Könnyűfém a nehéz időkben: a Szabadszállási alumínium híd

A magyar alumíniumipar története meglehetősen „kalandos”, melyben minden siker mellett mindig is jelen voltak olyan, az ágazatra árnyékot vető események és folyamatok, ami sokakban ellenérzést váltott ki. Mi ezekkel a negatívumokkal nem foglalkozunk, csak egy kisebb történeti összefoglalóval kezdünk azért, hogy végül elérjünk a szabadszállási alumínium híd építéséig és bemutassuk, miért éppen az alumíniumot választották, és hogyan építették meg a hidat.

Borítóképen: Szabadszállásialumínium közúti híd képe – 1957

Ahogy ígértük, előbb a magyarországi alumíniumiparról ejtünk pár szót. Nos, a kezdet igen nehéz volt – mint általában mindig, amikor valami újba fognak bele -, és persze már az indulásba beleszólt a történelem…

Az alumínium gyártásának alapja a bauxit, de ebből közvetlenül nem készíthető alumínium, előbb timföldet kell előállítani a kibányászott alapanyagból. A Magyaróvári Timföldgyárban (talán van, akinek még a MOTIM mond valamit a későbbi időkből) 1934-ben timföldet. Nem volt egyszerű menet, amíg idáig is eljutottak…

Az ALUÉRC (Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt.) vezetősége 1932-ben a gazdasági válság mélypontján nem gondolhatott korszerű timföldgyár építésére. Ezért megvásárolták egy csődbejutott és így leállított németországi vegyi üzem berendezéseit. Előbb néhány hónapra próbaüzem jelleggel megindították a timföld-hidrát termelését és ezen részt vettek az ALUÉRC mérnökei és dolgozói, hogy megismerjék a berendezéseket és azok működtetését.

Közben 1933 tavaszán a hatalomra került náci kormány megtiltotta a termelő berendezések kivitelét. A rendeletet kijátszva, ócskavasként vették meg a berendezéseket.

Így jött létre tehát az első timföldgyár Magyarországon, de közben már Csepelen is elindult valami; Csepelen már épült az alumínium kohó, amely már a timföldből képes volt alumínium előállítására. Miért éppen Csepel?

Mert a Weiss Manfréd gyár Fémművének telephelyén adott volt az energiaellátás a csepeli erőmű révén, illetve az egyenáramú ellátásra használatból kivont motorgenerátorokat vásároltak, és azokat egy leállított részleg gyárcsarnokában helyezték el.

Az alumíniumgyár külön részvénytársaságként jött létre, az első tíz kemencét 1935 január elején helyezték üzembe, és még ebben a hónapban megkezdték az alumínium üzemszerű csapolását.

A második alumíniumkohó megépítésére a Magyar Állami Kőszénbányák Rt. (MÁK Rt.) vállalkozott. A 4.000 t/év kapacitásra tervezett alumíniumkohó építését 1938 szeptemberében kezdték meg, és 1940 januárjában helyezték üzembe az első 10 db elektrolizáló kádat. A kohó fokozatos kiépítéssel 1944-ben érte el a tervezett kapacitást.

A következő alumíniumgyárat az 1937-ben megalakult Magyar Bauxitbánya Rt. Ajkán építette meg.

Bátra németek korábban minden eszközzel igyekeztek ellehetetleníteni a magyar alumíniumipart, a háború alatt egyre inkább fontossá vált számukra a hadiipar által is jócskán használt alumínium, a magyarországi gyártás pedig különösen akkor lett fontos, amikor a német iparvállalatokat elérték a szövetségesek légicsapásai…

Aztán 1944 végén egyes üzemeket leszereltek, és ahogy lassan visszavonultak, vitték is magukkal, ami meg maradt, arra 1945-ben az oroszok csaptak le.

A gyárak egy része a német tőkeérdekeltség arányában jóvátétel fejében szovjet tulajdonba ment át, így magyar-szovjet vegyes vállalatok alakultak. A kettős irányítás nehézkessége miatt, államközi szerződéssel létrehozták a Magyar-Szovjet Bauxit- és Alumínium Rt.-t. Az új vezetés fokozatosan minden alumíniumipari üzem irányítását átvette és jelentős fejlesztést indított el (természetesen a magyar költségvetés terhére).

Nos, ebben a helyzetben készült el a híd – Magyarországon elsőként, a világon negyedikként! – aminek teljes tartószerkezete könnyűfémből készült.

Hogy teljesen pontosak legyünk a híd szerkezete dúralimínium (vagy dural), ami egy alumínium ötvözet, amely 2–4,5 százalék rezet, 0,2–2 százalék magnéziumot, 0,5–1,2 százalék mangánt és 0,2–1 százalék szilíciumot tartalmaz. Általánosan ezt ismerjük egyébként alumíniumként, ugyanis a tiszta alumínium tulajdonságai nem feltétlenül felelnének meg az elvárásoknak.

A híd rövid leírása:

A híd Szabadszálláson, a dunavölgyi főcsatorna felett épült, a felrobbantott régi kétnyílású tégla-, kőboltozatos ívhíd helyén. A híd a vízfolyás irányára merőleges.

Helyben vagyunk; miután előbb a németeknek termeltünk, és akik aztán elvitték a gyárak egy részét, majd felrobbantották visszavonulás közben a hidakat, a helyükre érkező oroszok pedig a gyárak maradékára tette le kezét, a magyar költségvetés terhére épült gyárakban készült duralból építjük újra – saját költségre! – a mások által felrobbantott hidat…

De mi indokolta a jelentősen drágább alapanyag használatát? Nos, egyrészt ez egyfajta próba volt, másrészt a politikának is jól jött, de igenis voltak műszaki okok is, hiszen az alumíniumszerkezet azonos teherviselőképesség mellett jelentősen kisebb súlyú! Hogy próba lehetett, azért gondoljuk, mert maga a híd nem túl nagy méretű, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy modellt jelentsen a későbbiekre nézve, és a mérnökök tapasztalatokat szerezzenek mind az építés, mind pedig az üzemelés során.

„A kísérleti könnyűfém pályaszerkezet két szomszédos mezőben készült s háromtámaszú tartósként alakíttatott ki, 1,05 m széles szállítható elemekből. E szerkezet lényegében egy 8 mm vastag alumíniumlemez, melyhez sávonként 6 db aszimmetrikus U-szelvényű alumínium hossztartót erősítettünk” – írja Bölcskei Elemér, a híd tervezője a Közúti és Mélyépítési Szemle 1951 éprilis 1.-i számában, majd így folytatja:

A könnyűfém pályaszerkezet súlya, tehát mintegy 1/3-a a hasonló rendeltetésű szokásos vasbeton pályaszerkezetnek. Ez arra mutat, hogy nagy fesztávolságú hidaknál, ahol az önsúlynak domináns szerepe van, könnyűfémszerkezetű pálya alkalmazása — e szerkezetek magas ára ellenére is — gazdasági előnnyel járhat.

Nos, ez a lényeg, ezért volt fontos szakmai szempontból is a híd megépítése!

Amiért pedig ezt a hidat műszaki szempontból egyfajta kísérletnek tekintjük, az nem más, mint hogy a Szabadszállás határában megépült első magyarországi alumínium híd nyílása mindössze 10,6 méter volt!

De ez semmit nem von le értékéből, azt viszont igencsak sajnáljuk, hogy ma már nem láthatjuk, hiszen 1985-ben elbontották… Arról sajnos nincs információnk, hogy mi volt a bontás oka, de feltehető, hogy nagyobb teherbírású hídra volt szükség, mert ha a szakemberek odafigyeltek a korrózió elleni védelemre, és a hidat nem érte más okból kifolyólag kár, akkor még ma is szolgálhatna.

De vissza az építéshez! A híd egyes alu-elemeit igen komoly vizsgálatoknak vetették alá (a Közúti Hadosztály kívánságára az Alumínium Kutató Intézet még külön fárasztó vizsgálatnak is alávetette), és csak ezek után kerülhettek beépítésre a gerendák (nevezzük így az egyszerűség kedvéért) és a lemezből készült szerkezetek. Ezeket szegecseléssel rögzítették, de az alu-szerkezet esetén ez eltérő, más technikát és anyagokat igényel, mint az acélszerkezet.

A vizsgálatok egyébként megmutatták, hogy a teherbírásban egyenértékű alumínium híd elkészíthető, de a rugalmasság tekintetében bizony vannak kihívások, ugyanis a könnyűfém szerkezet rugalmasság mindössze a harmada a vas/acél szerkezetnek. De természetesen ezt is figyelembe vették a tervezés során!

Bár a köztudatban az él, hogy az alumínium nem korrodál, leginkább csak fényét veszti, de ez a dural esetében (sem) igaz teljesen, ezért a tervezés és kivitelezés során különösen nagy figyelmet szenteltek a korrózióvédelemnek.

„Bár a szerkezet súlya egy hasonló rendeltetésű vasszerkezet súlyának mintegy 40 százalékára tehető, költségei mégis lényegesen magasabbak, mint egy hasonló rendeltetésű vasszerkezeté. A költségtöbblet kb. 150 százalékra tehető. E kísérleti híd gyártásánál szerzett tapasztalatok általában azt mutatták, hogy a könnyűfémszerkezetekkel kapcsolatos műszaki szempontból felmerült nehézségek legyőzhetők.”

Ez az idézet is a tervezőtől származik az említett cikkből, és egyértelművé teszi, hogy ez egy kísérlet volt, ami a várt eredményeket hozta, így sikernek tekinthető!

És mi a sommázat? Összességében a híd jól vizsgázott és kiderült, hogy az alumínium szerkezetű hidak elterjedését akkoriban igazán csak a magas költségek hátráltatták, de a műszaki tapasztalatok bőven megérték a befektetést, hiszen a jövőben felhasználhatták az itt szerzett tapasztalatokat.