Vélemény Vélemény-cikkeink

Köszönjük Amerika!

Nem elég, hogy az Egyesült Államok éppen azon ügyködik, hogyan ugrassza össze Oroszországot és Ukrajnát, még azt is sikerül elintéznie, hogy gazdaságaink, itt Európában, és különösen Kelet-Közép Európában egymás után kapják a gyomrosokat – ha esetleg a koronavírus nem tett volna be eléggé… Mutatjuk, hogyan is akarják kicsinálni mindazt, amit hosszú évek alatt elértünk!

Borítóképen: a Fed központi épületének főbejárata felett trónoló sas

Az Allianz kötvényguruja, Mohamed El-Erian nagy név a befektetési szakmában, és most nem kevesebbet állít, mint hogy a Fed (az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő szervezet) története legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy átmenetinek minősítette az inflációt. Hogy hat ez ránk? Miért méretes kitolás ez velünk? Elvisszük az olvasót egy izgalmas pénzügyi túrára!

Fed

A Federal Reserve (Szövetségi Tartalék Rendszere) megnevezésében sokszor használják azt a szófordulatot, amit mi is; „a jegybank szerepét betöltő”. Ennek igen komoly jelentősége van, ugyanis a világ (ma még…) vezető hatalmának központi bankja, aki a világ vezető devizája felett őrködik, a világ többi központi bankjától totálisan eltérő státuszban, nagyon más mandátummal működik!

A következő, keretes írás a Fed történelmét, és jelen helyzetét mutatja be. Érdekes olvasmány, de a cikkünk ennek átolvasása nélkül is értelmezhető, végkövetkeztetését a keretes rész után megismételjük!

Egy kis banktörténelem

Az Egyesült Államok nem túl hosszú történetében a bankrendszer kialakítása sem tekint vissza olyan nagy múltra, mint Európában, ahol az éppen mostanság megszűnőben lévő, de még ma is működő Banca Monte dei Paschi di Siena-t 1472-ben alapították, azaz húsz évvel Kolumbusz utazása előtt… És a sienai magisztrátus által alapított bank bőven nem az első! Az első, mai fogalmak szerint is banknak nevezhető vállalkozást bankot Giovanni di Bicci de’ Medici alapította Firenzében 1397-ben…

Az Egyesült Államokban az első bankjai az európai bankok leányai voltak, de hamar kinőttek a helyi bankok is az elüldözött indiánok nyomában! Ezen bankok tevékenysége a kezdetekben teljesen önálló volt, leginkább a takarékszövetkezeti formára hasonlított – legalábbis abban az értelemben, hogy a helyi lakosoktól gyűjtött betéteket, és adott számukra hiteleket. Abban viszont erős különbség volt, hogy a közösségi tulajdon nem jelent meg, ezeket a kis bankokat egy-egy tehetősebb polgár birtokolta, aki sokszor a helyi vezető is volt egyben.

Egy idő után azonban pár bank kinőtte ezeket a kis lokációkat, terjeszkedni kezdtek, és szükségessé vált valamilyen egységes szabályozás, hiszen a teljesen független intézményként működő bankok teljesen más és más szabályok mentén működtek, így gyakran előfordultak csődök, illetve visszaélések. Az Egyesült Államok Első Bankja (1791 – 1811) és az Egyesült Államok Második Bankja (1816 – 1836) egyaránt húszéves mandátummal működött, amelyet a kongresszustól kaptak, pénzt bocsátottak ki és kereskedelmi hiteleket nyújtottak.

Ezt a két bankot tehát, amelyek a Fed elődeinek tekintendők, állami akarat hozta létre. Újdonságuk abba állt, mint a Mediciek jó 400 évvel azelőtti bankjainak; egységes szabályok szerint működtek, így ügyfeleik számára jobbára adott volt az a lehetőség, amit ma természetesnek veszük; az ország bármely pontján igénybe tudták venni a banki szolgáltatásokat, és mindezt azonos feltételek mellett! Jónak is tűnt a rendszer, de sokan ellenezték létüket, az akkori uralkodó vélemény szerint a korrupció melegágya voltak és az üzletemberek érdekeit szolgálták az egyszerű amerikaiakéval szemben.

Tudni kell, hogy akkoriban a „földi halandó” nemigen bankolt, hiszen se megtakarítással, se értékelhető vagyonnal nem rendelkezett. Ellentétben az akkora egyre nagyobb ütemben zajló, nagy, egybefüggő földterületek birtokosaival, és a kialakulófélben lévő iparmágnások szűk elitjével! Ők viszont nagy üzletet jelentettek, hiszen elképesztő vagyonokat kerestek a szűz föld feltörésével, a marhacsordákkal, és az állandó hiánytól szenvedő iparcikkek előállítással! Na meg a vasútépítés…

Andrew Jackson elnök a Második Bank megbízásának meghosszabbítását meg is vétózta, ezzel bevezetve a „szabad bankok” instabil korszakát. A központi szabályozás hiánya újra vadkapitalista viszonyokat hozott, de 1863-ban – a polgárháború költségeinek finanszírozására – nemzeti bankok rendszertét hívták életre, melynek fő feladata az volt, hogy Egyesült Államoknak a bank birtokában álló kötvényei alapján egységesített bankjegyeket bocsássanak ki.

A képlet egyszerű, a nemzeti bankok az állam szolgálatában álltak, méghozzá azzal, hogy az állam által kibocsátott kötvényeket megvásárolták (ezzel finanszírozva az államot), a kötvények fedezete mellett pedig pénzt bocsátottak ki. Ha sok kötvényt bocsátott ki az állam, akkor sok pénz volt a gazdaságban, ha kevesebbet, akkor kevesebb volt az a pénz, ami a gazdaságban forgott. Azt ugyan nem tudni, hogy volt ebben valami tudatosság, vagy csakis és kizárólag a költséges háború finanszírozását célozták, de tény, hogy ezzel megjelent a pénz mennyiségének szabályozása – először az USA történelme során!

Miért van ennek igen komoly jelentősége? Mert a pénz mennyisége (attól függetlenül, hogy aranyfedezet, vagy kötvény, avagy árufedezet mellett kerül kibocsátásra a fizetőeszköz) hatással van a kamatokra, és más devizákkal szembeni árfolyamokra, ezáltal pedig hat az inflációra. Márpedig egy ország számra igen fontos, hogy stabil fizetőeszközzel rendelkezzen! Ez nem azt jelenti, hogy feltétlen alacsony inflációra van szükség, hanem azt, hogy annak kiszámíthatónak kell lennie! Ez cikkünk alaptémája szempontjából is fontos lesz majd.

Igen ám, de ez a rendszer nem működött megfelelő hatékonysággal, mert a pénzmennyiség változásai csak áttételes módon hatnak a kamatokra, amik aztán vagy segítik a gazdaságot, vagy nem… Nem véletlen, hogy 1873-ban, 1893-ban, majd 1907-ben bankpánikok törtek ki, így szükségessé vált a központi bank működtetése, ami nem csak a pénzmennyiséget, hanem az úgynevezett jegybanki alapkamatot is megállapítja, ezzel pedig közvetlen eszközt kap a kezébe a megfelelő árfolyam és kamatkörnyezet kialakítására.

Fontos kiemelni, hogy a jegybanki működés mindig az egyensúlyra törekszik, de ez egy dinamikus egyensúly, ami azt jelenti, hogy a gazdasági környezet mindenkori állapotának, és főleg várható irányainak (!!!), a belőlük fakadó kihívásoknak úgy kell megfelelni, hogy a kamatok és árfolyamok mindig támogatóan, avagy csillapítóan hassanak a gazdaságban! Ez hol magas, hol alacsony kamatot jelent, hol gyors változtatásokra van szükség, hol pedig lassú, megfontolt lépésekre. Persze a jegybankok eszköztára sokkal szélesebb, de ezek ismertetése meghaladja egy cikk kereteit…

Visszatérve az amerikai bankvilág fejlődéséhez, a bankpánikok, és a megfelelő szabályozottság hiány ahhoz vezetett, hogy a Kongresszus létrehozta a Nemzeti Monetáris Bizottságot (National Monetary Commission), hogy az dolgozza ki a bankrendszer reformjának tervét. A Bizottságot Nelson W. Aldrich szenátusi republikánus vezető és pénzügyi szakértő vezette. Két albizottságra oszlott a társaság;az egyik azamerikai pénzügyi rendszer felmérést végezte el, a másik – amit maga Aldrich vezetett – pedig az európai bankrendszer tanulmányozásába kezdett.

Aldrich – aki erősen szkeptikus volt a jegybank hasznosságát tekintve – ellátogatott Németországba is. Az ott tapasztaltak aztán mégis meggyőzték, hogy a központi bank jobban működik, mint az államkötvényekre épülő rendszer, amelyet korábban pedig erősen támogatott!

A politikusok azonban nem osztották Aldrich álláspontját, mert véleményük szerint a jegybank, ami független az államtól, így a politikától (!) kizárólag a pénzembereket szolgálják, és azzal vádolták Aldrich-ot, hogy a gazdag bankárokhoz, mint J. P. Morganhez és John D. Rockefellerhez fűződő szoros kapcsolatai miatt elfogult a témában!

Bárhogy is volt, a lényeg az, hogy 1910-ben Aldrich, illetve a J.P. Morgan, Rockefeller és Kuhn, Loeb, & Co. bankok képviselői 10 napra együtt félrevonultak a georgia-i Jekyll-szigetre.

„A Jekyll-szigeten megvitattuk és lezártuk egy egységes diszkont ráta (kamatláb) ügyét” – később így írt Aldrich, ami annyit tett, hogy a vezető bankárok megállapodtak abban, hogyan is kezeljék az egységes, jegybanki alapkamatot. Azt nem tudjuk, hogy ezt aztán a gyakorlatban is alkalmazták, vagy sem, de gyanúnk szerint összedolgoztak a bankok, hiszen – miután a politikusok ellenezték a jegybanki szabályozást! – egészen 1916-ig titokban tartották a Jekyll-szigeteken történt megbeszélést…

Gyanúnk abból fakad, hogy 1913. decemberében elfogadták a Federal Reserve-törvényt, és alig egy év múlva meg is kezdték működésüket a Federal Reserve Bankok. A törvénnyel létrehozott rendszer Aldrich elképzeléseit – ha nem is maradéktalanul, de nagyrészt – valósította meg. Megnyílt tehát az út a Federal Reserve előtt bankjegyek kibocsátására, a pénzkínálat ellenőrzésére, a monetáris politika gyakorlására (szövetségi állampapírok kereskedelme, tagbanki tartalékok szabályozása, alapkamat meghatározása stb.).

A Fed tehát alig hét évvel idősebb, mint a Magyar Nemzeti Bank, ami éppen az idei évben, augusztus 1.-én ünnepli 100. születésnapját!

A Fed-et a Kormányzótanács irányítja, melynek hét tagját az USA elnöke nevezi ki, és a Szenátus erősíti meg posztján, kinevezésük 14 évre szól. Ebből úgy tűnik, hogy elég erős az állami kontroll, de ez nem teljesen igaz.

A Fed tulajdonosi struktúrája igen érdekes, hiszen az elsődleges tulajdonosai a saját tagbankjai, melyek regionális jelleggel működnek. Ezek a tagbankok azonban már magántulajdonban vannak!

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ez annyit tesz, hogy a Fed tulajdonosai végülis nem állami intézmények, a részvények magáncégek kezén vannak. Tudni kell, hogy ezek speciális részvények, éves 6%-ot fizetnek, mint egy kötvény, azonban forgalomképességük erősen korlátozott. 2020-ban a következők szerint alakult a tulajdonosi struktúra, ha az egyes tagbankok tulajdonosait vesszük számításba:

  • NM Rothschild London
  • A berlini Rothschild Bank
  • Warburg Bank of Hamburg
  • Warburg Bank of Amsterdam
  • Lehman Brothers of New York
  • Lazard Brothers of Paris
  • Kuhn Loeb Bank of New York
  • Izrael Moses Seif (olasz bank)
  • New York-i Goldman Sachs
  • JP Morgan Chase Bank of New York

Ez pedig igen érdekes helyzet, hiszen ez a tulajdonosi struktúra azt jelenti, hogy bár a Fed állami kontroll alatt működik, működésében független, de tulajdonosai – akik fix osztalékot, helyesebben kamatot – kapnak, végső soron a magánszektorból kerülnek ki.

Ez az európai szokványok (és a modern bankrendszerek majd’ mindegyike esetében) szerint az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot, mint részvényest az államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) képviseli. Ugyanakkor a 2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról 1. fejezetének 1. § (2) bekezdése így fogalmaz:

„Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) és a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A Kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.”

Magyarul: valódi függetlenség van, nincs magántulajdon, tehát tiszta helyzet van! Nem úgy, mint az Egyesült Államokban…

A történelmi hiba

A Fed tehát végső soron magánkézben lévő intézmény, ami ugyan a vezetők kinevezése tekintetében erős állami kontroll alatt áll, de működését tekintve önálló entitásként viselkedik. Tulajdonosai számára állandó jövedelmet biztosít, és – mint a világ vezető gazdaságának monetáris irányítója – tevékenységével hatással van az egész világre, így Kelet-Európára is.

A történelmi hiba nem más, mint, hogy átmentinek minősítve az inflációs nyomást, nem lépett fel az áremelkedés ütemének növekedése ellen! Milyen eszközei lettek volna erre? Az eszközvásárlási programot nyirbálgatja ugyan (ezt most itt nem ismertetjük), de a kamatokhoz nem nyúlt, pedig régen emelni kellett volna!

Keretes írásunkban már volt róla szó, hogy a jegybankok alapvetően a kamatok és a pénzkínálat útján képesek befolyásolni az inflációs folyamatokat.

Ha elszalad az infláció, pénzt kell kivonni a rendszerből, mert az infláció jellemzően azért következik be, mert valamiért (az okok igen szerteágazóak lehetnek!) túl sok pénz van a gazdaságban.

Erre hozunk egy példát:

Ha sok pénz van a gazdaságban az nagyobb keresletet jelent. Gondoljunk csak bele; ha most hirtelen mindenki kétszer annyit keresne, mint most, drámai mértékben növekednének vásárlásaink, mert pótolnánk az eddig elmarad vásárlásokat, és mert egész egyszerűen megtehetnénk, hogy olyan dolgokat is megvegyünk, amire eleddig nem futotta… Ha a kereskedők látják a nagy keresletet, könnyen emelik az árakat, mert mi – akik hirtelen jól el lettünk engedve! – akkor is megvesszük a termékeket, és igénybe vesszük a szolgáltatásokat, ha az hirtelen drágább lett valamivel. Az árak tehát emelkednek, megjelent az infláció, vagy magasabb szintre lépett. Ez csak egy példa volt, lehet ezer más oka a túl sok pénznek, de a folyamat megértését segíti.

Manapság a problémát az okozza, hogy évek óta öntötték a rengeteg pénzt a gazdaságba (a kormányok és a jegybankok karöltve!), de az csak nem akart úgy igazán beindulni, az inflációt meg mintha kiirtották volna…

Igen ám, de közben sokan nem vették észre, hogy nem azért nincs infláció, mert nincs túl sok pénz a rendszerben, hanem azért, mert a fokozódó versenyben a magas kereslet ellenére sem tudtak árat emelni a kereskedők, szolgáltatók.

Így most, amikor áruhiány lépett fel a munkaerő-hiány, és az ellátási láncok akadozása miatt (ékes példa Nagy-Britannia), hirtelen felborult a pénz mennyisége, és az áruk mennyisége közötti érzékeny egyensúly! Ezt jeleztük már októberben is:

De nem történt semmi… Sem a Fed, sem pedig az őt majmoló EKB (Európai Központi Bank) nem reagált! Egyszerűen elintézték a dolgot annyival, hogy átmeneti jelenséggel állunk szemben, így nincs miért aggódni! Most pedig ott tartunk, hogy az Egyesült Államokban 6,8%-os inflációt mérnek, és a már idézett El-Erian azt mondja, hogy ez tartósan is fennállhat, ha nem lép a Fed, és nem emeli a kamatokat! Mi is jeleztünk újra, december elején:

Miért kell emelni a kamatokat? Mert a magasabb kamat pénz von ki a gazdaságból azáltal, hogy csökkenti a hitelfelvétel ütemét, illetve törlesztésre sarkallja azokat, akik hitellel rendelkeznek. És ha a példa még megvan, ezzel helyre billenhet a pénz és áru (szolgáltatás) egyensúlya.

Na meg lehet, hogy a bankok nem hiteleznek annyit, hanem inkább a magasabb kamaton a jegybanknál helyezik el fölös pénzüket. De nem történik semmi…

Márpedig minél magasabbra ugrik az infláció, annál drasztikusabb lépéseket kell tenni, azaz annál magasabbra kell emelni a Fed és az EKB által alkalmazott alapkamatot!

Már az is éppen elég kárt okoz, hogy az infláció így elszáll, és nincs semmilyen kontroll, mert természetesen az infláció nem ismeri az országhatárokat, hozzánk is megérkezett… Bár a Magyar Nemzeti Bank fokozatosan emeli az alapkamatot, a magyar gazdaság nyitott, ámde világviszonylatban kicsi, így az MNB által meghozott intézkedések kevésbé hatásosak. De legalább elmondhatjuk, hogy Magyarországon kézben van tartva a dolog!

A nagyobb veszély azonban nem ez! Ami igazán fenyeget, az nem más, mint hogy a végén igen magasra kell emelni az amerikai és az euró alapkamatot, ez pedig kivált egy olyan folyamatot, ami rémálom a kelet-európai gazdasági és politikai vezetők számára – és persze számunkra is, de sokan nem tudnak róla!

Ha magas a fejlett gazdaságokban az alapkamat, azonnal megindulnak a befektetők irányukba, kivonva pénzüket a fejlődő gazdaságokból. Ez azt jelenti, hogy a fejlődő devizákat eladják, a fejletteket pedig veszik. Mi történik? A fejlődő devizák értéke jelentősen csökken a fejlettekhez képest!

És itt következik a KO! Mivel ebben az esetben a forint is gyengül, az import költségei forintban számolva jelentősen emelkednek, és máris itt van az importált infláció, ami ellen bizony nem nagyon tud védekezni a jegybank! a védekezés ugyanis az lehet, hogy a hazai kamatokat mindig a fejlett piacok kamatai felett tartja, de – ugye megvan! – ebben az esetben a gazdaságot fékezi, és a növekedés könnyen recesszióba fordulhat!

A Fed és az EKB tehát olyan hibát vétett, amit mi, a fejlődő országok fogunk a leginkább megfizetni, hiszen megkésett intézkedéseik egyszerre okoznak akár drámai kamatemelést, és gazdasági visszaesést! 

Köszönjük Fed, köszönjük EKB!

Ajánlott Cikkek