Kisfaludy Társaság
A Kisfaludy Társaság (korabeli helyesírással Kisfaludy-Társaság) Kisfaludy Károly barátai és írótársai által, 1836-ban Pesten alapított társaság, amelynek célja kezdetben a költő összes művének kiadása és emlékművének felállítása volt. A társaság Kisfaludy halála után fontos irányítója lett az irodalmi ízlés fejlesztésének, s a hazai szépirodalom támogatásának. A 19. században havonkénti felolvasó ülései az irodalmi élet legfontosabb eseményei közé tartoztak. A társaságot 1952-ben feloszlatták, működése megszűnt.
A 19. század első felének nagy írói és irodalmárai hozták létre a társaságot, s nem merült ki Kisfaludy Károly műveinek kiadásában és emlékszobrának felállításában, sokat tettek a magyar irodalom fejlesztése és terjesztése érdekében. Felfedezték Arany János költészetét, majd Arany már maga is bekerülvén a Kisfaludy Társaságba, Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásának útjait egyengette.
Pályázataik nemcsak szépirodalmi, hanem irodalomelméleti alkotások létrehozására is ösztönöztek. Ellenezték, hogy az irodalmi gondolkodást befolyásolja a politika. Modern irodalmi témákat vetettek fel az 1840-es években, például a dráma korszerű értelmezése, a regény és a dráma különbsége, a népiesség kérdése az irodalomban. Hamarosan lapokat, könyvsorozatokat indítottak.
A Kisfaludy Társaság Évlapjait 1840–1846 között, majd 1860-tól 1940-ig jelentették meg. Közreadták benne például Arisztotelész, Horatius, Boileau, Alexander Pope egyes elméleti munkáit. 1846-ban megindították Hellén könyvtár című könyvsorozatukat, amelyben Aesopus meséit, Püthagorasz és más klasszikus szerzők műveit jelentették meg. Nemzeti könyvtár és Külföldi regénytár címeken is indítottak könyvsorozatokat.
Ösztönöztek a népköltészeti anyag gyűjtésére, igen jelentős a Magyar Népköltési Gyűjtemény című 14 kötetben kiadott sorozatuk, amelyet az 1872-től 1924-ig terjedő időszakban adtak közre.
Gyulai Pál konzervatív vezetése alatt a társaság szembekerült a 19–20. század fordulóján kibontakozó, később a Nyugat körül csoportosuló modern magyar irodalmi irányzat irodalomszemléletével, velük ellentétben az akadémizmust képviselte (lásd pl. Berzeviczy Albert vs. Babits Mihály: „A kettészakadt irodalom”). Innentől végig e változó intenzitású szembenállás egyik pólusa volt a társaság. 1952-ben oszlatták fel.
