Kürtje nem volt, hideget lehelt…
A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek magyar háztartásainak valóságos luxustárgyai voltak a Lehel hűtőszekrények, amelyek egyúttal a szocialista ipar büszkeségének számítottak. Nem véletlenül!
Borítóképen: A Lehel márka logója
A Lehel elődje, a Fémnyomó- és Lemezárugyár budapesti és székesfehérvári üzemeiben betanított munkásokkal – 1953-ban 264 fővel – elsősorban kisebb-nagyobb „közszükségleti cikkeket” (edényeket, tálcákat, olajos hordókat) gyártottak, amelyek egy része a KGST-forgalom keretében exportra is került. A vállalat alig pár év alatt csúcsteljesítményre volt képes!
Több évi fejlesztés gyümölcse volt a Heller-Forgó-féle légkondenzációs hűtőberendezés hűtőeleme, amely elnyerte az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját, s ennek sikerére alapozva láttak hozzá a hazai hűtőgépgyártáshoz.
Csak nem ez is magyar találmány? De bizony!
A Heller–Forgó-féle légkondenzációs hűtőberendezés két Kossuth-díjas magyar mérnök találmánya. Ez egy olyan közvetett léghűtéses rendszer, melyben a kondenzátor víz hűtőközegének visszahűtése zárt rendszerben, vízveszteségektől mentesen, levegővel történik. Jelentőségét a jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár – a Lehel Hűtőgépgyár jogelődje – vezetői Gorjanc Ignác és László Károly felismerték s a gyártás megteremtésével vált igazán világhíressé. A hűtőberendezés az a termék – a hűtőszekrény mellett – amelyre a Lehel Hűtőgépgyár büszke lehet.
Persze ez a termék nem teljesen hagyományok nélkül, ugyanis a harmincas évek közepén ugyanis a csepeli Weiss Manfréd Művekben – svéd licenc alapján – már gyártottak abszorpciós rendszerű hűtőszekrényeket, s bár a háború után több hazai gyár is próbálkozott, a kísérleti szakasznál egyik sem jutott tovább.
A Fémnyomó és Lemezárugyár 1952-ben átadott jászberényi üzemében azonban 1958-ban megindulhatott a sorozatgyártás, s két év alatt 8 ezer – Mofém villanymotorral és kompresszorral szerelt – Super 100 típusú hűtőgép készült el.
1963-ban Hűtőgépgyár néven új vállalatot alapítottak Jászberényben, ennek része lett a Fémnyomó- és Lemezárugyár, illetve a Budapesti Hűtőgépgyár. A fejlesztések eredményeként 1965-ben már kétpercenként készült el egy (125, 150, 175, 200, illetve 230 literes) hűtőszekrény, s gyártottak boltok számára is hűtő- és fagyasztópultokat, ivóvízhűtőket, hőcserélőket.
1970-ben ünnepélyes keretek között adták át az egymilliomodik háztartási hűtőszekrényt, s abban az évben már közel 280 ezer készüléket gyártottak.
Az 1970-es évek elején a kínálat – licenc alapján készült – kereskedelmi hűtőpultrendszerekkel, klímatechnikai berendezésekkel, s az időközben felépített jászboldogházi üzemben gyártott alumíniumradiátorokkal bővült.
A nyolcvanas években nyolc telephelyen működő vállalat létszáma meghaladta a 3 ezer főt.
Az 1991-es privatizáció során a svéd AB Electrolux megvette a korábban kft-vé alakított Lehel Hűtőgépgyárat, melynek termelése a kilencvenes évek végére meghaladta az évi egymilliós szériát. 1998 augusztusában – az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai tűzeseteként – leégett az üzemcsarnok és a raktár, de a gyártás hamar újraindult.
A termékek éveken át Zanussi-Lehel néven kerültek forgalomba (az Electrolux korábban az olasz céget is felvásárolta), ám 1999-ben az anyacég döntése alapján a Lehel név végleg lekerült a készülékekről, s ma már kizárólag Zanussi feliratú gépek készülnek a jászsági üzemekben – ha készülnek.
A Lehet mára kilehelte lelkét.
