Erdély Magyarság Történelem

Legendák mondák Erdélyből – A kőhalmi királybíró

A nagy Hunyadi János idejében, amikor a törökök Erdélyt is ellepték, ostrom alá fogták Kőhalom várát. Azzal kezdődött a törökök ostroma, hogy a basa beüzent a királybirónak: ha nem fizetnek egy szekér aranyat, kő kövön nem marad s nem irgalmaz még a csecsszopó gyermeknek sem.

borítókép : Kőhalom vára https://commons.wikimedia.org

Hej, lett erre szörnyü ijedelem! De nem ijedt meg ám két ember: a
királybiró volt az egyik, akit vörös hajáért vörös királybirónak hivtak s egy Menenges nevü ember volt a másik, aki messze földön hires volt az ő ördöngős tudományáról. Csudadolgokat művelt ez a Menenges. Ha nagy kedve kerekedett, kapta-fogta magát s tüzet fujt a szájából.

Vendégségben megcselekedte azt a tréfát, hogy a vizet borrá változtatta s amikor látta, hogy a vendégeknek virágos kedve kerekedett, akkor meg a bort vizzé változtatta.
Hát, az aranyat elé kellett teremteni a föld fenekéből is. Össze is szedte kinek amennyije volt, beleöntötték a szekérbe, de bizony egy fél szekérnél több nem gyült össze. No, most mi lesz? Hát egyelőre nem lett más, csak annyi, hogy a királybiró meg Menenges elvitték a fél szekér aranyat a basához, s mondta a királybiró:

  • Kegyelmes basa, ihol az arany, ennél több nem telt ki a néptől, de ha türelemmel vársz,
    három hónap mulva még hozunk egy fél szekér aranyat.
  • Helyes, – mondta a basa, – én várok három hónapig, de erre az időre velem jössz Törökországba s csak akkor eresztlek haza, ha megkaptam a másik fél szekér aranyat is.
    Mit tehetett szegény királybiró, elbúcsúzott feleségétől, gyermekeitől, el a néptől, indult Törökországba, szomorú fogságba. De hogy szavamat össze ne keverjem, legutolsónak az ördöngős Menegestől búcsúzott, ez azonban azt mondta neki:
  • Sohse búcsúzzék tőlem, királybiró uram, kisérem én kegyelmedet a rabságba.
    Hát bement a királybiró s vele Menenges Törökországba, császár városába, ott mindjárt be is zárták őket egy toronyba, de bizony, amikor letelt a három hónap, nem nyilt ki a torony ajtaja, mert nem érkezett meg a fél szekér arany. Eltelt a negyedik hónap, el az ötödik, el a hatodik s bizony nem jött az arany. Vagy megfeledkeztek a királybiróról a kőhalmiak, vagy nem tudták előteremteni az aranyat.
  • Hát itt kell elsenyvednem ebben a toronyban, – sóhajtott fel egyszer a királybiró. – Látod,
    látod, Menenges, mennyi csuda dolgot műveltél, amig szabad voltál, most tégy csudát!
    Szabadits ki innét s vigy haza Kőhalomba.
  • Hiszen, csak éppen erre vártam, hogy szóljon királybiró uram, – mondta Menenges. – Hát csak feküdjék le, királybiró uram, aludjék csendesen, holnap éjjel mind a ketten Kőhalomba alszunk.
  • Menenges, Menenges, ne bolondozz, bizony, nincsen kedvem a tréfára.
    Mondta Menenges:
  • Kigyelmed csak feküdjék le, királybiró uram, egyéb gondja ne legyen.
    No, lefeküdt a királybiró, hamarosan el is aludt, Menenges pedig kinyitotta a torony vasajtaját, köpenyegjét leteritette a földre s amint a hajnal pirkadott, felébresztette a királybirót.
  • Ébredjen, királybiró uram, megyünk haza Kőhalomba.
    Felébredt a királybiró, dörzsölte a szemét s mondta:
  • Ne bolondozz, Menenges. Bizony mondom, ujra mondom, nincs kedvem bolondozásra.
  • Van kedve, nincs kedve, üljön rá erre a köpenyegre, fogozzék jól belém.
    Ráült a királybiró a köpenyegre, Menenges pedig valamit hókusz-pókuszolt s im, halljatok csudát, felemelkedett a köpenyeg, nagy surranással kiröppent az ablakon, aztán felszállt a magas levegőégbe s repült szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben s mire felragyogott a vacsora-csillag, a kőhalmi vár udvarán szállott le a köpenyeg. Hej, volt nagy csudálkozás otthon! Összecsődültek a népek, nem akartak hinni a szemüknek, hogyan is
    hittek volna, amikor a királybirónak is, Menengesnek is ott volt a lábán a rab bilincs. Hiába faggatták, nem mondták meg, hogy milyen csudálatos módon kerültek haza, csak akkor árulta el a titkot a királybiró, amikor meghalt Menenges.

Ajánlott Cikkek