Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

Kis reklámtörténelem

Talán senkinek sem kell mondani, hogy egy bizonyos kisbajúszú ember úgy nyert meg magának egy országot, hogy nem csak repülővel jött-ment eszeveszett tempóban kortesbeszédeket tartani, hanem talán ős volt az, aki először használta úgy az addigra már eléggé elterjedt rádiót, ahogy azt addig csak a szappanoperák hirdetői tették…

Borítóképen: Szendvicsemberek

A jöbb érthetőségért: a szappanoperának is az Egyesült Államok a szülőhazája. Előzményeinek a napilapok hasábjain megjelent folytatásos regények, folytatásos képregények számítanak. Ez a műsortípus kereskedelmi alapokon jön létre: a kezdetleges rádiós szappanoperák heti 5-10 percben egy család történetét mutatták be, ahol a családtagok folyamatosan szappan-, fogkrém-, vagy mosópormárkák előnyeit hangsúlyozzák. Innen a név!

A sorozatot mindig egyetlen cég szponzorálja, azok, akiknek voltaképpen a termékét reklámozta a regény, vagy képregény…

A legsikeresebb magyar szappanopera, a “Szabó cslád” felvételén Gobbi Hilda és Szabó Ernő – 1964 (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

Innen már csak egy ugrás volt a rádió, hogy aztán elterjedése után a televízióba is megérkezzen a szappanopera műfaja! De ez már kalandos történetünk végén volt, ugyanis a mai reklámokról nem ejtünk szót, azokat mindenki ismeri (és sok esetben unja is…).

Nos, a történet első nyomait nem meglepő módon Egyiptomban találhatjuk. A jól szervezett társadalom egyik igen fontos szereplője volt a „kikiáltó”, aki – miután az írás és az olvasás akkoriban egy szűk kör sajátja volt – a közérdekű információkat kikiáltás útján közölte a sokasággal. Lehettek ezek törvények, adó- és egyéb járandóságok megfizetésére vonatkozó információk, de például így tudatták a Nílus áradásának várható idejét, vagy a nagy közösséget megmozgató építési munkákra vonatkozó információk.

Intef sztélé III. Tutmózisz (i.e. 1479-1425) sírjából: kevesen tudták elolvasni a maga korában is

Ez máris egyfajta reklám, mert az ország mindenkori vezetése által fizetett „kikiáltó” új információkat adott át, amiért pedig fizetség illette meg.

Nem volt ez másként a Közel-Keleten sem, ahol az imára hívó ének mellett feladat volt az is, hogy a vásárokban, és egyéb sokadalmakban is kihirdessék a hatóságok rendelkezéseit. A római hírnök már nem csak a hatóságok rendelkezéseit hirdette ki, hanem tájékoztatott a vásárok helyéről és időpontjáról is!

A Fonciere-palota tetején Merkúr, a hírvivő szobra – 1982(forrás: Fortepan / Album040)

Igen, ekkor jelent meg a „magánszféra” a „hirdetési piacon”, ugyanis ezeket a hírnököket már az árusok (is) fizették!

Énelő vásári kikiáltó ~1770

Az a fajta működés aztán átterjedt a középkori Európa egészére, ahol a nemcsak a pápai és császári vagy királyi edictumokat hirdette, hanem például azt is tudatta a jelenlevőkkel, hogy délután misztériumjáték lesz a templomtéren… Ez a fajta működés aztán sok-sok évszázadon keresztül fennmaradt, nálunk talán a kisbíró szerepe volt szinte teljesen ugyanaz.

A kisbíró odaállt az istentisztelet után a templomajtóba, és meghirdette a törvényt, a fogyasztási adót, a legelőjárandóság befizetését. De egyszersmind azt is, hogy ki az, aki a lónyírást az egész faluban legtakarásaidban végzi!

Kisbíró dobbal, kikiáltja a papírra írtakat – 1940 (forrás: Fortepan / Szántó István dr.)

Az előzőekből máris kitűnik, hogy a kikiáltó igazi terepe az, ahol sokan vannak. Márpedig ezek rendre a vásárok voltak, így nem csoda, hogy a kikiáltók mestersége – mert bizony a kikiáltónak „el kellett adnia a portékát”, különben nem fizették meg! – egy idő után vásári látványosság, cirkusz, majd komédia lett. Ilyen formán tehát a színház egyik előzménye, aminek aztán egy dalos ága lett az operett, és a kör be is zárult, íme, a szappanopera kifejezés történeti szempontból is helytálló!

Van egy érdekes történet, ami azt mutatja, hogy mennyire együtt élt egy jó ideig a komédia és a reklám. Mindenféle kuruzslók és csodadoktorok tudták, hogy amit árulnak, annak bizony kell a reklám, ezért komédiásokat fogadtak fel, akik aztán összecsődítették az embereket, és az sem volt baj, ha a komédiások bizony magát a csodaszert mutatták be – miközben persze szórakoztattak.

Vándorcirkusz a 16. században

Tudunk egy bizonyos Karl Bernardinról, aki valamilyen csodaszert reklámozott, de – miután nem volt elég pénze, vagy éppen elég fösvény volt… – maga mutatott be produkciót: a magasba kifeszített kötélen táncolva vicces dolgokat mondott, és volt egy produkciója, amikor a kenderkócból készült szakállát is meggyújtotta. Egy alkalommal azonban a bálnazsírral bekent kóc végezetessé vált, és a csodaszer reklámozója kötelestől, mindenestől lezuhant és szörnyethalt…

Velencei kuruzsló gykorolja tudományát az utcán – színpadias előadás

A vásárok és vurstlik mindig is megtartották ezt a fajta szellemiséget, de egy idő után – amikor egyre többen olvastak, a vársok zaja pedig egyre nagyobb lett… – kezdett előtérbe kerülni az írott, rajzolt reklám! Lapokban, újságokban jelentek meg hirdetések, de az utcákon is, hiszen – ha már a várost nem lehetett túlkiabálni, az emberek meg rohantak! – gyors, tömör, ámde figyelemfelkeltő üzenetekre volt szükség!

Reklámok a Csillaghegyi strandon – 1930 (forrás: Fortepan / Romák Éva)

Addig is ismert volt a cégér, de most aztán egymást felülmúlva igyekezett mindenki reklámozni magát. Csakhogy… Az nem volt elég, ha az üzlethez közel járók látják a hirdetést, másokat is oda kellett vonzani. Így jöttek az újságok reklámjai, de így kerültek reklámok a járművekre, ahogy így kerültek reklámok a szendvicsemberekre is!

Ebbe a világba csöppent bele a rádió, ami ismét visszavette az emberi hang vezető szerepét a reklám terén, minthogy a rádiót egyre többen otthon, a szobában hallgatták. Ott pedig elég volt az akkori, ládányi méretükhöz képest egyáltalán nem hangos rádiók is!

A Lakihegyi rádióállomás adóterme – 1900 (forrás: Fortepan / F. Dózsa Katalin)

Azt pedig már tudjuk, hogy ki volt az, aki a rádiót politikai reklámra használta, és innen már csak egy lépés volt, hogy mind a kereskedelmi, mind a politikai reklám átköltözzön a televízióba, ahol minden összeállt! Kép és hang (méghozzá mozgóképpel!), egy idő után színesben, a reklámozók Kánaánja!

És akkor jött a világháló, jöttek a mindenféle alkalmazások és honlapok, játékok és szórakoztató termékek, amelyek ugyanúgy, csak még sokkal intenzívebben sugározzák a reklámokat!

Sokan utálják, és unják, megint mások azt mondják, hogy ez egy szükséges rossz, mert bizony reklám, és a reklámokból származó bevételek nélkül sokkal kevesebb tartalom lenne a világhálón, és sok olyan minden nap használt alkalmazás van, ami nem is lenne, ha nem lenne reklám. Kinek van igaza?

Nos, mindkét véleménynek megvan a maga igazsága, mi nem fogunk dönteni egy egyébként parttalan vitában!

Ajánlott Cikkek