Magyarság Történelem

Legendák mondák Erdélyből – Székelyek Magyarok egyesülése

Erdélyi hegygerincekről évszázadokon keresztül székely őrszemek vigyázták a kanyargós völgyek mentét készen arra, hogy veszély jöttén megkongassák a lármafát, s arról álmodozva, hogy egy szép napon talán valóra válik a régi jóslat, és kelet felől hazatér Csaba vezér a megtalált testvérnemzettel. Fiak apjuktól örökölték a vigyázó helyeket a

borítókép : őrtűz/https://behir.hu/

reménységgel együtt, s mikor idejük betelt, továbbadták mindkettőt az ő fiaiknak nemzedékről nemzedékre. Aztán egy ködös reggelen az Őrkő tetején vigyázkodó őrszem megpillantott hirtelen egy hosszúra elnyúló lovas-sereget, ahogy kibukkantak odalent a völgy torkából, s lassan haladtak fölfele a patak mentén. Hegyes kucsmát viseltek a lovasok, akárcsak maga az őrszem, ott fent a gerincen. Zászlójukon a Turult hozták magukkal, a hunok ősi szent madarát. Rohant az őrszem esze nélkül a lármafához, és odvas törzsét döngetni kezdte nehéz, erdőirtó baltájával. Szállt a kongó híradás erdők, hegyek felett, néma völgyek felett kongott az üzenet:
– Valóra vált a jóslat! Készüljetek örömre, székelyek! Csaba vezér hazatért keletről!
A kis, eldugott falvak népe abbahagyta a munkát, és figyelte a kongó híradást összeszoruló szívvel. A lármafa kongása rendszerint veszedelmet jelentett, s aki meghallotta, összekapkodta a holmiját s indult fel családdal, jószággal a járhatatlan havasba. De ez alkalommal szokatlan ütemet kongatott odafent a baltafok. A falvak jogurjai elő kellett vegyék a rovásbotot, hogy megfejthessék a híradás szavát.
– Örvendezzetek, székelyek! Adjatok hálát az Úrnak! A veszedelmek ideje eltelt! Beteljesült a jóslat! Csaba királyfi hazatért!
A falvak népe díszbe öltözött. Mindenütt örömrivalgás fogadta az érkező lovasokat. Azok meglepődve bámulták a falvak népét. Mintha csak saját népüket látták volna. Még egymás beszédét is megértették, bár a falvak népe más zengéssel ejtette a szavakat.
– Kik vagytok? – kérdezték a lovasok tisztjei.
– Székely hunok vagyunk, Csaba vezér népe – felelték büszkén a falvak lakói.
– S kik vagytok ti, ha nem Csaba vezér hozott ide?
– Magyarok vagyunk – felelték az érkezők –, Csaba vezér véréből való Álmosfia Árpád az urunk, s eljöttünk, hogy visszavegyük Attila örökségét!
De tova Erdély északnyugati részein, a szelíd dombvidék új települői megijedtek a magyarok jöttére. Bolgárok voltak ezek, mén-marót népéből. Keresztényekké szelídítve s megfélemlítve szakállas papjaik által, rettegve vették a
pogány magyarok érkezésének hírét. Hogy megvédjék telepeiket a jövevényektől, a bolgár harcosok összegyűltek a
Szamos folyó partján és várták az ellenséget. Hamarosan lovasok jelentek meg fent az erdőszélen. Tíz, száz, ezernél is több. A bolgárok rámeredtek az érkezőkre. Mintha kísértetet láttak volna. Délibáb lett volna? Nem saját magukat látták
felsorakozni odaát, a folyó túlsó partján, hegyes kucsmákkal, bivalybőr páncéllal, prémes mentében? Még az arcok is mintha ugyanazok lettek volna a folyó mindkét partján. Még a kucsmák formája, a görbe kard, a nyergen csüngő csákány, még azok is azonosak voltak.
– Jézus, Jézus, Jézus! – tört fel a harci kiáltás bolgárok szájáról a Szamos nyugati partján.
– Isten! Isten! Isten! – felelt reá a túlsó partról a visszhang.
Öreg bolgárokban felködlött az emlékezés, hogy valamikor régen ők is ezen a néven ismerték az Egek Urát. Bolgárok vezére, Mén-Marót lejött lovával a víz széléig. A túlsó oldalról két lovas közeledett, egy öreg és egy fiatal. Begázoltak lovaikkal a sekélyes folyó vizébe. Ugyanezt tette a bolgár vezér is. A folyó közepén találkoztak.

– Az én nevem Árpádfia Jutas – szólalt meg elsőnek a fiatal lovas –, én parancsolok a magyar hadak keleti szárnyának. Békével jövök.
– Én a székelyek rabonbánja vagyok – mondta az öregebbik –, az én népem szíve megtelt örvendezéssel, mert megérkeztek végre Keletről testvéreink. Csatlakoztunk hozzájok, és hűséget fogadtunk Árpád úrnak s magyarok népének.
– Én Mén-Marót vagyok – mondta a bolgárok vezére –, törzsfőnöke azoknak, kik elszakadtak a bolgár nemzettől, hogy itt telepedjenek le, ebben a szép országban. Testvérek voltunk a hunokkal, s testvérek vagyunk így a magyarokkal
is. Ha békével jösztök, békével fogadunk benneteket s hűséget esküszünk uratoknak, akárcsak a székelyek tették.
Mindjárt azon a helyen, a Szamos folyó partján, egy magyar táltos és egy görög pap előtt Mén-Marót és a székelyek rabonbánja elmondták az eskü szent szavait, a szövetség ezzel a bolgár telepesek és a magyarok között meggpecsételődött, és utána ökröket sütöttek, s három álló napig ünnepelték magyarok, székelyek és bolgárok Árpád úr országának megalapítását. A vén Szamos hallotta az eskü szavait, s körös-körül a dombok tanúi voltak a
vezéri kézfogásnak. Azon a helyen, ahol mindez történt, ma dés városa áll.

Wass Albert

Ajánlott Cikkek