Vélemény Vélemény-cikkeink

Kissinger: Armageddon és hidegháború

Henry Kissinger szerint az Egyesült Államok és Kína viszonyában mindenképpen megoldást kell találni, mert ha tovább nő a feszültség, az Armageddon-szerű eseményekhez vezethet.  Az pedig nem csak Amerika, hanem az egész világ problémája. A Nobel-békedíjas diplomata a ’70-es évek óta foglalkozik nemzetbiztonsági kérdésekkel, így szavára érdemes odafigyelni!

Igen, azokban az években – Nixon és Ford idején – nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként tevékenykedett, amikor a Kínával való viszonyban érdemi változások következtek be. Tevékenységét nagyban meghatározták a kínai kapcsolatok, így komoly szerepe volt abban, hogy a Teng Hsziao-ping a KKP 11. kongresszusának 3. plénumán hivatalosan is elindította Kínát a reformok útján, melyre a „reform és nyitás politikájaként” (kajko kajfang) szoktak hivatkozni.

Ami tehát ma Kína, az valahol ebben az időszakban indult el. Akkor még sokan nem figyeltek fel rá, de a ’70-es évek vége felé indult el a keleti óriás a világ meghódítására. Mára pedig olyan gazdasági hatalomra tett szert, hogy komolyan veszélyezteti az Egyesült Államok világelső pozícióját. Talán a legnagyobb probléma abból adódik, hogy Kína növekedésével az évek során felzárkózott az USA-hoz, politikai befolyása viszont jelentős lemaradásban van – legelábbis Peking szerint.

Ha úgy tetszik tehát Kissinger az egyike azoknak a ma még élő politikusoknak, akik még ma is élnek azok közül, akik Kínát elindították a fejlődés útján. Akkoriban persze nem feltétlen ez volt a cél, az Egyesült Államok sokkal inkább azért igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani Kínával, hogy elidegenítsék a világ már akkor is legnépesebb országát a nagy ellenség Szovjetuniótól. Ezzel nagyon nehéz dolga nem is volt, hiszen 1969 után, amikor egy határincidens után az akkori szovjet vezetés megsemmisítő válaszcsapással fenyegette meg Kínát.

Washington hatékonynak bizonyult, hiszen a kínai-orosz kapcsolatok csak Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével mozdult ki a holtpontról. Bármilyen furcsán is hat ma, de csak ekkor sikerült kijelölni a kínai-orosz határ teljes hosszának vonalát! Most azonban teljesen más a helyzet; Kína ma már nem az éhínség és a szegénység országa, viszont Oroszországgal manapság sokkal jobb kapcsolatot ápol, és – miután Peking ma már sokkal magabiztosabb külpolitikai kérdésekben (is) – az Egyesült Államoknak igenis van mitől tartania!

Kissinger aktív évei alatt az atomfegyverek fenyegetése jelentette a legnagyobb veszélyt az emberiségre, de most azt mondja, hogy ma már az atomfegyverek mellé felsorakozott az a technológiai fejlődés, márpedig a két ország a mesterséges intelligencia terén vezető hatalomnak számít.

„Az emberiség, történelme során először elérte azt a pontot, hogy képes belátható időn belül eltörölni önmagát a Föld színéről. A technológiánkkal olyan erők birtokába kerültünk, amiről még hetven évvel ezelőtt sem mert volna senki álmodni.”

Ezek Kissinger szavai, melyek a McCain Intézet rendezvényén tartott előadásában hangzottak el. A veterán diplomata szerint kettős megközelítésre van szükség; Amerikának szilárdan ki kell állnia az alapértékei mellett, meg kell követelnie Kínától a tiszteletet, ugyanakkor folyamatosan keresni kell a párbeszédet és az együttműködés lehetőségeit.

Az életük vége felé tartó bölcsekre jellemző módon nem állítja, hogy ez az egyedül üdvözítő megoldás, sőt azt sem, hogy ez célra vezet, de az ő tapasztalataival rendelkező politikusok szavait érdemes meghallgatni. Tegyük hozzá, hogy – mint mindenkor az Egyesült Államok szolgálatában álló diplomata – ma is Washington szemüvegén keresztül látja a világot.

Az minden esetre figyelemre méltó, hogy ma már nem Oroszországot tekinti a fő riválisnak, hanem Kínát, de feltehető, hogy ebbéli véleményének azért ad hangot, mert pontosan tudja, hogy Kína és Oroszország összefogása könnyen térdre kényszerítheti az Államokat. Márpedig Biden konfrontatív politikája mostanság egyre inkább összetereli a két fő ellenségnek kikiáltott világhatalmat.

Ajánlott Cikkek