Magyarság Történelem Történelem Videók Világ

Kizárólag széles nyomtávra: Ganz-MÁVAG D1

A Ganz – együttműködésben több másik magyar vállalattal – rendkívül erős volt a nemzetközi vasúti gépgyártásban már a ’20-as évektől folyamatosak voltak a külföldi eladások, és ez a második nagy világégés után sem változott – hacsak annyiban nem, hogy nyugatra kevesebb, míg keletre egyre több exportot teljesítettek. A D1-es sorozat kifejezetten export-termék volt, méghozzá kizárólag a szovjeteknek készült. A gép egy műremek volt, de hogy mennyi hasznot hozz, innentől kezdve nem lehet tudni…

Borítóképen: D1 300-3 dízel-hidromechankus motorvonat a Ganz-MÁVAG előtt 1967. tavaszán (a 100. D1)

Ez egyet jelent a széles nyomtávú kivitellel, ami aztán – a Szovjetunió széthullása után – azt eredményezte, hogy Oroszországban, Litvániában és Ukrajnában közlekednek D1-esek, illetve Moldovában is fellelhetők. Fontos tudni, hogy a gépek nagy része ma is forgalomban van!

A Szovjetunióban üzemelő magyar gyártású motorvonatok kedvező benyomást tettek mind az utazóközönségre, mind az üzemeltetőre, így amikor 1958-ba…

A Szovjet Vasutak vezetése elhatározta a motorvonati üzem kiterjesztését az elővárosi forgalomban – szovjet/orosz viszonylatban ez 250 kilométer! -, a Ganz Vagon- és Gépgyár kézenfekvő partnernek tűnt.

D029-3 dízel-mechanikus motorvonat és vezetője Budapesten, a Ganz-MÁVAG közelében, a Népligetben 1962

A korai példányopkon nem lehet nem észrevenni a Hargita motorvonattal való hasonlóságot:

A megrendelésnek megfelelően a Ganz-MÁVAG 1960-64 között nyolcvankilenc darab D sorozatú háromrészes motorvonatot szállíthatott a Szovjet Vasutak részére. A járművek teljes megelégedést váltottak ki az illetékeseknél, így 1964-ben egy még nagyobb volumenű megrendelést kapott a budapesti gyár a Szovjetunióból:

A szovjet Masinoimport külkereskedelmi vállalat kezdetben évi 40 szerelvény szállítását rendelte meg, melyek a D1 sorozatjelölést kapták.

A sorozatot kisebb-nagyobb módosításokkal 1988-ig gyártotta a Ganz (a betétkocsik gyártásába időszakonként bevonva a győri vagongyárat és az aradi Astra Vagongyárat is).

Huszonnégy év alatt összesen 605 szerelvényt szállított a Ganz a Szovjet Vasutaknak – ez 1.210 motorkocsit és 1.330 betétkocsit jelent!

A járművek a volt Szovjetunió területén gyakorlatilag mindenütt megfordultak, kibírva 40 Celsius-fokos hideget és meleget egyaránt. Az első selejtezésekre a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján került sor, azaz körülbelül húsz üzemben töltött év után.

Ma D1 sorozatú motorvonattal Ukrajnában a kárpátaljai vonalakon lehet találkozni, illetve Moldovában és a balti államokban is szép számmal üzemelnek még a Ganz-MÁVAG egykori nagyságát hirdetve.

HOgy mennyire vált be a D1? Erre kiváló példa – és nyilván a pénzhiány is az oka -, hogy a jászvásári vonatokat öt széles nyomtávú D1M dízel motorvonat adja. Az eredetileg D1 sorozatú, négyrészes szerelvényeket a Ganz-MÁVAG építette még 1963-ban, de a korosodó járműveket 2012-ben fel- és megújították:

Egy D1M Modovában

Ajánlott Cikkek