Kukkónia? Hol keressük?
Sokan nem tudják, hogy a név Európa legnagyobb folyóközi szigetének, Csallóköznek a másik neve. De nem ám valami idegen eredetű elnevezés, eredete igen régre vezethető vissza. Igen, a tatárjárásig vissza kell menni ahhoz, hogy a természeti szépségekkel és gazdagsággal megáldott sziget történetében, ha a név eredetét keressük!
Borítóképen: A csodás Csallóköz madártávlatból
A tatár hordák pusztításának idején kapta a Kukkónia nevet.
A lápokkal, mocsarakkal átszőtt Csallóköz népe a vész idején az idegenek számára kiismerhetetlen mocsárvilágba húzódott vissza, hogy életét mentse, és egy honi béka, a tűzhasú unka hangját utánozva (kuk-kó) adott hírt magáról sorstársainak.
Ha már a névnél tartunk;
A történelmi előidőkben rengeteg néprege született ezen a varázslatos, titkokkal teli vidéken, és évszázadokon át élt a Csallóközben megtelepedett nép ajkán. Nevezték a Csallóközt Tündérkertnek és Aranykertnek, Tündér Ilona szigetének is.
Az itt élő tündérkirálynő és az őt szolgáló tündérek kedves, segítőkész, vidám lények voltak. Ha kellett, mindig segítségére siettek a bajbajutottaknak. Óvták a halászokat vagy épp kivezették az ingoványból a pásztorok eltévedt állatait.
A néphit tőlük származtatta a Duna aranyát is.
A hiedelem szerint, amikor a tündérek fésülködtek, csillogó szőke hajukból aranypor hullott a vízbe, amelyet az emberek felfedeztek, az aranymosók pedig kimostak a folyó homokjából. A tündérek seregéről sok rege, történet szól, név szerint azonban csak Tündér Ilonát említik, aki holdvilágos éjszakákon hattyú képében úszkált a Dunán.
Egy alkalommal, amikor Tündér Ilonát az emberek felbosszantották, a királynő úgy határozott: elköltözik a szigetről. Ám az egyik tündér, Rózsika, nem akart velük menni, mert erősen szívéhez nőtt a dunai táj. Könyörgött a királynőnek, hadd maradjon itt, az emberek lakóhelyén.
Tündér Ilona elgondolkodott, majd kijelentette, hogy tündérként nem maradhat az emberi világban, legfeljebb úgy, ha virággá változtatja. Rózsika ebbe is örömmel beleegyezett – így változtatta át Tündér Ilona halvány rózsaszín tündérrózsává Rózsikát, hogy örökre a dunai vízfolyások ékessége maradhasson.
A mondák világából a valóságba csöppenve el kell mondanunk, hogy a Csallóköz 1918-ig a Magyar Királyság szerves részét képezte megosztva Pozsony és Komárom vármegye között. Lakossága az 1940-es évek második felében történt ki- és betelepítések ellenére is döntő többségében magyar.
A honfoglaláskor Lél törzse szállta meg a területét. A mai holtág területét először a középkorban IV. Béla király 1268-ból származó adományozó levelében említik, mint AQUA AD VILIAM CYCHOV. Ebben az időszakban indult a terület benépesedése is.
Mátyás királynak Nagymegyer környéke volt a kedvenc vadászó területe, Komáromban pedig kedvenc hajója állomásozott. 1506-ban I. Miksa német-római császár megtámadta és felprédálta nyugat-Magyarországot: Burgenlandot, Pozsonyt, Sopront és a Csallóközt, hogy érvényt szerezzen dinasztikus érdekeinek a magyar trónt illetően.
A török megszállás alatt Csallóköz Pozsonyt és a budai pasát is kiszolgálta. A csapatok felvonulási területe is itt volt. Rengeteg portya folyt ezen a területen. A rendi felkelés bizonyítékaként felgyújtották Somorja városát.
A ma legismertebb nevét a valószínűleg egykor a Dunába torkolló Csalló folyótól kapta, mely nagyjából a mai Kis-Duna helyén folyhatott és török eredetű szónak vélnek.
Az a vizekben bővelkedő terület a legkorábbi ismert középkori térképábrázoláson Somorja után “insula santa maria dicitur magna” néven szerepelt, később pedig Győr után “insula jaurim magna dic.”
Az árvízvédelem ismert kezdetei egészen a 15. századig nyúlnak vissza, amikor Zsigmond király elrendelte a somorjai gát megépítését. A tervszerű árvízvédelem azonban csak a 19. században kezdődött el. A belvízlevezető csatornahálózat építése 1854-ben kezdődött és hosszú évtizedeken át folytatódott.
A terület valószínű eredeti vegetációját a kőrises, sziles tölgyes és a füzes nyárfás ártéri erdők alkotják. Helyenként szintén megtalálhatóak mocsarak különböző fajtái.
Az ártéri erdőnek dzsungelszerű jelleget kölcsönöznek a kúszónövények.
Állattani szempontból a terület rendkívül fontos a halfauna védett, kihalás szélén álló fajának a lápi pócnak, mely a dunamenti terület endemikus faja – valamint az emlősök közül a patkányfejű pocoknak az előfordulása miatt.
A Csallóközben telelnek át az északi vadlibafajok, s a terület kedvelt élőhelye a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában, a Duna ártéri erdeiben található a ritkaságszámba menő rétisas kiemelten védett fészkelőhelye.
A fekete harkály által kiszorított szalakóta az 1970-es években teljesen eltűnt, de az 1990-es évek közepén ismét felfedezték néhány példányát. A túzok-állomány az 1970-es években még megközelítőleg 300–400 körül mozgott, jelenlegi állománya azonban csupán néhány egyedre korlátozódik. Viszonylag gyakori madárfaj a gyurgyalag. A hattyúk egyedszáma is nagy mértékben megnövekedett.
1918-ban Csehszlovákiához került ez a színmagyar terület. Földreformot hajtottak végre, amelynek következményeként ide özönlöttek a csehek, morvák, szlovákok, akik ún. kolóniákat alkottak. 1938-ban a területet visszacsatolták Magyarországhoz, majd a második világháború után ismét elkerült.
