Kis magyar tűzoltótörténet: Autóra… Fel!
Gróf Széchenyi Ödön 1863-ban megalakította a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet. 1869-ben, a Nemzeti Torna Egylettel egyesülve – egyenruhás tűzoltókkal –, és az általa Londonban vásárolt tűzoltóautóval megkezdhették a kiképzést. Gróf Széchenyi Ödön lett az első elnöke az 1870-es évek elején megalakult Magyar Országos Tűzoltó Szövetségnek.
Borítóképen: Csepel D-420, a legjobban elterjedt fecskendő
Magyarországon tehát nemzetközi szinten összehasonlítva is elég korán indult el a professzionális tűzoltó szervezet, ami aztán természetesen rengeteg eszközt igényelt, hiszen a városok növekedésével, valamint az ipar fejlődésével egyre nagyobb kihívást jelentettek a tűzesetek.
A kezdeti időkben azonban még nem motoros egységek álltak készenlétben a tűzoltóságokon, hiszen Benz első autómobilját csak 1886-ban mutatta be, és még nagyon sokáig nem létezett igazi sorozatgyártás (Benz cége, a világ első autógyára, 1886 és 1893 között 69 autót készített).
Az első gőzfecskendő elvi megalkotói – a szabadalmi levél szerint – a magyar Szabó Pál és fiai voltak.
Ám a gyakran sújtó magyar átok (elsősorban a pénz és a technikai háttér hiánya) miatt még a prototípust sem tudták elkészíteni, így az első gőzfecskendőt Londonban építették meg 1829-ben.
Az első hazai gyártmányú gőzfecskendő Walser Ferenc tűzoltószergyáros gőzfecskendője volt 1877-ben. Pelles Antal mérnök tervezte, Krause Waldemar és Follmann Alajos parancsnokok szakmai útmutatásai alapján épült.
Az első benzinmotoros fecskendő 1907-ben jelent meg, mikoris Pécs elöljárósága vásárolta meg hivatásos tűzoltósága számára a Köhler gyártmányú benzinmotoros fecskendőt. Kéthengeres, 10 lóerős Csonka-féle benzinmotor hajtotta meg a két állóhengerű szivattyút, mely 8 atmoszféra nyomással legfeljebb 450 liter vizet szállított percenként. Teljes súlya a felszerelésekkel együtt 1378 kg. Pécsett 1951-ig volt használatban!
Az első világháború után megkezdődött a hazai robbanómotor hajtású tűzoltó szerkocsik gyártása. A Kis Rába tűzoltó fecskendőből a húszas évek elején mindössze tíz darab készült Győrben. A gyárban Prága licence alapján készült teherautó alvázára szerelték rá a tűzoltó felépítményt. Speciálisan a vidéki városok tűzoltási feladatainak ellátására alakították ki.
A II. világháború súlyos veszteségeket okozott a magyar tűzoltóságnak. Megsemmisült vagy elhurcolták a szerállomány jelentős részét. 1945-ben a front elvonulását követően mindösszesen hét gépjárműfecskendő maradt az országban.
A hiány csökkentésére 1946 és 1948 között 14 Rába gépjárműfecskendőt gyártottak. A Rába Super 2,5 tonnás tehergépkocsiból alakították ki.
A Rábák a közüzemi vízhálózattal ellátott városok, míg a MÁVAG-ok a vízellátással nem rendelkező települések tűzoltási feladatainak megoldására készültek:
A MÁVAG gépe eredetileg hathengeres, Láng dízelmotorral készült volna, de a gyár leállása miatt kényszerűségből a MÁVAG négyhengeres, 60 lóerős benzinmotorját szerelték be az LO 3500-as alvázakba. 1949 és 1951 között 64 darab készült belőle.
A Csepel D–350-es lényegesen könnyebb, mozgékonyabb és üzembiztosabb volt a korábbi típusokhoz képest. Elsősorban a vidéki társadalmi igényeknek megfelelően alakították ki. A karosszériát az Ikarus készítette. A nagy mennyiségű oltóvíz miatt a gépjárműfecskendőn csakis a legszükségesebb felszereléseket tudták elhelyezni. Ebből a típusból 1954-re 112 darabot szállítottak a tűzoltóságoknak.
Ez már értékelhető mennyiség volt, de a gépet továbbfejlesztették, melyben ugyan kisebb volt a víztartály, de létrával látták el, és a nagyobb málhatér lehetővé tette több felszerelés szállítását is!
A Csepel D–420-as gépjárműfecskendő felépítménye megegyezett a Csepel D–352-ével, de annak nagyobb teherbírású változata. Újítást jelentett az 1550 liter/perces egylépcsős centrifugál szivattyú és a gázsugár légtelenítő alkalmazása.
Ez volt a legjobban elterjedt fecskendő, sőt 200 darabot exportáltak is a szerből.
1959-ben rendszerbe állították a CSD–710-est. Újítást jelentett, hogy a szivattyú a jármű utasfülkéjében az ülés alá került. Nyomótömlő készletének nagy része nem tekercsben, hanem hajtogatva volt málházva. Ebből a típusból 20 darab habbal oltó tűzoltó gépjármű (2200 liter habképző anyagot tudott szállítani) is készült. Gyártották porral oltó kivitelben, valamint létrás gépjármű-felépítménnyel is.
Az Ikarus 526 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár a CSD–344-es összkerék-meghajtású alvázára tervezett új, felépítményű gépjárműfecskendője volt. A forma terve Finta Lászlótól, az Ikarus formatervezőjétől származik, a gépkocsi vezetőtervezője Verő László, a székesfehérvári gyár gépészmérnöke volt.
Az 1970-es évektől újabb fejlesztési időszak vette kezdetét. Lezárult a CSD–344- es gépjárműfecskendők gyártása, így sürgős igény jelentkezett az új gépjárművekre. 1970-ben megkezdődtek a fejlesztések a Labor és Műszeripari Művek (Labor MIM) esztergomi gyárában, ami alapja lett az: új TŰ tűzoltógépjármű-családnak.
Ez volt az utolsó olyan tűzoltógépjármű, amely teljes egészben magyar gyártmányú volt.