Hírek

Kóbor Jánost Frenreisz Károly búcsúztatja ma este 19.00. kor a Bazilikában

Mint írtuk, élőben közvetíti a Duna World az Omega énekesének, Kóbor Jánosnak búcsúztató szentmiséjét a budapesti Szent István Bazilikából december 17-én, 19.00 órától. Az énekest Frenreisz Károly is búcsúztatja majd, a szíve szakadt meg, miközben beszédén dolgozott.

A megtisztelő és egyben nagyon nehéz feladat, hogy elköszönjön az Omega frontemberétől, a Kossuth-díjas Frenreisz Károlyé lett, aki ma a szakma nevében végső búcsút vesz tőle.

Ez egy hihetetlenül nehéz feladat számomra. Nehezen vállaltam el a beszédet, de úgy érzem, mindenképp tartozom ennyivel. Így legalább a magam módján én is tudok tisztelegni Mecky előtt. Életem legnehezebb napja lesz. Akármennyire is szerettem, várom már, hogy elteljen a nap. Úgy érzem, régóta ez az egyik legnehezebb feladat, amit elvállaltam” – mondta Frenreisz Károly.

FORRÁS: MTI/MARJAI JÁNOS

Bors Kóbor János egykori zenésztársát, Molnár Györgyöt is megkereste a búcsúztató előtt. “Jó lesz már elengedni őt! Az a nehéz ebben a helyzetben, hogy amikor az ember öt percre talán elfelejtené ezt a tragédiát, egy újságcikk, egy videó, egy dal nagyon könnyen eszébe juttatja, és rájön, hogy vissza kell szállni a földre, mert Mecky valóban elment” – tette hozzá Elefánt, az Omega gitárosa.

Kóbor János temetése zártkörű lesz. A család kérésére a végső búcsún csak a szerettei lehetnek jelen, hamvait a Balatonba szórják majd.

origo.hu

Ajánlott Cikkek