borít­ják.
A Jász­ság ter­mé­sze­tes növény­ze­tét első­sor­ban eur­ázsiai, jelentős szám­ban kon­ti­nen­tá­lis és ritka elő­for­du­lás­sal szub­me­di­ter­rán fló­ra­ele­mek alkot­ták. Ez az ere­deti növény­zet csak kis fol­tok­ban lel­hető fel. Csak­nem eltűnt az ártéri-mocsári növény­zet, a sziki növény­zet is kis terü­letre szo­rult vissza. A Zagyva és a Tarna men­tét azon­ban még ma is végig­kí­sé­rik az ártéri ligeterdő maradványfoltjai.

A Jász­ság ter­mé­sze­tes állat­vi­lága a folyó­vi­zek­ben maradt fenn a leg­to­vább. A Zagyva vala­mi­kor bővel­ke­dett halak­ban, ma saj­nos a vizek szennye­zett­sége miatt szá­muk jelentő­sen csök­kent. A Jász­ság­ban az ere­deti állat­vi­lá­got csak a szi­kes terü­le­te­ken és a tavak­ban, azok kör­nyé­kén és a folyók part­ján lévő ligeterdők­ben talál­hat­juk meg.

A magyar­or­szági jászok ere­dete, betelepülése:

A Jászok az iráni népek északi cso­port­já­hoz tar­toz­nak. A magyar­or­szági jászok neve a Kangkü terü­le­tén i.e. II. évszá­zad­ban hatal­mas biro­dal­mat alkotó és e biro­da­lom­ban vezető sze­re­pet ját­szó ászi iráni tör­zsekre vezet­hető vissza. E biro­da­lom terü­le­tén önálló iráni népek kiala­kí­totta földműves-nomád kul­túra jön létre, s a biro­da­lom ter­jesz­ke­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san e kul­túra is szét­áram­lik a Szir-Darja és a Kau­ká­zus közötti terü­le­ten. E kul­túra és állam virág­zá­sá­nak az i.sz. 350-ben bekö­vet­kező hun táma­dás vet véget, ezt követően az itt élő iráni népek szét­szó­ród­nak, a nomád biro­da­lom népei közé keve­red­nek. A nomá­dok táma­dása az iráni népe­ket nyu­ga­tabbra löki. Új lakó­he­lyü­kön a Don-Donyec és rész­ben a Dnye­per vidé­kén, majd Mol­do­vá­ban nomád népek fenn­ha­tó­sága alatt éltek.

A mol­do­vai jászok az itteni kunok­kal együtt 1239-ben, illetve 1241 után jöt­tek be hazánkba, s nem­zett­sé­gük ezek­kel egy­szerre, a nekik kije­lölt helyen, Jász­be­rény vidé­kén tele­pí­te­tett le. A jászo­kat, mint a kunok­tól önálló népet csak több mint nyolc­van év után Károly Róbert 1323-ban kelt okle­vele említi elő­ször phi­l­is­tei néven. Ennek oka, hogy a jászok poli­ti­kai hata­lom­mal nem ren­del­kező segéd­né­pei vol­tak a kunok­nak, akik elnyomva és leala­cso­nyítva tar­tot­ták őket. Mivel a kunok ebben az idő­ben veszé­lyessé vál­tak, a király, hogy hatal­mu­kat csök­kentse tel­je­sí­tette a jászok kéré­sét. Ezután a jászok csak a király­nak tar­toz­tak kato­nai szol­gá­lat­tal, illetve ezután a kunok nem bírás­kod­hat­tak felet­tük, hanem csu­pán a maguk válasz­totta, de a király­nak is tetsző bíró. A jászok ettől kezdve eltá­vo­lod­tak a kunok­tól, s inkább az őket kör­nyező magya­rok­hoz köze­led­tek gaz­da­sá­gi­lag és tár­sa­dal­mi­lag is.

A jászok megő­riz­ték karak­te­rü­ket, saját iráni nyel­vü­ket, népi­sé­gü­ket egé­szen Mátyás koráig, ami­kor is 1474-benkaptak jogot arra, hogy mint a jászo­kat meg­té­rítő rend, temp­lo­mot és rend­há­zat épít­hes­se­nek Jász­be­rény­ben. A keresz­tény­ség fel­vé­te­lé­vel a jászok össze­épül­tek a kör­nyező fal­vak magyar lakos­sá­gá­val, s alig egy évszá­zad alatt elve­szí­tet­ték nyel­vü­ket is. / Az egy­kori jász nyelv egyet­len ismert írá­sos emléke az a szó­jegy­zék, ame­lyet egy 1422-ben kel­te­zett okle­vél hát­lap­jára írtak. E fon­tos doku­men­tum a jászok iráni szár­ma­zá­sá­nak döntõ bizonyítéka. /

A jászok szé­kekbe szer­veződ­tek, kapi­tá­nyo­kat válasz­tot­tak. Leg­főbb bírá­juk a nádor volt. Az egy tömb­ben lakó jászok szer­ve­zeti kerete Berény­szék volt, de vol­tak az ország­ban szór­vány­te­le­pü­lé­seik is. Feu­dá­lis osz­tá­lyokra tago­zó­dá­suk csak a XIV-XV. szá­zad­ban ment végbe a földmű­ve­lésre való átté­rés­sel és a lete­le­pe­dés­sel kap­cso­lat­ban. A Jász­ság 1876-ig Jász­kun kerü­let része volt, mint vár­me­gyei ható­ság alá nem tar­tozó köz­igaz­ga­tási egy­ség. A jászok és kunok 1514-ben Dózsa olda­lán har­col­tak a paraszt­há­bo­rú­ban, ami­ért bosszú­ból az 1514-i országgyű­lés őket is job­bágy­sorba taszította.

A Jászkun-kerület a Duna, a Zagyva, a Tisza, a Sár­rét és a Körös mel­lé­kén fekvő, egy­más­tól külön­álló terü­le­tek­ből állt. A tör­té­neti fejlő­dés során három nagyobb egy­ség ala­kult ki: a Jász­ság, a Kis­kun­ság és a Nagy­kun­ság A 150 évig tartő török hódolt­ság alatt a Jász­kun kerü­let erő­sen elnéptelenedett.

A sza­bad­ság­hoz szo­kott jászok és kunok nem tud­tak bele­törődni a job­bágy sorsba, addig kilin­csel­tek, kér­vé­nyez­tek, fel­leb­bez­tek, míg Mária Teré­zia által meg­hall­ga­tásra talál­tak; a királynő meg­en­gedte a jász­ku­nok­nak, hogy az összeg lefi­ze­té­sé­vel meg­vált­sák magu­kat és vissza­nyer­jék kivált­sá­ga­i­kat. Mária Teré­zia magyar királynő 1745.május 6-án írta alá a jászok és kunok redemptionális dip­lo­má­ját és ezzel új pecsé­tet ado­má­nyo­zott a Jászság­nak, Kun­ság­nak, amely­ben a Jász­ság, Nagy­kun­ság és Kis­kun­ság címe­reit fog­lal­ták össze. Mária Teré­zia sza­bad parasz­tokká nyil­vá­ní­totta a Német Lovag­rend föl­des­úri ható­sága alól magu­kat kiváltó jász­ku­no­kat.
Az 1745-ös Jász­kun Redemptio a jászok és kunok pél­dás össze­fo­gá­sát mutatja, mely­nek ered­mé­nye­kép­pen saját ere­jük­ből vissza­vá­sá­rol­ták régi kivált­ság­jo­ga­i­kat. A Jász­kun kerü­le­tet 1876-ban szün­tet­ték meg, ami­kor Szol­nok, Heves, Pest és Csong­rád megyébe osz­tot­ták be.

FORRÁS ÉS TELJES CIKK : jaszalsoszentgyörgy.hu