Lakodalom, húsvét és a farsangok a 19. század végéről
A lakodalmazásnak három időszaka volt. Az egyik a bárányfarsang, ősszel, amikor a borok kiforrtak, bőséges volt a kenyér, a baromfi és a vágómarha pedig meghízott. A másik a nagy farsang volt, amely vízkereszttől húshagyóig tartott. A harmadik időszak a zöldfarsang volt, amely húsvéttól áldozóig terjedt.
Borítóképen: Menyasszonytánc (forrás: Vasárnapi Ujság, Koskovics Ignác rajza – 1888)
Látható, hogy bőven volt farsang, de szükség is volt rá, mert lakodalom is akadt bőven. A magyar emberekből, ha épkézláb volt, nem igazán lett agglegény, és a lányaink sem maradtak pártában. Az őszi lakodalmazások népesebbek, zajosabbak és érdekesebbek voltak, már csak azért is, mert ilyenkor történtek a tömeges esketések.
Nem ritkán 15-20 pár is esküdött, amikor aztán mondhatni, az egész falu lakodalmazott egy álló hétig. Igaz ugyan, hogy névleg csak egy nap volt a lakodalom, de valójában egy egész hétig tartott. Hétfőn a közelebbi rokonok összegyűltek, hogy fát aprítsanak, asztalokat és padokat hordjanak össze; kedden a tulkot vágták, amelyből a nyelv és a vese, egy palack bor és a palack nyakára fűzött kulacsos kalács kíséretében a papot hívták – az első jobb láb pedig lapockájával együtt a leányos házat illette majdan.
Szerdán zajlott a tulajdonképpeni lakodalom, amely csütörtökbe is benyúlt, pénteken még a komákat látták együtt, szombaton a legközelebbi atyafiak jöttek össze, hogy segítsenek a felfordult világ rendbehozásában, vasárnap pedig a nászvendégség volt. Nem csoda, hogy mind erkölcsi, mind anyagi szempontból régóta polgári és egyházi hatóságok rendeletekkel próbálták korlátozni ezt a költséges ünnepséget.
A 18. század század elejéről maradt még élt egy rendelkezés, amely szerint a kecskeméti Alföld egész nagy környékén „a szerdai lakodalmi egy ebéddel s vacsorával mind a gazda, mind a vendégek, mind a hős társaságok megelégedjenek”, „lovas és puskázó bolondozó legényeket vinni meg nem engedtetik.”
