Lánchíd: Ha nem tudod tönkretenni, avasd fel!
A Lánchíd hivatalos átadására 1849. november 20-án került sor, a szabadságharc leverése utáni terror és megfélemlítés légkörében. A ceremóniát – a szabadságharc miatti megalázó gesztusként – Haynau táborszernagy, az osztrák katonai és polgári főparancsnok vezette, aki alig hat héttel előtte Aradon kivégeztette az aradi vértanúkat.
Borítóképen: A híd díszkivilágítással
Haynaunak még erre is volt gusztusa… Volt pofája még ezt az ünnepet is elrontani, de ennél aljasabb dolgokra is képesek voltak a Szabadságharc leverését célzó erők!
A budai Vár 1849. májusi ostroma idején a Lánchíd budai hídfőjét az osztrák katonaság tartotta megszállva, és Hentzi tábornok a híd felrobbantásával fenyegetőzött. Clark összehívott néhány megbízható szerelőt és szivattyúkezelőt, majd elárulta nekik, hogy Hentzi a lánckamrák felrobbantásával el akarja pusztítani a Lánchidat. A kiváló mérnök azt javasolta, rongálják meg a szivattyúkat, mert a víz így elönti a lánckamrákat, a katonák pedig nem tudják elhelyezni a kamrákban a lőporos hordókat.
A hídon az útpálya egy részét felszedték, majd a talajba süllyedő láncok mentén lőporos hordókat helyeztek el, amelyekhez deszkákból hosszú, nyitott csatornát vezettek. Ebbe lőport szórtak, hogy a robbantást távolról lehessen elvégezni.
Amikor a honvédsereg döntő rohamra indult, Alnoch (az akkor már sebesült Hentzi tábornok helyettese) egy tüzért küldött a lőporos csatornához azzal a paranccsal, hogy hajtsa végre a robbantást. Ő maga az egyik bástyáról nézte a műveletet. Ám hiába várt, mert a robbanás nem következett be. A csatorna egy helyen félrecsúszott, így a meggyújtott lőpor nem érte el a hordókat.
A sebesült Hentzi helyére lépő Alnoch a biztos vereség tudatában, már csak bosszúból is, robbantani akart.
Lerohant a lőporos csatorna épen maradt, rövidke részéhez, és égő szivarját a lőporba dobta. A hatalmas erejű robbanás széttépte az ezredest, míg a hídban csak kisebb károkat okozott.
Az elvakult düh áldozata lett a táborok, de Haynau már higgadtan, hideg következetességgel terrorizálta a magyarságot! Amit nem sikerült tehát totálisan megsemmisíteni még elkészülte előtt, azt ünnepélyesen a megszállók avatták fel…
És most ugrunk egyet az időben! Már sikerült belerángatni az első nagy világégésbe, de még nem következett be a totális bukás… A Lánchíd nyilván nem mostanság lett felújítva először (erre a mostanira nem is pazaroljuk a szót!). Az első, igen komoly felújítást 1915-re fejezték be.
Erről így ír a Tolnai Világlapja:
Az üreg Lánchid ezelőtt két esztendővel már annyira megrokkant, hogy sürgősen hozzá fogtak a kijavításához. A múlt héten aztán megfiatalodva, megerősödve ismét megnyitották a pestiek és budaiak nagy örömére. Széchenyi nagy művét, az első budapesti hidat, mely nekünk magyaroknak egy darab történetet jelent, világszerte úgy ismerik, mint a hídépítés művészetének egyik leggyönyörűbb alkotása. A régi kisvárosias Pest, világvárosi Budapestté fejlődött körülötte s a tervezők lángeszét bizonyítja, hogy a híd a modern fővárosnak is dísze, büszkesége maradt.
Most még új előnevet is kapott. Ezután Széchenyi – Lánchíd a hivatalos címe.
A hídépítése remekén nem rontott semmit az újjáépítés. Formájában teljesen a régi maradt, az építők — nagyon helyesen — tisztelve a nemzeti hagyományokat, amik a hídhoz fűződnek, a javítási munkálatoknál vigyáztak rá, hogy régi nemes szépségéből ne veszítsen. A hídmegnyitásnak egész Budapest — különösen a budaiak — örült. A kijavított Lánchíd most már újabb száz esztendeig tudja lebonyolítani a forgalmat a pesti és budai oldal között.