Hírek

Konasenkov jelenti!

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos képviselője reggel tájékoztatta a közvéleményt a harcok állásáról, illetve az orosz csapatok által okozott ukrán veszteségekről. Mint mindig, most is felhívjuk a figyelmet, hogy az ellenoldalon más hírek jönnek, de ez már csak így van egy olyan rettenetes helyzetben, mint a háború…

Borítóképen: A háború alatt megsemmisült lakóház Donbassban. Liszicsanszk, Lugansk régió – 2014. augusztus 4. (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: Ліонкінг, licenc: CC BY-SA 4.0) A kép illusztráció

„Oroszország hadműveleti-taktikai, katonai és pilóta nélküli repülőgépei Ukrajna 81 katonai létesítményét semmisítették meg. Ezek között volt négy több indító rakétarendszer, három parancsnoki állomás, nyolc lőszerraktár és 28 katonai felszerelésraktár – mondta Konasenkov.

Helyszíneket nem adott meg, ugyanakkor beszámolójának voltak földrajzi vonatkozású megjegyzései is:

„A Luhanszki Népköztársaság csapatainak csoportosítása az orosz fegyveres erők tűztámogatásával a köztársaság területének több mint 90%-át felszabadította. Jelenleg a Luhanszki Népköztársaság egységei nacionalisták szétszórt csoportjait számolják fel a felszabadult Rubizsne település déli peremén.”

Piros szaggatott vonal jelöli a két közigazgatási egység határvonalát, a rózsaszínes terület pedig a szakadár területek orosz támadás alőtti területét, a piros karika pedig az említett Rubizsnye teleoülést jelzi (forrás: Saját szerkesztés az alábbi file felhasználásával: commons.wikimedia.org, szerző: Rr016, licenc: CC BY-SA 4.0)

Konasenkov nyilatkozata alapján tehát bizton állíthatjuk, hogy Oroszország a szakadár területek határait nem a Minszki Megállapodásban rögzített fegyverszüneti határokon, hanem az ukrán közigazgatás területi/régiós (oblaszt) meghatározása alapján. Ezzel pedig jócskán kitolják a Kreml által (és kizárólag általa!) elismert „népköztársaságok” határait!

Márpedig az ukrán közigazgatási határok által felölet terület jó háromszorosa a Minszki egyezményben rögzített fegyverszüneti frontvonalak által határolt területnél!

De vissza beszámolóhoz! A szóvivő szerint az ukrajnai „különleges hadművelet” kezdete óta az orosz csapatok összesen 138 rakétavetőt semmisítettek meg. Március 17-én, szerdán a minisztérium arról számolt be, hogy az orosz légierő légvédelme lelőtt egy ukrán Mi-24-es helikoptert Belki falu közelében, valamint öt ukrán pilóta nélküli légi járművet, köztük egy Bayraktar TB-2- t.

Ajánlott Cikkek