Kossuth hadihajója a Kérlelhetetlen (Implacabile) története
1848-ban már az első harcoknál kiderült, hogy a kialakuló magyar haderőnek hadihajókra van szüksége. A vízi határőrséget ellátó szerb csajkások kezdettől Bécs érdekeiért küzdöttek, az adriai flotta is hű maradt a császárhoz. Széchenyi István naplójában többször utal Kossuth elképzeléseire a magyar flottáról. (Ennek költségeivel nem értett egyet a többi kormánytag.) Az 1848. augusztus 31-i minisztertanács kapcsán így ír: „Ez egy szabadalmazott rabló! Kossuth ágyús hajókat akar.” Duschek Ferenc pénzügyminiszter is ellenezte a tervet, de Kossuth már megtette a szükséges lépéseket: az Alföldi Hírlap 1848. augusztus 27-i száma bejelentette a Kérlelhetetlen (Implacabile) nevű első magyar tengeri hadihajó fiumei szolgálatba helyezését. Tizenkét 12 fontos és két 24 fontos ágyúval szerelték fel a hajót, amelynek parancsnoka gróf Dominich Vince, volt császári sorhajózászlós, a tengerészakadémia tanára lett. Ám a hír bejelentése kicsit elhamarkodott volt.
Dokumentumokból tudjuk, hogy a magyar kormány Spiridione Gopcevich ismert trieszti hajóépítő és -kereskedő cégével tárgyalt a Kérlelhetetlen és a Gloria nevű vitorlások megvételéről. A tárgyalásról értesült báró Koller londoni osztrák követ, aki sietett tájékoztatni az ügyről kormányát. A vásár 1848. október 15-én jött létre, azzal a kikötéssel, hogy a cég Londonban szereli fel a hajót hadiszolgálatra, amihez megszerzi az angol kormány engedélyét. Kayser Albertnek, a hajóparancsnok mellé beosztott megbízottnak Pulszky Ferenc londoni magyar követhez küldött jelentéséből azonban kitűnik, hogy a cég nem tudott megfelelni vállalt kötelezettségének, mert az angol hatóságok – az ország semlegességére hivatkozva – nem engedélyezték a hajó felfegyverzését.1849. január 26-án a kereskedővállalat megbízottja a hajóparancsnokságtól kérte a még hátralévő 25 ezer forint, a saját részére pedig 11 ezer forint kialkudott összeg kifizetését, ellenkező esetben kilátásba helyezte, hogy visszaküldi a hajót Triesztbe.Bár a válasz szerint a kifizetések ebben az időben már jórészt megtörténtek, a Gopcevich cég is a hajó Triesztbe való visszairányításával fenyegetőzött, ha Dominich hajóparancsnok nem vállalja magára – a cég kudarca után – az angol kormányengedély megszerzését. E huzavonát használta fel az osztrák kormány, hogy követe útján a magyar állam tulajdonát képező vitorlás azonnali lefoglalását kérje. Gróf Dominich, látva a fejleményeket, a saját személyes biztonsága és hivatala jövőbeni biztosítása érdekében átadta a hajóra vonatkozó összes okmányt és elszámolást a londoni osztrák követnek.
Így ért véget egy jelentős kísérlet, amelynek során – mint a szabadságharc idején más esetben is – Kossuth egyik szép és reális elgondolása vált politikai kalandorok játékává. Ide kívánkozik, hogy az 1849. június 3-án Anconában megkötött magyar- velencei egyezség is említést tesz a magyar flottáról: „Velence Köztársaság segíteni fogja Magyarországot egy adriai hajóhad felállításában. A magyar hajók felfegyverzésének költségeit Magyarország viseli.” Kossuth hajóhadat akart a Dunán is. Néhány kisebb hajót fel is szereltek. Nagyon jól szerepelt a folyami harcokban a hadügyminiszterről elnevezett Mészáros hadigőzös. Ez a hajó eredetileg a Dunai Gőzhajózási Társaság – 118 854 aranyforintért építtetett – 60 lóerős, Franz nevű gőzöse volt, amelyet a magyar kormány fél áron, 60 ezer aranyforintért vásárolt meg, és alakíttatott át. Ágyúival többször sikerrel avatkozott be a part menti harcokba. A világosi fegyverletétel után visszakapta a Dunai Gőzhajózási Társaság. Néhány évig vontatógőzösnek használták a dicsőséges múltú csatahajót. A magyar szabadságharc sorsa a szárazföldön dőlt el, a jelentős csatákat itt vívták. A sok dicső ütközet, hősi erőfeszítés elhomályosította a fentiekben röviden ismertetett flottaalakítási kísérletet. Pedig nem feledkezhetünk meg róla, mert ez is bizonyítja Kossuth és köre messzetekintését, a haza védelmének ügye iránt érzett felelősségét. Az utókor számára sokat árul el a gazdasági hátterük is.
