Erdély Magyarság Nagyjaink Történelem

Legendák mondák Erdélyből – A halál anyja


Udvarhelymegyében, Telekfalva határán, magas hegy emelkedik az égnek: Őrhegy a neve. A tatárjárás idején hol vörös, hol fehér zászlót lengetett a szél ennek a hegynek a tetején.

borítókép : https://manuale.edu.ro/

A vörös zászló azt jelentette: jönnek a tatárok. A fehér zászló azt jelentette: maradhattok bátran a faluban, kapálhattok, szánthattok bátran. Messzire el lehetett látni az Őrhegy tetejéről: látni lehetett a Küküllő és Homoród vidékét. S ha vörös zászló lobogott az Őrhegy tetején, bőséges idejük volt a telekfalviaknak, hogy kimenjenek a faluból az Őrhegy mögé, a Somos erdőbe. Itt, ebben az erdőben, sziklás hegynek az oldalába három barlangot ástak a telekfalviak, ide bujtak el a tatárok elől. De a tatárokat nem lehetett ám kijátszani. Ha üresen találták a falut, kimentek a Somos erdőbe, letelepedtek a barlangok előtt s várták türelmesen, amig az éhség a népet onnét kikergeti.

Csakhogy az is igaz ám, hogy a telekfalviak nemcsak eleséget vittek a barlangba, de vittek puskát, sőt még ágyut is s ki-kilövöldöztek a barlangból. Sok tatár hagyta ott a fogát, de mennél többen haraptak a fübe, annál nagyobb lett a tatároknak a haragja. S még többen sereglettek a barlangok köré. Hát még, amikor meglőtték a tatárok vezérét is! De a tatárok nem vesztették el a fejüket, amikor a vezérük lefordult a
lováról. Szépen ott maradtak, mert jól tudták, hogy sokáig nem tart ki az eleség. Hát, csakugyan jól gondolták, mert az eleség elfogyott, de a telekfalviak még ekkor sem mozdultak ki. S mintahogy az almási barlangban, egy vénleánynak az esze mentette meg a telekfalvi népet is. Ez a vénleány egy nagy töknek nagy szemet, orrot vágott s retekből szörnyű nagy fogakat rendezett be a szájba. Amikor ezzel készen volt, hosszú póznára huzta a tököt, a póznát felöltöztette, aztán egy sötét éjjel kisompolygott a barlangból, felment az Őrhegyre, a tököt kivilágította. Szörnyü nagy rémület szállotta meg a tatárokat a szörnyeteg láttára. Egy azomban közülök megemberelte magát s ha nem is egészen közelébe, de annyira közeledett a szörnyeteg felé, hogy az meghallhassa a hangját.

  • Ki vagy? – kérdezte a tatár. – Szólj, ember vagy-e vagy ördög?
    Felelt a vénlány sipitó hangon:
  • Nem vagyok én sem ember, sem ördög, én a halál anyja vagyok. Az életfonalát nyujtom s szaggatom. A ti életetek fonalát el is szaggatom, ha nyomban el nem takarodtok innét.
    Hiszen, éppen elég volt ez a tatároknak. Eszük nélkül szaladtak ki a Somos erdőből s attól kezdve békében élhettek tőlük a telekfalviak.

Ajánlott Cikkek